A "bibék" örültek a becézésnek, a nyugodt hangnak. Korábban nem volt részük ebben. Anyunak hívták Kürtösinét, pedig tudták, nem a vér szerinti anyjuk. Kürtösiné 1983-ban vállalt először nevelőanyai feladatot. A most 62 éves, megtört arcú, halk szavú asszony így magyarázza akkori döntését:

- Kiskunfélegyházán nőttem fel, egyedüli gyerekként. Anyám betanított munkás volt, apám rendőr. Apámat hamar elvesztettem, 30 évesen elvitte őt a szíve. Amikor felnőttem, cipőgyárban kaptam állást. Már 21 évesen férjhez mentem, majd megszületett a lányom, Erika. A párom szép ember volt, túl szép, így megtetszett másnak, ezért 11 év után elváltunk. Addigra már leszázalékoltak, mert kivették az egyik vesémet. Viszszaköltöztem a nagyanyámék házába a lányommal, de ott rokkantnyugdíjasként nem tudtam mit kezdeni az időmmel. Ezért gondoltam, hogy vállalok gyerekeket. A magam sorsából tudtam, hogy nehéz apa nélkül. Akkor mennyire nehéz azoknak, akiknek anyjuk sincs!

Először hat óvodáskorú gyereket bíztak Kürtösinére.

- Nem válogattam - mondja az asszony -, azokat vittem, akik elsőként röpültek felém. Könnyű dolgom volt velük, boldogok voltak, ha szeretetet kaptak. Az meg nekem volt bőven, jutott mindegyiküknek.

Két év után Kürtösinének mégis meg kellett válnia a hat kicsitől. Az történt, hogy előbb az asszony anyja, majd a lánya is Dunaszekcsőn talált társat magának, s mindketten a baranyai faluba költöztek. Kürtösiné utánuk ment. A nagymama kiskunfélegyházi házát eladták, és Dunaszekcsőn vásároltak portát. Csakhogy az akkori jogszabályok szerint Kürtösiné nem vihette magával hat neveltjét. A búcsú fájdalmát az sem enyhítette, hogy Szekcsőn újra kapott hat gyereket.

Kürtösiné szerényen berendezett, háromszobás dunaszekcsői házában a falakon megannyi kép a nevelt gyerekekről. Összesen húszan voltak.

Gábor ma már 21 éves. Komlón él, pincér. Külföldre készül. Kürtösinét kéthetente látogatja.

- Nagyon szeretem anyut - vallja meg a vékonydongájú fiatalember. - Néha azért összeveszünk. Makacs vagyok, de ő nem haragszik rám.

Egy fotóról négy testvér, Hajni, Renáta, Tibor és Gábor mosolyog. Úgy kerültek a szekcsői asszonyhoz, hogy apjukat becsukták, az anyjuk meg az utcán kereste kenyerét.

- Nekem mindig szót fogadtak - emlékezik a testvérekre az asszony. - Tanulni csak a lányok szerettek, a fiúk nem, de a házi munkákban számíthattam rájuk. Takarítottak, mosogattak, teregettek, vasaltak, bevásároltak. A pénzzel hiánytalanul elszámoltak. Na jó, a Gábor egyszer nem: az iskolában két hónapon át nem fizette be az ebédpénzt. Előfordul ilyen más családban is.

Hét év után a négy testvért az apjuk visszakérte, és vissza is kapta. A testvérek egy év múlva újra állami gondozásba kerültek. Nem Kürtösinéhez, mert neki már voltak új gyerekei. Utóbb viszont a testvérek gyakran eljöttek. Hajni többször is megmutatta két gyermekét. Aztán egyszer csak intézetbe adta őket. Tibor is sűrűn elhozta két fiát. Később már nem, mert lopott és becsukták. Gábor is ült.

Angéla 12 évesen került Kürtösinéhez. Bolti eladó lett, Szekcsőn maradt, az első házassága nem sikerült, a második igen. A fia 11 éves, a lánya tavaly született. Ők sokat vannak a "nagyinál" .

Pali viszont nem jön. A vagyonőrként dolgozó, 22 éves férfi röstelli, hogy egy nő kisemmizte.

- Néha felhív - mondja Kürtösiné -, mindig nyugtatgat, hogy ne izguljak, jól van, dolgozik, majd jönni fog. Nem mondja meg, hogy hol lakik, és a számát sem adja meg.

Akik a szekcsői tanárok közül oktatták Kürtösiné neveltjeit, azt mondják: az asszony valóban anyaként gondoskodott a gyermekekről.

- Egy meleg, összebújó családot láttam, amikor meglátogattam őket - idézi fel tíz évvel ezelőtti élményét az iskola egyik tanítónője.

Kürtösiné úgy érzi, még így is kevés eredményt ért el.

- Sebzett gyerek volt valamennyi. Sok durvaság és nélkülözés jutott nekik, mire megkaptam őket. Ibolya és Csabi 12 évesen került hozzám. Nem bírtam velük. A fiú káromkodott és kiabált, a lány lekezelt mindenkit. Két év után kértem, hogy vigyék el őket.

Ma már csak Feri és Szabolcs ad nevelői munkát Kürtösinének. A két, 18 esztendős fiút 13 éve neveli az aszszony. Kesereg miattuk:

- Rám hallgatnak, velem szolgálatkészek, aranyosak, de sajnos nem tanulnak. Az egyiket megbuktatták, másikat kirúgták az iskolából, mert viszszabeszélt és verekedett.

Újabb gyerekeket már évek óta nem vállalt Kürtösiné. Ebben az őt ért tragédiáknak is szerepe volt. A lánya hét évvel ezelőtt rákban meghalt. Erika 32 esztendős volt. Két gyermek maradt utána, Anita és Viktor. Anita most 24 éves, és párjával egy 4 éves kislányról gondoskodik. Viktornak nem adatott meg a családalapítás: a fiú tavaly nyáron, 17 évesen halálos autóbalesetet szenvedett.

- Tehetséges volt - mondja róla nővére -, jól tanult, szépen szavalt és énekelt, előadói pályára készült. Csak hát: a vezetés... Apám sokszor figyelmeztette, egyszer azt mondta neki: kisfiam, egy éven belül meg fogsz halni, ha ilyen vadul vezetsz. Nem hallgatott rá.

- Nem tudom, miért rótt rám ennyi fájdalmat az Isten - sóhajt Kürtösi Lászlóné.

Az is nyugtalanítja az aszszonyt, vajon volt-e eredménye a munkájának, hisz az általa nevelt gyerekek többsége nem találja a helyét a világban: sodródnak, és beleesnek azokba a csapdákba, amelyekbe a vér szerinti szüleik - akik többnyire maguk is intézeti gyerekek voltak. Az újság számára önmagát fényképezni nem engedő Kürtösiné azzal vigasztalja magát: talán szerzett néhány jó évet a rá bízott gyerekeknek, mielőtt rájuk szakadt az élet.