Röviden

Bővülhet a nyilvános vezetői juttatások köre

A gazdasági társaságokról szóló törvény módosítását kezdeményezi a kormány, annak érdekében, hogy nyilvánosak legyenek a tőzsdei cégek és más nyrt.-k igazgatósági, igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagjainak juttatásai. Az adatokat évente egyszer, az éves közgyűlés idején kell nyilvánosságra hozni. (MTI)

Népszerű a településőr-program

Száztíz, zömmel kistelepülés jelentkezett a településőr-programra eddig - jelentette be tegnap Tóth József MSZP-s országgyűlési képviselő, Polgár polgármestere. Ugyanakkor egyre több város is érdeklődik, ezek a meglévő közterület-felügyelet megerősítéséhez kérnek támogatást. A 110 település háromszáz településőr alkalmazásához kért támogatást. A településőrök akár már ma munkába állhatnak. Fizetésüket - a minimálbérnek megfelelő havi 71 500 forintot - a költségvetés biztosítja, az önkormányzatok az őrök felszereléséhez is kapnak egyszeri, fejenként 80 ezer forintos támogatást. (MTI)

902 milliót fizettek ki a krízisalapból

Módosította a kormány a kríziskezelő alapra vonatkozó szabályokat. Szollár Domokos kormányszóvivő tájékoztatása szerint mostantól a krízisalapnak nem egy, hanem tíz százaléka fizethető ki a különösen méltányolható, vagyis 50 ezer forintnál magasabb összegű kérelmekre. Eddig majdnem 30 ezer kérelem érkezett be a krízisalaphoz. Ebből közel 24 ezret bíráltak el, és 22 100 ügyben ki is fizették a támogatást. Az 5,5 milliárd forintos keretből eddig 902 milliót kaptak a rászorulók, esetenként átlagosan 37-38 ezer forintot. Ez a jövőben várhatóan magasabb összeg lesz a módosított szabályok miatt. (MTI)

Nem oszlott fel a fóti képviselő-testület

Nem oszlatta fel magát a fóti képviselő-testület tegnap este, mert a képviselők közül nem jelentek meg elegen, így határozatképtelenség miatt elmaradt a rendkívüli ülés. Lakossági fórumot azonban tartottak: a felszólalók is a képviselők lemondását sürgették a kialakult helyzet rendezése érdekében. Az ülést Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester hívta össze egyetlen napirendi ponttal, a képviselő-testület feloszlatásával, ám a vele szemben álló "tízek" - köztük Fábry Béla (MSZP) alpolgármester - közölték: nem lesznek ott. (MTI)

Kastélyfelújítás Fehérvárcsurgón

Csaknem félmilliárd - 463 millió - forint vissza nem térítendő pályázati támogatással befejeződik a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély főépületének a felújítása. Az eredeti állapotnak megfelelően állítják helyre a könyvtárat, az ebédlőt, a szalonokat, s történelmi díszlakosztályokat alakítanak ki, kastély- és családtörténeti kiállítást rendeznek be. A kastély új funkciót is kap: Európai Kulturális Találkozó Központként működik, s egyik állomása lesz a Közép-európai Kastélyok Útjának. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.