Egészségügyi tárgyalások: folytatás következik

Folytatják - egyelőre ennyi az eredménye az egészségügyi szakmai érdekvédők és Székely Tamás miniszter pénteki találkozójának. Illetve annak reménye, hogy talán születhet megoldás.

Több mint négy órán át tárgyalt pénteken az egészségügyi kormányzat az ellátórendszer szakmai szervezeteinek képviselőivel. A találkozó végén azonban mindössze azt jelenthették be a sajtónak: született egy elvi, de még nem érvényes megállapodás. Mindez csak akkor tekinthető véglegesnek, ha az ultimátumot megfogalmazó szervezetek döntéshozó testületei felhatalmazzák a képviselőiket, hogy elmozduljanak az eredeti, 25,5 milliárdos követelésüktől.

Még nem a megállapodásra adnak kezet
Székely egészségügyi miniszter

Szerdán hat szakmai szervezet - a Magyar Kórházszövetség, az Egyetemi Klinikák Szövetsége, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesület, valamint a Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátás Szövetség - közös nyilatkozatban 25,5 milliárdos többletet követelt az egészségügyi ellátórendszernek az év végéig. Jelezték, amennyiben a kormány ezt nem teljesítené, országos tiltakozó sorozattal és éhségsztrájkkal adnak nyomatékot követelésüknek. Székely Tamás egyészségügyi miniszter péntekre egyeztetésre hívta az követeléseket megfogalmazó intézményi vezetőket. A tárgyaláson azonban gyorsan kiderült: egyik szervezet vezetőjének sincs valódi mozgástere, így a 25,5 milliárd forintnál kisebb összegről nem tárgyalhatnak. Az pedig már a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy ennyi plusz pénzt a kormány nem tesz be az egészségügybe. Így Székely Tamás miniszter hiába készült több lépcsős intézkedéscsomaggal, megállapodásra - az említett felhatalmazás híján - nem volt lehetőség.

Lapunk úgy tudja, hogy bár a tárca vezetőjének felhatalmazása van, mozgástere viszont annál szűkebb: a kormánytól mindössze 4-5 milliárd forint többlet remélhető. Az év végéig meglévő pénzből pedig mindenképpen ki kéne jönni, ha kell, a kapacitások ésszerű "takarékra állításával".

Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a tervezhető beavatkozások egy jelentős részét a várólistákra tennék át. A jövő héten folytatódó tárgyalásokra azonban már a szakmai szervezetek is előállnak a miniszter kérésére saját javaslataikkal arról, miként lehetne összhangot találni a meglévő pénz és a kapacitások között. (Az, hogy Székely Tamás kérését a tárgyalók nem utasították el, mindenképpen elmozdulást jelent az eddig makacsul hangoztatott 25,5 milliárd forintos elvárásukhoz képest - a szerk.)

A feszültséget az okozza, hogy a kórházak és szakrendelők az évközi "pontvadászattal" elköltötték a kassza négyötödét, miközben az év negyede még hátravan. Ezt az ellentmondást kezelte volna a miniszter - éppen a kórházvezetők javaslatára - az októbertől bevezetendő új finanszírozási rendszerrel, amely szerint a kórházak minden hónapban előre meghatározott, kiszámítható összeget kaptak volna az év végéig. Az érdekvédők tiltakozó akcióját a pontos összegek nyilvánosságra kerülése váltotta ki.

Biztos a sátoraljaújhelyi kórház élén

Önkormányzati biztost nevez ki október elsejével a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórház élére a fenntartó önkormányzat. Szamosvölgyi Péter, a zempléni város polgármestere a döntést azzal indokolta, hogy az intézmény ki nem fizetett, lejárt számlái elérték a 92 millió forintot, százmillió forint fölött pedig már a törvény kötelezné a lépésre a képviselő-testületet. A biztos, Kató Gábor 2001 és 2002 között - ugyanilyen minőségében - már vezette a sátoraljaújhelyi kórházat, mostani megbízatása egyelőre három hónapra szól. Antal Gabriella kórházigazgató szavai szerint tavaly 2,1 milliárd forintból gazdálkodhattak, az idei év elején még havi 180 millió forintot kapott az intézmény, ami a finanszírozás változása óta 145 millióra apadt. Ez a pénz csak a bérekre, valamint a közművek kifizetésére elég. (B. A.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.