Nem indul a Baló-Székely műsor az MTV-n

Nem indul ősztől a Szerintem című műsor - erősítette meg a Népszabadságnak Baló György, a tervezett produkció egyik ötletgazdája. Székely Ferenccel - aki a műsor másik szerkesztője lett volna - a televízió nem köt szerződést a külsősökre vonatkozó tilalom miatt.

Baló György a Magyar Televízió hírigazgatóságával közösen úgy döntött: nem indítják el a produkciót, mivel az részben Székely Ferenc szellemi terméke is lett volna. A nemleges döntés, úgy tudjuk, az utolsó pillanatban született: ugyanis már elkészült a műsor főcíme, valamint a promóciós anyagok is.

Baló György arról egyelőre nem kívánt nyilatkozni - a közszolgálati tévé és a rádió vezetése közt folyamatban lévő tárgyalások miatt -, hogy meddig vezeti még a Magyar Rádió reggeli információs műsorát, a 180 percet. Azt viszont a műsorvezető nem tagadta, hogy a köztévé hírigazgatósága "kapacitálja" őt, térjen viszsza a képernyőre. Ugyanakkor ehhez hozzátette: korábban több televíziós műsortervet is kidolgozott, ezek közül néhányat "elő lehetne venni", bár a pénzhiány korlátokat állíthat az új műsorok elé.

- Sok múlik azon, miként alakul a tévé jövő évi költségvetése - mondta lapunknak Baló György. Felvetésünkre, nem tart-e attól, hogy a köztelevízió körül gyűrűző fizetési botrány kapcsán őt is hírbe hozzák, mint aki "kétfelől" - a Magyar Rádiótól és a köztévétől is kapja a fizetését - úgy reagált: a Magyar Rádiótól még nem kapott pénzt a műsorvezetésért, mert az együttműködés feltételei még nem tisztázottak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.