A 42 esztendősen kivégzett első felelős miniszterelnök újratemetése csak 21 évvel később, 1870. június 9-én, igaz akkor már ünnepélyes külsőségek közepette, a korabeli sajtó becslése alapján legalább százezer ember jelenlétében zajlott a Kerepesi úti sírkertben. Negyven évvel a kivégzése után neveztek el róla utcát Budán a Vízivárosban. 1918-ig nem volt köztéri szobra, sőt még emléktáblája sem Budapesten, első emlékművét Ikervárott avatták 1913-ban. Bár kivégzése helyszíne, az Újépület 1900. évi lebontása óta napirenden volt egy örökmécses létesítésének gondolata, s 1905-ben döntöttek is róla, erre csak 1926. október 6-án került sor. Periratait a Monarchia felbomlásáig zárolták, titkos letétként bécsi archívumokban őrizték. Rehabilitálása jogi értelemben máig nem történt meg, az ellene hozott halálos ítéletet nem semmisítették meg.

Molnár András, a Zala Megyei Levéltár igazgatója másfél évtizede kutatja Batthyány reformkori életútját. Politikai pályafutását elemző, az Osiris Kiadónál megjelent könyvének latin címet választott: "Viam meam persequor" (Saját utamat járom). - Ez volt a jelmondata. Nem a Batthyányok évszázados jelmondatát használta ("Hűséggel és bátorsággal"), hanem sajátot választott. Ezzel családján belül is megkülönböztette önmagát, másrészt politikai értelemben is próbálta a saját útját járni - mondta a történész. Jelmondata szimbolikusan talán úgy értelmezhető: részben a konzervatív kormánypárttól határolta el magát, másrészt az ellenzéki oldal legradikálisabbjaival szemben - ez főleg 1948-tól vált érzékelhetővé - ütött meg higgadtabb hangot. Jelmondata köszönt vissza a feleségéhez, gróf Zichy Antóniához a kivégzése előtti utolsó éjszakán írt búcsúlevelében: "a saját utamat jártam" - akkor már múlt időben fogalmazva.

A reformkorban formálisan ő ugyan az ellenzéki párt elnöke, de nem vált parlamenti vezérszónokká. - Többnyire Kossuth és mások vitték a prímet. Miután inkább a döntések előkészítésében, s a kulisszák mögötti szervezőmunkában jeleskedett, szerepénél fogva a háttérben látszott állni. Alkati oka is lehetett, mely a nyelvtudásával függött össze - magyarázza a történész. - Csak felnőtt korában tanult meg jól magyarul. Az egyik legrangosabb, s legvagyonosabb család sarjaként, beszállva az ellenzéki mozgalomba, eleve óriási helyzeti előnye volt. Ráadásul az évek során kiderült, kiváló a szervező-, és irányítókészsége. Döntéseit határozottan, gyorsan meghozó személyként jellemezték kortársai.

A történész meggyőződése: csak árnyaltan lehet jellemezni, mennyire volt Batthyány kora meghatározó politikai alakja, s miként értékelhető kormányfői tevékenysége. - Az áprilisi törvények elfogadtatásában és végrehajtásában mutatható ki a legjelentősebb tette - mondja. - Abszolút pozitív és határozott álláspontot képviselt; ha kellett, lemondásával fenyegetőzött, s 1848 márciusában még a szentesítés előtt kihirdette a jobbágyfölszabadításról és a közteherviselésről szóló törvényeket, ezzel is nyomást gyakorolván Bécsre. Őfelsége miniszterelnöke volt hivatalosan, de a külügyi, helyesebben a Béccsel folytatott tárgyalásokat személyesen irányította a kormány nevében. A nemzetiségi kérdés megoldása azonban nem sikerült; kortársai közül mindenki kudarcot vallott volna, mert annyira távol estek egymástól a hatalomra kerülő magyar liberálisok és a hazai ellenzékkel párhuzamosan szerveződő nemzetiségi mozgalmak vezetőinek elképzelései. Eredményének tekinthetjük viszont, hogy elismertette az Erdéllyel kötött uniót. Miniszterelnöki tevékenységének legfontosabb eredménye a honvédelem megszervezése volt. A nemzetőrség szervezése 1848 tavaszán és nyarán kifejezetten a miniszterelnök nevéhez fűződik, a kormányon belül ő volt ennek legfőbb felelőse. Azért fontos momentum ez, mert a honvédség létrehozása a nemzetőrség szervezéséből indult ki. 1848 májusában Batthyány adta ki az első honvédzászlóaljak toborzásáról szóló felhívást, ő indította el, s vállalta politikai felelősségét annak, hogy - tulajdonképpen törvényi felhatalmazás nélkül - reguláris nemzeti haderőt szervezzen az ország. Kevésbé köztudott: Batthyány, kormánya lemondása után, ügyvezető miniszterelnökként is sokat tett a hon védelme érdekében. Mielőtt Kossuth 1848 szeptemberében alföldi toborzóútjára indult, szeptember 12-én lemondott a kormány, mert Bécsben nem voltak hajlandók szentesíteni a pénzkibocsátásról és újoncozásról hozott törvényeket. Egy nappal később Batthyány megint vállalta a kormányalakítást, s ügyvezető miniszterelnök lett október elejéig. E pozícióban jelentős részben szervezte és irányította a Jellasics horvát bánnal szembeni fegyveres védelmet: elrendelte a még jóvá nem hagyott újoncozási törvény azonnali végrehajtását (ez szeptember 14-re esett), s ennek nyomán állt föl 1848 őszén a nagy honvéd tömeghadsereg. (Ezzel magára vállalta a politikai felelősséget egy nem szentesített törvény végrehajtásáért!) Dózsa György parasztháborúja óta nem volt példa arra, hogy felelős államférfi népfelkelést hirdessen, s fegyvert adjon egyszerű parasztok kezébe. A magyar hadsereg 1848. szeptemberi felfegyverzése, megerősítése sokkal inkább Batthyány, mintsem Kossuth érdeme.

"Szemében az akasztófa tükröződik" - minősítette a császári titkosrendőrség személyét az államtanács számára 1840-ben, a rendi országgyűlés végeztével készült jelentésében. - Magatartásában, büszkeségében, jellemében kétségtelenül volt valami kihívó, ami predesztinálta arra, keresse a sors kihívásait, s "fejjel menjen a falnak". De történelmi érdeme: kötöttségek ellen lázadó személyiségét az ellenzéki oldalon a jövő számára is hasznos ügyek szolgálatába állította. Az ellene hozott verdikt döntő súlyban egy koncepciós per ítélete, vagyis megalapozatlan vádak alapján készült. 1848. október 3-án helyezték például a haditörvények hatálya alá Magyarországot, jogilag tehát csak ezt követő tettei alapján lehetett volna felelősségre vonni; azoknak viszont már nem volt akkora súlyuk, hogy megalapozták volna a felségárulás vádját. Ezzel szemben miniszterelnöki érdemi tevékenységéért és kimondatlanul is a honvédelem szervezése miatt ítélték halálra. Másrészt azért, mert a többi, emigrációba menekült "főbűnös" már nem kerülhetett a császáriak kezére.