Kizárta a Liga a rendvédelmi szakszervezetet

A Cser Ágnes vezette EDDSZ kivált a Szakszervezetek Együttműködési Fórumából és csatlakozott a Ligához. A Liga ugyanakkor kizárta tagjai sorából a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségét, arra hivatkozva, hogy utóbbi tagszervezetei közül három pártot alapított.

Szövetség az Egységes Magyarországért néven pártot alapított a közelmúltban három rendvédelmi szakszervezet: a tűzoltók, a vámosok és a börtönőrök érdek-képviseleti szervezetei elégtelennek ítélték a szakszervezetek számára nyíló érdek-képviseleti lehetőséget. Kajsza Zoltán, az új párt elnöke elmondta: úgy érezték, nem tudnak érdemben részt venni a törvényalkotási folyamatban, viszont a szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyó új jogszabályok végrehajtása rájuk várna. A pártnak tizenegy megyében és a fővárosban is van képviselete.

A fordulat a Liga számára elfogadhatatlan, ezért döntéshozó testülete, a Liga Tanács a szeptember 24-re összehívott ülésén kizárja 31 ezer tagot számláló tagszervezetét, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségét. Az indokolás szerint rendvédelmi szakszervezetek nem szervezhetnek pártot, tagjaik be sem léphetnek politikai tömörülésbe.

A Liga több mint százezres taglétszáma azonban mégsem csökken. Elnöke, Gaskó István tegnap bejelentette: a Ligához csatlakozott az egészségügyben szerveződő legnagyobb szakszervezet, a Cser Ágnes vezette EDDSZ, amely eddig a Szakszervezetek Együttműködési Fórumához (SZEF) tartozott alapítóként.

Az utóbbi években azonban megromlott a konföderáció és az EDDSZ közti viszony. Cser tegnapi közlése szerint olyan szövetséghez akarnak tartozni, amely független a pártpolitikától. Úgy fogalmazott: "a szakszervezeti mozgalomban legalább két szervezetnek direkt pártkötődése, az MSZP-vel megállapodása van. (Ezzel az MSZOSZ-en kívül a SZEF-re utalt, amelynek elnöke, Varga László a szocialista politikus, Varga László édesapja és az önkormányzati miniszter, Varga Zoltán testvére. Cser szerint ez összeférhetetlen.) Az EDDSZ-nek pénzügyi vitája is van a SZEF-fel, amelytől több százmillió forintot követelnek a SZOT-vagyonból. Az ügyet perre vitték.

Cser Ágnes és Gaskó István

A SZEF nemrégiben nyílt levélben fordult az EDDSZ tagságához annak érdekében, hogy segítsék rendezni a konföderáció és a szakszervezet közti viszonyt. A SZEF azt sérelmezte, hogy az EDDSZ vezetősége az utóbbi két évben nem képviselteti magát a közös munkában, és elnöke úgy támadja a SZEF pénzügyi-vagyoni helyzetét, hogy a konföderáció gazdálkodását ellenőrző testület munkájában nem is vesz részt. Nehezményezik azt is, hogy "a konföderáció tevékenységét az utóbbi időben mind sűrűbben egészítik ki a SZEF tevékenységét a nagy nyilvánosság előtt hamis színben feltüntető, megalapozatlan sajtónyilatkozatok".

Cser Ágnes reagálása szerint e levél "a sztálinista korszakra emlékeztető önlejárató kampányszöveg". Sérelmezte, hogy az EDDSZ alapszervezeteihez közvetlenül küldték ki a levelet, s ezzel a konföderáció beleavatkozott a szakszervezet belügyeibe. Hozzátette: a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz és az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordulnak, mert a SZEF magán-
e-mail címekre küldte el a nyílt levelet.

Varga László, a SZEF elnöke lapunknak azt mondta: az EDDSZ "átigazolásáról" a sajtóból értesült. Sajnálja a történteket, de az EDDSZ-nek ehhez joga van, még ha ezt az alapszabály szerint hat hónappal korábban be kellett volna jelenteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.