A titkosszolgálatok és a bűnüldöző szervezetek közötti munkamegosztás jelenlegi rendszere önmagában hordozza a súlyos hibák lehetőségét - állítja Finszter Géza kriminológus, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője. Emiatt fordulhat elő, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egyszer túlzott magabiztossággal lép fel, máskor pedig a bizonytalan szabályozás elbátortalanítja az apparátust. Az előbbire jó példa az UD Zrt. ellen folytatott titkos adatgyűjtés, amely szinte teljes egészében megalapozatlannak bizonyult. A romagyilkosságok lehetséges tetteseinek felkutatása során viszont a titkosszolgálat többször bizonytalankodott, illetve tévedett a célszemélyek szerepének megítélésében.

A hatályos törvényekből nem derül ki világosan, hogy meddig terjed a nemzetbiztonsági szolgálatok hatásköre, és mikor kell belépniük a nyomozóhatósági jogkörrel rendelkező szervezeteknek, például a rendőrségnek vagy az ügyészségnek - véli Finszter. A szolgálatok az 1995-ben elfogadott nemzetbiztonsági törvény alapján folytatják a titkos adatgyűjtést, miközben a büntetőeljárás szabályai azóta jelentősen megváltoztak. Akkor a nyomozás elrendeléséhez a bűncselekmény alapos gyanújára volt szükség, ma viszont ehhez elég a gyanú.

Korábban a titkosszolgálatok addig kutakodhattak, amíg ez a gyanú „alapossá" nem vált - magyarázza a kriminológus -, most viszont a bűncselekményre utaló valamennyi adatot azonnal át kellene adniuk a nyomozóhatóságnak. Annak ugyanis nincs sok értelme, hogy a nemzetbiztonsági szervek a feltétlenül szükségesnél több információt gyűjtsenek, hiszen azt hasznosítani úgysem tudják, mert a büntetőeljárás lefolytatása - vagyis a gyanú megalapozása - már a rendőrség vagy az ügyészség feladata. Az NBH-nál ezért Finszter szerint gondosan figyelemmel kellene kísérni, hogy mikor következik be a kompetenciák ilyen változása. A szakértő állítja: ha így járnának el, valószínűleg nem fordulhatna elő, hogy fontos adatok elsikkadnak, ami a romagyilkosságok ügyében megesett.

Finszter egyébként alapvető problémának tartja, hogy az NBH egyáltalán felléphet egyes köztörvényes bűncselekmények esetén. Ez szerinte ellentmond a szolgálat társadalmi rendeltetésének és a hatályos büntetőeljárási kódex rendelkezéseinek egyaránt. Ráadásul a titkosszolgálatok - speciális nemzetbiztonsági és alkotmányvédő feladataik okán - nem viselik el a külső kontrollt, s az intézkedéseikkel szemben nincs lehetőség a jogorvoslatra, míg a bűnüldöző tevékenység felett az ügyészség és a bíróság is hatékony ellenőrzést gyakorol - hoz fel egy újabb szempontot a kriminológus.

Erről a nemzetbiztonsági törvény elfogadása óta folyik vita - mondta kérdésünkre Kacziba Antal, az ORFK egykori bűnügyi főigazgatója. Maga azonban árnyaltabban teszi fel a kérdést: az alkotmányos rendet közvetlenül veszélyeztető bűncselekmények a közbiztonságot vagy a nemzet - pontosabban az állam - biztonságát sértik-e. Ha az előbbit választják, a megelőzést és a felderítést is a rendészeti szervekre kell bízni. Az utóbbi megoldás viszont szükségszerűen információveszteséget okoz, hiszen más gyűjti az adatokat, és más szervezet feladata az érdemi beavatkozás - hangsúlyozza a tábornok.

A világ számos államában van példa arra, hogy a nemzet biztonságát veszélyeztető cselekmények esetén a rendészeti szervezetek lépnek fel, ilyen a német Bundeskriminalamt vagy az amerikai FBI. Nálunk viszont a kilencvenes években másként döntöttek, mert úgy látták: az állambiztonság utódszervezete és a rendőrség nem tartozhat egy tárcához. Ezek a politikai aggályok azonban Kacziba szerint mára elenyésztek, így a döntéshozók szakmai megfontolások alapján gondolhatnák újra a titkosszolgálatok szerepét.

Az NBH létszáma ma kevés ahhoz, hogy az információfelvevő képessége elérje a szükséges mértéket, ahhoz képest viszont sok, hogy milyen eredményeket ér el - szögezi le Kacziba. Van viszont egy nagy rendészeti szerv, amely szélesebb hatásköröket kaphatna, ráadásul anélkül, hogy közvetlen és illegitim politikai befolyás alatt állna. Szerinte megkerülhetetlen stratégiai kérdés, hogy miként alakuljon a két szervezet közötti munkamegosztás - s ehhez milyen feltételeket kell biztosítani -, amelyről a döntéshozóknak előbb-utóbb határozniuk kell.

A titkosszolgálatok működését jól ismerő informátoraink sem vitatják, hogy az NBH kapacitásai ma igen szűkösek ahhoz, hogy megfelelő méretű hálózatot működtessenek; a létszám a rendőrségének alig több mint két százaléka. Így az alaptevékenységre sem mindig jut elég erő, a lehetőségeik a köztörvényes bűncselekményekben pedig még inkább behatároltak. Mégsem tartanák szerencsésnek, ha a mozgásterüket szűkítenék, mert szinte lehetetlen elhatárolni, hol a határ például a terrorcselekmények és a „közönséges" élet elleni cselekmények között.

Kétségtelen viszont, hogy emiatt előfordulnak viták, mert a szolgálat és a rendőrség is gyakran ragaszkodik olyan ügyekhez - legyen szó gazdaságvédelemről vagy az alkotmányos rendet veszélyeztető szélsőségekről - , amelyek inkább a másik kompetenciájába tartoznának. Ez a hatáskörök és a feladatok pontos elhatárolását igényelné, ami ma hiányzik. További gondnak látják, hogy eddig egyetlen kormány sem tudta pontosan meghatározni a hírigényeit, miközben e nélkül lehetetlen meghatározni a hatékony működéshez szükséges feltételeket.

Felvetődik ugyanakkor, hogy az NBH - vagy bármely szervezet - rendelkezik-e elegendő felhatalmazással ahhoz, hogy a megfelelő időben avatkozzék közbe - utal egy másik problémára Kacziba. A modern kockázati társadalomban ugyanis a korábbihoz képest lényegesen nagyobb érdek fűződik a megelőzéshez, mert a jogállami büntetőjog olyan hagyományos eszközei, mint a megtorlás és a reparáció a társadalomnak nem nyújtanak kellő védelmet. Egy terrorcselekményre nincs elegendően súlyos szankció, és az eredeti állapot helyreállítására sincs esély - fogalmaz a tábornok. A hatékony megelőzésnek viszont feltétele, hogy a hatóságok az előkészület olyan korai stádiumában közbeavatkozhassanak, amelyre ma a titkosszolgálatnak sincs felhatalmazása. Ez a szabadság és biztonság viszonyának - jogállami keretek közé illeszkedő - újraértelmezését igényelné.

Arra, hogy a nemzetbiztonsági szervek körül valami nincs rendben, a kormány is gondolt, hiszen két esztendeje több változat született a lehetséges átszervezésre. A jelenlegi öt helyett három, illetve négy szolgálat maradt volna, ám az ellenzék nem támogatott semmilyen átalakítást, így a hatáskörök esetleges újragondolására sem került sor. A közelmúltban egy fideszes politikus szintén utalt az összevonás lehetőségére, ám néhány napja Demeter Ervin, a párt szakpolitikusa azt hangsúlyozva, hogy kormányra kerülve nem terveznének szervezeti változtatásokat.

Nem a struktúrával és nem a hatáskörökkel van baj - ezt állítja Tóth Károly, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s alelnöke is. Elképzelhetőnek tartaná ugyan, hogy a titkosszolgálatok ne járjanak el köztörvényes bűncselekmények esetén, de inkább máshol lát gondot. Szerinte az állami szervezeteknél általában is gyökeresen más mentalitásra, új típusú együttműködésre és új arcokra lenne szükség. Tóth a látványos - és egy tollvonással végrehajtható - szervezeti átalakítás helyett inkább mély szemléletváltást sürgetne.