Pákozdon emlékművet avatnak a mártírok tiszteletére

Országszerte megemlékezéseket tartanak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kivégzett vezetőinek és az első felelős magyar kormány miniszterelnökének tiszteletére, az október 6-i nemzeti gyásznapon.

Az ünnepségsorozat reggel közjogi méltóságok részvételével kezdődik a Kossuth téren a Magyar Köztársaság lobogójának felvonásával, majd félárbocra engedésével. Ezután koszorúznak a Batthyány-mauzóleumnál, a Fiumei úti sírkertben, a Nemzeti Pantheonban és a Batthyány-örökmécsesnél. A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság nevében helyezik el a kegyelet és a megemlékezés közös koszorúját.

Gyulafirátóton, Batthyány Lajos szobránál Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője mond beszédet.

Budapesten a Batthyány-örökmécsesnél koszorúz Pelczné Gáll Ildikó, az Országgyűlés alelnöke, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes.

Székesfehérvár önkormányzata a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolával és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával közösen szervez megemlékezést, amelyen koszorúzással egybekötött tiszteletadással emlékeznek az Aradon kivégzett honvéd tábornokokra.

A nyíregyházi evangélikus nagytemplomban gyászistentiszteleten emlékeznek meg a vértanúk kivégzésének 160. évfordulójáról.

Egerben, ünnepi megemlékezésen Szeleczki János alpolgármester koszorúz Lenkey János tábornok sírjánál.

A Pákozdi Emlékhely Bizottság az aradi vértanúk tiszteletére felavatja a Mártírok Emlékművét. A pákozdi megemlékezésen részt vesz és avatóbeszédet mond Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Az emlékművet Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök áldja meg.

Veszprémben megemlékezést és koszorúzást tart az aradi vértanúk tiszteletére a városi önkormányzat.

Kaposváron és Balatonlellén gyertyagyújtással adóznak az aradi vértanúk emléke előtt a Hősi emlékműnél.

Emlékezés nemzeti hőseinkre címmel a Fidelitas székesfehérvári szervezete tart rendezvényt, amelyen beszédet mond Navracsics Tibor.

Százhatvan éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány volt miniszterelnökét. Október hatodikát 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánították.

Tisztelgés a Batthyány-örökmécsesnél
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.