A két nagy párt egyeztetett a Kulcsár-ítéletről?

A teljes magyar jogszolgáltatás Kulcsár Attilának az ügyészekkel kötött alkuja szerint működött, amiből az is következhet: ha bizonyos érdekek úgy diktálják, bárkiből lehet vádlott - állítja a brókerbotrányról szóló, a héten megjelenő új kötetében Kende Péter.

Az egész Kulcsár-ügy alighanem elölről kezdődik majd - ezzel a következtetéssel zárul Kende Péter legújabb, Nesze neked igazság! című könyve. Egy, a héten a könyvesboltokba kerülő kötetben a szerző alaposan leszedi a keresztvizet az egykori sztárbróker, Kulcsár Attila ellen folytatott büntetőeljárás szinte minden szereplőjéről. A bírálatból kijut a nyomozást irányító, illetve gyakran konkrét eljárási cselekményeket is végző ügyészségnek és a Fővárosi Bíróság tavaly augusztusi elsőfokú ítéletét kihirdető Varga Zoltánnak.

A botrány 2003 áprilisában pattant ki, amikor a Pannonplast vezetője a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) fordult, mert úgy látta, a cégnél valaki törvénysértő módon szerzett meghatározó tulajdonrészt. A felügyelet a vizsgálat során tanúként hallgatta meg Kulcsárt. Alig két hónappal később megverték a PSZÁF elnökét, aki azt sejtette, hogy a támadás oka egy jelentés, ami másnap nyilvánosságra került. E szerint a Pannonplast részvényeinek felvásárlása mögött a K&H Equitis brókercég kiemelt ügyfelei állhatnak.

Később a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy Kulcsár az Equitis ügyvezető igazgatójaként állami tulajdonú cég - az Állami Autópálya-kezelő Rt. - pénzével játszott. Nyomozást rendeltek el. Később belekeveredett az ügybe a Betonút Rt., illetve magánszemélyek - köztük politikusok és ismert újságírók - sora is. Ők valamennyien elnyerték a K & H-nál a kiemelt ügyfél státusát, és nekik a befektetéseik után Kulcsár a szokásosnál jóval magasabb hasznot ígért.

Ám valószínűleg egyfajta pilótajáték vette kezdetét: az exbróker a nagyobb hozamot a később befolyt friss pénzekből és nem a nyereségből fizette. Az már nem derülhetett ki, hogy Kulcsár a befektetések hasznából képes lett volna-e finanszírozni a rendszert, mert ellene - és kéttucatnyi más személy ellen - büntetőeljárás indult.

"A közhely, miszerint az igazság kíméletlen, merő önáltatás. Nem veszi számba, hogy mi, emberek, nagyon is értjük a módját, hogyan kíméljük meg magunkat tőle", idézi Ancsel Éva filozófust Kende. És ezután több mint kétszáz oldalon ezt az állítást próbálja alátámasztani az ügy kirobbanását követő eljárás irataiból vett idézetekkel, s az azokból levont, időnként erősen szubjektívnek tűnő következtetésekkel.

"Voltaképpen Kulcsár Attila elsősorban nem vádlott. Hanem fővádló és főbíró - egy személyben" - hangoztatja Kende. Vagyis a tízmilliárdos nagyságrendű sikkasztás miatt első fokon elítélt exbrókerről azt állítja: akit ő bűnösként nevezett meg, az a vádlottak padjára került, akit pedig ártatlannak mondott, megúszta. A szerző ezért úgy gondolja, a teljes magyar jogszolgáltatás Kulcsárnak az ügyészekkel kötött alkuja szerint működött, amiből az is következhet, hogy ha bizonyos érdekek úgy diktálják, bárkiből lehet vádlott. A cél az volt - véli -, hogy kiiktassák a politikai szálakat.

Tény, hogy a nyomozás során a tízmilliárdos csalássorozattal összefüggésben a bal- és a jobboldalon egyaránt felmerültek nevek, ám közülük senki nem lett vádlott. Kende szerint ennek magyarázata, hogy "a két nagy párt titkos alkuszai - Simicska Lajos és Puch László - tető alá hozták az egyezséget". Ez úgy szólt, hogy "politikusokat ne érintse a botrány". Ennek érdekében az ügyészség előbb Kulcsárral, majd a K & H Bank egykori vezetőjével, Rejtő E. Tiborral egyezett meg - írja.

Nem tudni, hogy az állítás igaz-e, ám a bankvezért lefogása után az ügyészek valósággal kilopták a rendőrségi fogdából, és a Bécsből hazahozott exbrókert is "kisajátították" maguknak. Így a rendőrségnek úgy kellett lefolytatnia a nyomozást, hogy az első- és a másodrendű gyanúsított által elmondottakról gyakorlatilag nem volt érdemi információjuk.

Mellesleg: Kulcsár kihallgatása egy kiszivárgott videofelvétel szerint családias légkörben folyt, s az ügy további érdekessége, hogy vallomását részben ügyvédje, részben az ügyészek mondták tollba, amit annak idején szakértők legalábbis furcsának találtak. A vádalkut kérdésessé teszi, hogy míg Rejtő E.-t felmentették, Kulcsár nyolc év börtönt kapott, és ez korántsem tekinthető "barátinak". A sztárbrókert valószínűleg átverték - ez Kende következtetése.

A kötet szerzője szerint az ügyészség "ámokfutása" után szükség volt egy "megbízhatóan slendrián" bíróra is. Őt Varga Zoltán személyében találták meg, aki a móri ügyben alaposan melléfogott, amikor készpénznek fogadta el az ügyészségi vádiratot - írja Kende. Álláspontja, hogy a bíró még a tényállást sem jól értelmezte, mert Kulcsár nem sikkasztott - vagyis nem a rá bízott pénzt kezelte sajátjaként -, hanem csalást követett el azzal, hogy hamis dokumentumokkal szerzett jogosultságot más pénzének kezelésére.

Az ítélet egyébként Kende szerint más tekintetben is hemzseg az ellentmondásoktól és tévedésektől. Így tisztázatlan, ki és miért került börtönbe - esetenként kizárólag Kulcsár vallomása alapján, máskor meg annak ellenére -, s milyen okból foglaltak le százmilliós vagyonokat. Ezért szerinte másodfokon csak úgy dönthetnek: az elsőfokú eljárást meg kell ismételni.

A kötet a bírósági periratok áttanulmányozása alapján született, a cél pedig az volt, hogy a nyilvánosság elé tárja az eljárás során tapasztalt törvénytelenségeket - jelentette ki kérdésünkre Kende. Arra a felvetésünkre, hogy még nem született jogerős ítélet, hangsúlyozta: hibás gyakorlat, hogy Magyarországon egy folyamatban levő ügyet nem szokás elemezni. A könyv közreadásával nem az a célja - tette hozzá -, hogy a végső verdiktet befolyásolja; azt tartja lényegesnek, hogy bemutatott bizonyos tényeket és összefüggéseket, s azokkal mindenki azt kezd, amit akar.

Az egykori sztárbróker büntetőperéről könyv jelenik meg a héten
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.