"Aktív korúak ellátására egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult." Így szól a költségvetési törvénytervezet szövege, és lassan eldőlni látszik: a szociológusok tiltakozása ellenére a tervezet átmegy majd az Országgyűlésen.

Ennek következtében előreláthatólag azok a családok járnak majd a legrosszabbul, ahol mindkét szülő alkalmas lenne munkára, de - munkalehetőség híján - kénytelenek az úgynevezett rendelkezésre állási támogatásból (rát) élni. Még rosszabb a helyzet, ha gyerekeket nevelnek.

Ott viszont nem változnak a bevételek, ahol az egyik aktív korú családtag segélyt kap (azért, mert valamilyen oknál fogva nem alkalmas közcélú munka végzésére, s ezért kiesik az Út a munkához programból), a másik pedig rendelkezésre állási támogatást. A szociális tárca harminc-harmincötezerre becsüli azoknak a felnőtteknek a számát, akiktől jövőre megvonnák a rendszeres jövedelmet, vagyis a 28 500 forintos rátot. Úgy tudjuk, az intézkedés mögött valójában az Út a munkához program költségvetésének alultervezése áll, s a helyzetet kétségkívül tovább rontotta a válság.

Szociális szakemberek aggódnak a tervezet miatt. Úgy vélik, annak a felnőttnek, akitől az állam elveszi az utolsó bevételét is, valószínűleg nem nyújt majd komoly vigaszt, hogy képzési programokban és a Közmunka Tanács által szervezett közmunkában vehet részt, illetve vállalhat közhasznú munkát is a regionális munkaügyi központok szervezésében. Hiszen vagy lesznek ilyen programok, vagy nem.

A mélyszegénységben élők helyzetét - eredetileg számukra találták ki az Út a munkához programot - ráadásul tovább nehezíti, hogy a munkanélküliség a válság miatt már tíz százalék körüli, és a segélyezettek száma 210 ezerről egy év alatt csaknem háromszázezerre nőtt. Vagyis jól képzettek tömegei is beáramlanak az állásukat vesztettek világába. Ők feltételezhetően lekötik azokat a kapacitásokat, amelyekre az állam közmunkát szervez. (Tegyük hozzá: akik ilyen munkákban részt vesznek, nem hosszú évek óta - esetleg generációkon keresztül átívelően - élnek munkanélküliségben, hanem néhány éve veszítették el az állásukat, képzettségük, szakmájuk is van.

Átképzési programokban is főként olyanok vesznek részt, akiknek van legalább minimális esélyük az új ismeretekkel felvértezve visszakapaszkodni arra a munkaerőpiacra, ahol nem az állam a fő munkáltató.) Az Út a munkához keretében szervezett közcélú munka sem képes felszívni az összes dolgozni akaró embert, így nem világos az sem, hogyan lenne képes az onnan kiszoruló tízezres tömeg beleférni a közmunka- és a közhasznú munkaprogramokba.

Az ma már teljesen világos - és valójában a kormányzati szakemberek sem tagadják -, hogy az Út a munkához program költségvetését alultervezték. Ennek több oka is van: egyrészt, visszatérve a munkanélküliség alakulására, csak kevesen számítottak a segélyezettek számának ily mértékű emelkedésére. Továbbá senki nem számolt azzal, hogy ennyien akarnak majd dolgozni. Az önkormányzatoknak a ráthoz húsz százalékot, a közcélú munkára kifizetett bérhez viszont csak öt százalékot kell hozzátenniük.

Ez a rendszer lényege: így nekik is megérné a segélyezetteteket munkába vonni. Csakhogy enynyi embert nem tudnak. Más munkalehetőség híján az önkormányzat gyakorta a polgármester földjén vagy a "haveroknál" dolgoztatja a rosszul képzett, általában hosszú évek óta nyomorban élő embereket. Egy borsodi faluban például a háromszáz, rendelkezésre állási támogatásból élő ember mindössze harmadának sikerül dolgoznia, nekik is csak a minimum jut - vagyis a hat órában, három hónapig végezhető munka. Megpróbálja hát az önkormányzat hat hónapig biztosítani a semmittevést, hiszen azután úgyis megszabadul tőlük. Kétszáz nap munkaviszonnyal ugyanis az illető már jogosult munkanélküli-járadékra, és ennek kifizetése már nem az önkormányzatot terheli.

Megkérdeztük Lövétei István alkotmányjogászt, hogy az egy család, egy segélyezett elv átmenne-e az alkotmánybírósági szűrőn. Véleménye szerint igen. Hiszen - teszi hozzá - a szociális jog nem alapjog, az állam döntése, hogy az egyénnek jár-e szociális segély. Úgy látja ugyanakkor, az már problémás, hogy egyik pillanatról a másikra egyes családok szociális jövedelmeik harmadát elveszítsék, hiszen ez a jogbiztonságot veszélyezteti. Szerinte felkészülési időre mindenképp szükség lenne, bár - teszi hozzá - véleménye szerint a felkészülési idő kevéssé vigasztalná azt a négytagú családot, ahol az egy főre jutó havi jövedelem 21 ezerről 14 ezerre olvad.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese azt mondja: az Út a munkához jó irány a szociálpolitikában, mert a munka jobb eszköz a létfenntartáshoz, mint a segély. Az ellenzék már régóta ebbe az irányba terelné a rendszert. Ugyanakkor nem tagadja, hogy a program feszültségeket okoz: sok, minimálbéren foglalkoztatott ember azt látja reggel, munkába menet, hogy mások ugyanannyi pénzért csak a kapát támasztják, és "laza munkafegyelem mellett ugyanazt a bért keresik meg", míg nekik a túlórával terhelt rengeteg munka, és a munkahely elvesztése miatti félelem jut.

Harrach szerint tökéletesíteni kellene az Út a munkához programot, nem kellene ilyen szélesre tárni a közcélú munkára alkalmasak körét: annak kell biztosítani a közcélú munkát, aki valóban akar és tud dolgozni, de számára értelmes munkát kell találni. Harrach az "egy család, egy segélyezett" elvre azt mondja: a válság megoldását nem a legszegényebb embereken kellene kezdeni. - Ez a lépés növeli a szegénységet és a szegény gyerekek számát - jelenti ki.