Az MSZP korrigálna a büdzsén

Szűk mozgástere van a szocialista frakciónak a költségvetést érintő részkérdésekben; igaz, a fő számokat illetően nincs is vita a párt és a kormány között. Továbbra is a MÁV tűnik ütközőpontnak, ez ügyben ma külön frakcióülést tartanak.

- Érdemi egyeztetési folyamaton vagyunk túl a költségvetést illetően. Az MSZP-nek az egészségügyi, a közösségi közlekedési és a szociális területet érintő részvitákban is megvan a határozott álláspontja - nyilatkozta lapunknak Mesterházy Attila, a párt frakcióvezetője.

A költségvetést előkészítő folyamatban szakmai munkacsoportok tárgyaltak a minisztériumok képviselőivel. Az egyeztetések - a büdzsé "keménysége" ellenére - meglepően békésen folytak, a képviselőcsoport elfogadta a "kőbe vésett" elvonások szükségét, pontosabban a 3,8 százalékos hiánycél feltétlen megtartásának szükségességét. A fő számokat illetően nincs vita, szakmai pontokon azonban még finomítanának.

Ami az egészségügyet illeti: a terület költségvetésének fő számait az MSZP szakpolitikusai jóváhagyták, vagyis mozgástér már csak ezen a kereten belül van. Néhány százmilliós tétel átmozgatása azonban még várható. Az egészségügyi ágazat költségvetési fejezetéhez tartozó intézmények működtetésére, így például az Országos Mentőszolgálat és az Országos Vérellátó Szolgálat költségeire az idei 41,5 milliárd helyett jövőre 37,6 milliárd jut. Hasonlóan vitás pont az ÁNTSZ működésére juttatandó keret, amely 450 millió forinttal csökkenne. E területen folytatódnak a tárgyalások frakció és kormány között.

Szociális területen a képviselőcsoport és a kormány is egyetértett, hogy több forrás jusson foglalkoztatásra. Az Út a munkához programra 117 milliárd forintot különítsenek el, ebből hétmilliárd uniós forrás. Kiszélesítik a programot, hogy minél több ember juthasson munkához, így - új belépőként - önkormányzati tulajdonú társaságok, közhasznú foglalkoztatók is. Abban is megállapodás született, hogy a hozzáférést szigorítani fogják, ennek módja azonban még nem kidolgozott. Vidorné Szabó Györgyi szocialista képviselő, a frakció szociális munkacsoportjának egyik vezetője lapunknak azt mondta: neuralgikus pont a gyermekétkeztetési támogatás egyharmadra való csökkentése, amely ellentétes a párt politikai elképzeléseivel. A frakció ebben a formájában nem is támogatná. Időközben kiderült: a normatívát a tervezettnél csekélyebb mértékben csökkentik, ráadásul a rászoruló térségek támogatást igényelhetnek majd a kiegészítéshez.

A legnagyobb falat a közösségi közlekedés átalakítása. Mesterházy Attila is úgy fogalmazott lapunknak, hogy ez az a terület, amelynek megoldása bizonyosan további tárgyalásokat igényel. A szocialistáknak ebben a kérdésben határozott politikai álláspontja és szakmai elvárása van. A kormányfő által "kőbe vésett" negyvenmilliárdos elvonás a MÁV rendszeréből nem volt vita tárgya; a kérdés azonban továbbra is az, hogy ezt miként lehet megspórolni, és egyben megújítani a közösségi közlekedés rendszerét. Úgy tudjuk, hogy a szocialisták kaptak már egy öt-hat pontos intézkedési tervvázlatot. Ebben szó van ingatlaneladásról, vízfejcsökkentésről, a tarifa- és kedvezményrendszer lehetséges újragondolásáról. Az egyik utolsó pont - és állítólag a szocialisták is csak minden egyéb átalakítás után számolnak vele - a kapacitáscsökkentés, azaz a szárnybezárás. Az MSZP határozott álláspontja, hogy kapacitáscsökkentést csak abban az esetben lehet megvalósítani, ha az kapcsolódik a Volán-járatok összehangolásával. Az utasok nem maradhatnak ellátás nélkül egyetlen régióban sem. - Természetes, hogy minden olyan képviselővel egyeztetni kell, aki az esetleges változtatásokról el akarja mondani a véleményét. Ennek lehetőségéről meg is állapodtam Bajnai Gordon miniszterelnökkel - nyilatkozta lapunknak Mesterházy Attila. A frakcióvezető hozzátette: szerdán informális frakcióülést tartanak a témában, amelyen a szakminiszter mellett a parlamenti képviselőcsoport tagjai is elmondják álláspontjukat a lehetséges forgatókönyvekről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.