Miskolc polgármesterére is céloztak a Magyarok Nyilai

Az ügyészség állítólag már látja a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg ügyében folyó nyomozás végkifejletét, de "még bármi megtörténhet".

Merényletre készült a magát a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szélsőjobboldali terrorszervezet Káli Sándor országgyűlési képviselő, Miskolc szocialista polgármestere ellen - erősítette meg nyomozati iratokra hivatkozva Veres László, a polgármesteri hivatal szóvivője a Népszava pénteki értesülését.

A lap azt írta, hogy már Miskolc felé tartottak a labdába rejtett pokolgéppel, amikor az akció végrehajtására kijelölt "harcosok" elálltak tervüktől. A pokolgépet végül egy elhagyatott területen robbantották fel.

A Káli elleni merényletet az idén április 7-ről 8-ra virradó éjjelre tervezték, az ügyészség adatai szerint Budaházy György utasítására, akit a nyomozás eddigi adatai alapján a Magyarok Nyilai alapítójának és irányítójának tartanak. E szervezet terhére rója az ügyészség a már nyilvánosságra hozott gyanúsítások szerint a Dér Zsuzsanna és Ecsődi László szocialista képviselő, valamint Hiller István, Kóka János és Szilvásy György háza elleni merényletet, de az ő számlájukra írják egy másik eljárásban Csintalan Sándor volt szocialista politikus, a Hír TV munkatársának a megveretését is. Káli, miután hivatalosan is megtudta, hogy ellene merényletet terveztek, megdöbbentőnek nevezte, hogy "ma Magyarországon az embereknek terrorfenyegetéstől kell tartaniuk".

"Nem tagadom, a hír hallatán az aggodalom bennem is felerősödött, igaz, kizárólag azért, mert a családtagjaim is ki voltak téve a veszélynek", áll Káli közleményében, amely így végződik: "Politikusoknak, rendvédelmi szerveknek és a bíráknak tudomásul kell venniük, hogy a legfőbb problémát és annak gyökerét nem az ilyen elvetemült bűnözők szintjén kell keresni. Olyan mély problémák következménye ez, amely az uszító, haragkeltő és féktelen politizálásnak a következménye. Nem a Magyarok Nyilaitól, hanem a mögöttük álló uszító politikusoktól kell félnünk."

A Népszava szerint a Magyarok Nyilai sokkal kiterjedtebb szervezet, mint azt a hatóságok korábban gondolták. Budaházy szervezetének eddig, vele együtt, 12 tagját tartóztatták le terrorcselemény elkövetése, vagy más hasonló bűncselekmény gyanújával, a lap szerint azonban hamarosan további sorozatos őrizetbe vételekre kerülhet sor. Emellett több, e szervezetnek tulajdonított bűncselekmény nyomozását egyesíti az ügyészség.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, mennyi őrizetbe vétel várható még az ügyben, miként arról sem, mikor fejeződik be a nyomozás. Azt mondta: már látszik a végkifejlet, de még bármi megtörténhet. Minden lépésről, így az ügyek esetleges egyesítéséről vagy arról, hogy mikor gyanúsítják meg a már letartóztatottakat újabb bűncselekmények elkövetésével, a nyomozás adatai alapján döntenek. Egyelőre sem az ügyek egyesítése, sem további őrizetbe vételek nincsenek napirenden.

- Sem a már letartóztatottak, sem az esetleg még szabadlábon lévők helyzetét nem szeretném megkönnyíteni - hárított el minden, a részleteket firtató kérdést Fazekas.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.