Hadgyakorlat babgulyással és pogácsával, Sólyommal és Bajnaival

Másfél hónapos előkészület után tegnap az ország közjogi méltóságai előtt, Szekeres Imre miniszter jelenlétében tartották meg a Bevetési Irány 2009 hadgyakorlat záróbemutatóját. Az Ercsi környékén, a Dunán - több mint tíz év után ismét - megtartott vízi harcászati bemutató célja az volt, hogy felmérje a honvédség légi, szárazföldi és vízi alakulatainak együttműködési képességét.

A bemutatón egy elképzelt szituáció alapján, harci körülmények között kellett 14 alakulat 1400 katonáját és 300 harci eszközét Székesfehérvárról Kecskemétre áttelepíteni, és eközben az egységeknek át kellett kelniük az 500 méter széles, hat méter mély Dunán.

Sólyom László, Vadai Ágnes államtitkár, Szekeres Imre és Bajnai Gordon

Bajnai Gordon kormányfő és Sólyom László köztársasági elnök is értékelte a látottakat. A miniszterelnök szerint meggyőző volt az egységek teljesítménye, látszott, hogy a sereg fegyelmezett, professzionális és elkötelezett katonákból áll. Bajnai Gordon az elmúlt évek egyik legnagyobb kormányzati sikerének nevezte a haderőreformot, amely megítélése szerint a NATO megbízható, kiszámítható és aktív tagjává tette Magyarországot.

Sólyom László az állománnyal közös ebéd, a babgulyás és pogácsa elfogyasztása előtt egyebek mellett ünnepnek nevezte a hadgyakorlatot, amely őt - a hadsereg főparancsnokaként és egyszerű civil emberként egyaránt - megnyugvással töltötte el. Miként a köztársasági elnök fogalmazott: a látottak arról győzték meg, hogy a honvédség képes szavatolni az emberek biztonság iránti igényét.

Bajnai Gordon tegnap a szlovák-magyar viszony alakulásának aktuális kérdéseiről tájékoztatta Sólyom
Lászlót. A Köztársasági Elnöki Hivatal a Sándor-palotában tett kormányfői látogatásról azt közölte: a miniszterelnök a költségvetési törvényjavaslat részleteiről, s az őszi politikai szezont érintő más kormányzati tervekről tájékoztatta az államfőt. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.