Suchman Tamás nem kíván más pártban politizálni

Félreértésre adtak okot azok a sajtóban, így a Népszabadságban is megjelent hírek, miszerint Suchman Tamás szocialista képviselő az ATV-nek adott interjújában arra tett volna utalást: a Somogy megyei lista körül kialakult belső ellentétek után akár más pártban is kész politizálni. De nem ezt mondta.

Tény, hogy Suchman az ATV-ben kijelentette, hogy a párt megyei listájának előkészítése "nem volt korrekt", ezért lemondott az azon való szereplésről. Suchman a televíziós nyilatkozatában hozzátette: ő mindig meg fogja találni a helyét, mivel nem a szocialista párthoz tartozik, nem is a Somogy megyei közgyűléshez, és nem is a megyei elnök, Kolber István "famulusa", hanem - mint mondta - Magyarországot szolgálja a baloldal értékrendjében, amelynek lehet sokféle pártbeli megjelenése: szociáldemokrata vagy szociálliberális is. "Nem a párt neve számít, hanem az értékrend, amit hordoz. Ez toleranciát, szabadságot, humanizmust és antifasizmust is jelent" - fogalmazott. Suchman Tamás a Népszabadságnak tegnap azt mondta: soha nem zsarolta az MSZP-t, nem is fogja. Továbbra is Magyarországot és a baloldalt kívánja szolgálni, pozícióra pedig nem tart igényt. Suchman lapunknak leszögezte: nem kíván más pártban politizálni, csak az MSZP-ben.

A szocialista képviselő az 1996-os pártkongresszus idején egyszer már bejelentette, hogy kilép a pártból, és otthagyja a szocialista frakciót is, mivel az elnökség megválasztásakor a nevére leadott szavazatok száma nem érte el az ötven százalékot, s ebből azt a következtetést vonta le, hogy nézetei nem élvezik a többség bizalmát. Másnap nyilatkozatban rögzítette: erős felindultság vezetett elhatározásához, amit visszavon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.