Hungarista 'népi akciócsoportok'
A Junge Welt német lap közlése szerint a katonai táborban júliusban német neonácik is közelharc és fegyveres kiképzést kaptak. A cikkre a Magyarországi Munkáspárt 2006 tiltakozó közleménye hívta fel a figyelmet. Később nyilatkozatot adott ki a "Magyar Nemzeti Arcvonal - Hungarista Mozgalom" is: "baromságnak" minősítette azt az állítást, hogy a táborban németek is ott lettek volna.
Az alaptételt viszont, hogy egy Győrhöz közeli település külterületén - a Bőny melletti Sas-hegyen - náci-nyilas (hungarista) kiképzőtábor működik, senki nem vitatja. Májusban írtunk arról, hogy a szóban forgó táborban háromnapos gyakorlatot tartottak: a programban lőfegyverismeret, légfegyveres lövészet, épület- és városharcászati oktatás is szerepelt. A részvételt előzetes jelentkezéshez kötötték, hangsúlyozva, hogy "buzik, cigányok, zsidók nem vehetnek részt a táborban!" A szervezők hasonló feltételeket szabtak a júliusi "második nyilvános tábor" esetében is.
A Györkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal úgynevezett népi akciócsoportok életre hívásával is próbálkozik. A szervezet honlapja arról tanúskodik, hogy nem csak egy hungarista katonai tábor létezik: az akciócsoportok felkészítése a központon kívül "régiónként kialakított kiképzőtáborokban zajlik".