Röviden

Retkes Attila pártokkal tárgyal

Az SZDSZ alapvető célja, hogy egyedül mérettesse meg magát a 2010-es választásokon. De az ügyvivők megbízták Retkes Attila elnököt, hogy kezdeményezzen találkozókat a különböző politikai erők vezetőivel - közölte megkeresésünkre a párt sajtóosztálya. "Ezek a folyamatban lévő tárgyalások azonban nem konkrét pártszövetségek létrehozásáról szólnak, hanem közös politikai gondolkodásról; hogy azoknak a képviselete is biztosítva legyen a parlamentben 2010 tavasza után, akik nem szavaznának sem a Fideszre, sem az MSZP-re, sem a Jobbikra", fogalmazott az SZDSZ sajtóosztálya. Ebből az következik, hogy az MDF-fel és valószínűleg az LMP-vel tárgyalnának. (Munkatársainktól)

Újabb sztrájkbizottság a vasúttársaságnál

A MÁV-nál működő harmadik reprezentatív érdekvédelmi szervezet, a Vasutasok Szakszervezete is megalakította tegnapi választmányi ülésén a sztrájkbizottságát. Simon Dezső, a tömörülés elnöke lapunknak elmondta: eljuttatták levelüket a miniszterelnök címére, amelyben tárgyalásokat sürgetnek a kormány illetékeseivel a vasúttársaságra "kiszabott", 40 milliárdos elvonásról, amely több ezer vasutas álláshelyét veszélyezteti. A MÁV szakszervezetei ma ismét egyeztetnek egy esetleges közös tiltakozó akcióról, s arról, hogy ha nem érnek el eredményt a tárgyalásokon, sztrájkba lépnek. (K. J. E.)

270 milliárd jut falurehabilitációra

Kiemelkedő jelentőséggel bír a települések belső megújítása az Új Magyarország Fejlesztési Tervben: rehabilitációra, fejlesztésekre 2013-ig 270 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter csütörtökön Nyírmadán, ahol felavatta a település korszerűsített városközponti részét, valamint tájházát. A 270 milliárdos összeg jelentős hányadát, 200 milliárd forintot a jövő év végéig le is kötik, s megkezdhetik annak felhasználását a beruházó települési önkormányzatok - mondta a kancelláriaminiszter. Kisebb fejlesztésekre a 2007-2008-as időszakban 197 nyertes pályázatot fogadtak be, s azokra 9,2 milliárd forint támogatást adtak a kisvárosoknak és nagyközségeknek - tette hozzá a kancelláriaminiszter. (MTI)

Marad a szakolyi polgármester

A Debreceni Ítélőtábla csütörtökön azonnali hatállyal visszahelyezte polgármesteri tisztségébe Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly polgármesterét, aki ellen tíz hónapja a képviselő-testület tett feljelentést a bíróságon, mert szerintük sorozatosan megsértette a szervezeti és működési szabályzatot, törvénysértéseket és mulasztásokat követett el. Az ítélőtábla - amely az eljárás idejére felfüggesztette tisztségéből Szűcs Gabriellát - megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és megállapította, hogy az minden pontjában alaptalan. (Tudósítónktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.