Hogyan lett 'Lajos király' a jó humorú demokrata Kósából?
Kósa Lajossal először 2000-ben találkoztam, amikor Debrecenbe kerültem tudósítónak. Akkoriban kezdődött a cívisváros főterének átalakítása, ami engem azért nyűgözött le, mert a polgármester részéről hatalmas személyes és politikai bátorság kellett hozzá. Aki kicsit is ismeri e református városnak a hagyománytiszteletet különösen nagy becsben tartó szellemiségét, az tudja, hogy a település központját uraló Nagytemplom előtti tér átszabása nem akármilyen teljesítmény. Debrecen ugyanis nagyon lassú és megfontolt város: több évszázad formálta olyanná, amilyenné az ezredfordulóra lett.
Aztán megjelent a városban egy polgármester, és pár év alatt fenekestül felforgatott itt mindent. Debrecen ma már egyáltalán nem hasonlít arra a nagy, poros és álmos településre, ahová kilenc éve megérkeztem, hiszen a megyeszékhely - de legalábbis a belvárosa - nagyvárosias jelleget kezd ölteni. Fölépült a MODEM galéria, a Kölcsey Kongresszusi Központ, a Lycium Hotel, egy modern piaccsarnok, a Fórum bevásárlóközpont, felújítják a patinás Hal-közt, a közelmúltban pedig látványos sétateret hoztak létre a Csapó utcában, és még sorolhatnám. S mindez egy embernek köszönhető: Kósa Lajosnak, aki - a szükséges politikai és anyagi támogatások megszerzésén túl - a legaprólékosabb részletekig rajta tartotta a szemét a nagyberuházásokon.
Helyi vállalkozók mesélték, hogy a polgármester részt vett a főtér díszköveinek kiválasztásában, sőt beleszólt abba, hogy milyen nézőtéri üléseket építsenek be az új versenyuszodába. Annak pedig én magam voltam fültanúja, amikor az éppen elkészült Kölcsey központ éttermében egy apróbb illesztési hibára hívta föl az illetékesek figyelmét.
Kósa Lajost közvetlen és szellemes embernek ismertem meg, hamar rájöttem, hogy polgármesteri tevékenységének jellege is a saját habitusából fakad: dinamikus, gyors és kreatív ember. Politikusként is ilyen. A személyes találkozások alkalmával humoros volt, szókimondó, s úgy tűnt számomra, hogy a magyar politikai valóságot nem fekete-fehérben látja. Más, elvakult politikusoktól eltérően nem osztotta a magyar társadalmat jókra és rosszakra, azaz "angyalarcú fideszesekre" és "ördögi szocialistákra". Megtudtam, hogy nagyon szereti a szépirodalmat, különösen a dél-amerikai írókat, Ady Endrének pedig kimondottan rajongója. Rendszeresen sportol, jégkorongozik és motorozik, családi élete pedig példás. Ráadásul határozott elképzelése van arról, hogy polgármesterként mit akar csinálni Debrecenben: rendelkezik vízióval, megvalósítható ötletekkel és hosszú távú tervekkel. Ez igen, gondoltam, végre van egy polgármester ebben az országban, aki komolyan veszi a hivatalát, és meg akar felelni a választói elvárásainak.
Pár évvel ezelőtt azonban valami kezdett megváltozni. Először a városvezetés személyzeti politikája döbbentett meg, s erre következzen pár példa. Mező Ferenc fideszes önkormányzati képviselőnek, egyetemi oktatónak azért kellett távoznia a Debreceni Egyetemről, s azért kellett lemondania mandátumáról, mert kiderült: pénzért más tette le helyette a német nyelvvizsgát. Ezután Mezőt a debreceni városháza politikai tanácsadóként alkalmazta, és közpénzből fizette Kósa Lajos munkatársaként. Hogyan lehetett egy ilyen ember a polgármester politikai tanácsadója?
Meghökkentő volt az is, hogy az önkormányzati cégeket tömörítő Debreceni Vagyonkezelő Zrt. elnöki posztjára az a Sásdi András volt fideszes városi frakcióvezető került, akit jogerősen elítéltek csalásért. Miként lehet egy ilyen emberből a legjelentősebb városi cég első számú vezetője? Végül meglepetést okozott, hogy Virág László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt fideszes alelnöke az Airport Debrecen Kft. vezetője lehetett, holott akkor már eljárás folyt ellene hűtlen kezelésért, ami miatt később felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ennek ellenére Virág László jelenleg is pozícióban van: a 49 százalékban önkormányzati tulajdonú AKSD Kft. egyik vezetője. Miként lehetséges ez?
Kósa Lajos azzal érvel, hogy ezeknek az embereknek nincsen priuszuk. Persze, jogi értelemben valóban büntetlen előéletűek, de ettől a tény még tény marad: összeütközésbe kerültek a törvénnyel.
Akár szimpatikus is lehetne Kósa Lajos engedékenysége és rugalmassága a fenti esetekben, ha a polgármester ezt az erényét a politikai ellenfeleivel szemben is gyakorolná. Azonban elegendő egyszer elmenni egy városi közgyűlésre ahhoz, hogy megbizonyosodjunk róla: a polgármester ma már olyan cinikus, megalázó és modortalan stílusban képes vitázni az ellenzékkel, hogy az ember nem hisz a fülének. Az egykor udvariasan szellemes debattőr sokszor gunyorosan, sértően és lekezelően érvel, mintha rajta kívül senki másnak soha nem lehetne igaza. Ilyennek képzeljünk el egy klasszikus polgári értékrendet valló, a keresztény erkölcsre gyakran hivatkozó embert?
Egy-egy várost érintő ügyben, bármit is mondanak a helyi szocialisták és liberálisok, a városvezetés azzal érvel, hogy az MSZP-SZDSZ-kormányok tönkretették az országot, a helyi ellenzéknek tehát sem erkölcsi, sem szakmai alapja nincs a bírálatra. Vagyis: a város dolgaiba a helyi ellenzék ne szóljon bele. Ez éppen olyan igazságtalan érvelés, mintha ez az ellenzék azt mondaná Kósa Lajosnak: mivel a Fidesz 2002-ben és 2006-ban csúnyán elbukott az országos választásokon, ezért egy fideszes politikusnak Debrecenben nincs erkölcsi alapja a város vezetésére. Ha az ellenzék felhívja a figyelmet a város jelentős adósságállományára - ami már a 60 milliárdos városi költségvetés csaknem 30 százaléka, a holdingéval együtt több tízmilliárd forint -, a válasz lényege a gúnyos méltatlankodás: akik tönkretették az országot, azok ne hozakodjanak elő ilyesmivel.
De vajon demokratikus-e, hogy a már említett Debreceni Vagyonkezelő Zrt. alá tartozó városi tulajdonú cégek vezetőiről nem a város közgyűlése szavaz? Helyénvaló-e, hogy e cégek élén a legfontosabb személyi kérdésekben nem a képviselő-testület, hanem egy szűk kör dönt?
Néhány éve már úgy hívják Kósa Lajost Debrecenben a háta mögött: "Lajos király". Nemcsak ellenzékiektől, de fideszesektől is hallottam már ezt a kifejezést, én azonban sokáig nem használtam, mert azt gondoltam: igazságtalan egy demokrata politikussal szemben. De már nekem is kicsúszott a számon, mégpedig az első alkalommal akkor, amikor a városvezetés pár éve megakadályozta Batthyány Lajos mártír miniszterelnök emléktáblájának felavatását. Helyi liberálisok akarták azt felállítani, méghozzá ezzel a szöveggel: "a liberális miniszterelnök" emlékére. Ebből nem lett semmi, mert a városháza nem járult hozzá az akcióhoz.
Kósa Lajos azt nyilatkozta nekem: tekintettel kell lennie azokra a jobboldaliakra, akik nehezményeznék a liberális szó aktuálpolitikai vonatkozásait. Nem hittem a fülemnek: a rendszerváltás után csaknem húsz évvel polgárok egy csoportja nem állíthat szabadon emléktáblát, mert a polgármesternek kényelmetlen rajta a liberális szó? Ebben a városban tehát a polgárok csak olyan dolgokat tehetnek meg, amelyek elnyerik a polgármester tetszését? Hát miféle világ van Debrecenben?
Akkor hogyan lehetséges, hogy a debreceni főtéren három éve tüntető szélsőjobboldaliak rituálisan fölakasztják a miniszterelnök fényképét, és börtönnel, halállal, vagyonelkobzással fenyegetőznek? Nekik szabad súlyosan becsületsértő állításokat tenni, ez nem zavarja Kósa Lajost, de a polgármester ellenzéke még emléktáblát sem állíthat egy meggyőződése miatt kivégzett, magát liberálisnak tartó hazafi, egykori nagy államférfi tiszteletére?
Hasonló megütközést keltett bennem az is, hogy Kósa Lajos a saját pénzéből adakozott a Nagyerdőn elhelyezett Wass Albert-szobor fölállítására. Holott tudnia kellett - ha máshonnan nem, akkor tőlem, hiszen magánbeszélgetésben elmondtam neki -, hogy Wass Albert a nyilas eszméket valló Új Hídfő című emigráns lap vezércikkírója volt a második világháború után. Kósa Lajosnak tudomása volt arról is, hogy az Új Hídfőnek az a Fiala Ferenc volt a szerkesztője, aki Szálasi Ferenc rémuralma idején a nyilas párt sajtófőnöke volt.
Én tudom, hogy Kósa Lajos nem szélsőjobboldali és nem antiszemita. De akkor talán irodalmi szempontok miatt adott pénzt erre a szoborra? Higgyük el, hogy Wass Albertet valóban szoborra érdemes írónak tartja az a Kósa Lajos, aki saját bevallása szerint rajong Gabriel García Marquezért?
Úgy tűnik számomra, mintha Kósa Lajos azt hinné: a választópolgárok óriási arányú támogatása és a népszerűség azt jelenti, hogy a szinte korlátlan hatalom birtokában és a látványos városfejlesztési eredményekre való hivatkozással ő bármit megtehet Debrecenben. (Ne felejtsük el, hogy 2006-ban több mint hetvenszázalékos szavazati aránnyal választották harmadszorra is polgármesterré!) Vajon ez az oka annak, hogy Debrecenben az önkormányzati média ma már egyre inkább hasonlít a totalitárius rendszerek sajtójára? A város jelentős anyagi támogatását élvező médiumok már-már nevetséges módon suvickolják egyre fényesebbre Kósa Lajos imázsát, míg az ellenzéki véleményeket legtöbbször agyonhallgatják, azokat alig jelenítik meg, a polgármester és a Fidesz számára akár a legcsekélyebb mértékben is kényesnek gondolt ügyekkel pedig nem foglalkoznak. Ki lehet számolni, hogy 1998 óta a városvezetés több mint egymilliárd forint közpénzt fordított erre az önkormányzati sajtóra az adófizetők pénzéből. Igazságos és mértéktartó tájékoztatáspolitikára vall ez? A demokratikus eszme e torzulásaiért vajon kizárólag az első számú vezető tehető felelőssé? Vagy a torzulásokat már a polgármester iránti, fenntartás nélküli és minden körülmények között alkalmazott megfelelési kényszer okozza a városban?
Az ilyen és ehhez hasonló bírálatok hallatán a városvezetés természetesen rutinosan ismételgeti a megszokott érvet: a baloldaliak és a liberálisok a szakadék szélére sodorták az országot, emiatt nem hitelesek, amikor Kósa Lajost és a Fideszt bírálják.
De Debrecenben rövidesen új érveket kell majd kitalálni a polgármesteri csalhatatlanság igazolására, mert a papírforma szerint jövőre a Fidesz kormányra kerül.
És akkor intő jelként álljon minden demokrata előtt Wass Albert bronzalakja, amelyet a Nagyerdőn sikerült olyan terebélyes kőhalomra emelni, hogy a nyilas lap főmunkatársa jóval magasabban áll, mint nem messze tőle az egykori Kósa Lajos rajongásának tárgya: a magába roskadt Ady Endre.
