Az Omninvest októberben négymillió vakcinát leszállít

Egyelőre négymillió adag vakcinát rendelt meg az állam a hazai oltóanyaggyártótól, az Omninvesttől. Ezt a mennyiséget már októberben leszállítják. A vakcina nyolcvan százalékáért csak jövőre fizet az állam. Az erről szóló szerződést egy hete írták alá.

Az egészségügyi kormányzattal egy hete aláírt szerződés értelmében októberben négymillió adag vakcinát szállít az Omninvest az állami raktárakba - mondta egy tegnapi sajtóbeszélgetésen a kft. szóvivője. Azt, hogy a kormányzati kommunikációban hangoztatott hatmillió adagból hogyan lett négymillió, Németh Zsolt pénzügyi okokkal magyarázta. Mint mondta: amikor az idei költségvetés készült, még senki nem számolt ezzel a járvánnyal.

A gyártást az Omninvest egyelőre saját forrásból finanszírozza. Az állam az idén csak a szezonális influenzavakcina árát, illetve a H1N1 oltóanyagért járó összeg 20 százalékát fizeti ki, a teljes vételár jövő áprilisig kerül a cég bankszámlájára. A cég számít rá, hogy a kormány által eddig lekötött négymillió adag mellett a patikák is rendelnek az oltóanyagból. A patikai forgalomba kerülő vakcina termelői ára 1100 forint, de a kereskedelmi árrések miatt körülbelül 1500-1800 forintba kerül majd.

A szaktárca közleményben adott magyarázatot a hat- és négymillió védőoltás közti különbségre. Eszerint a kormány augusztus 5-én döntött az új típusú influenza elleni vakcina beszerzéséről. A döntés értelmében 4 plusz 2 millió oltóanyagot rendeltek a gyártótól. Ebből négymilliót térítésmentesen biztosítanak a legveszélyeztetettebb csoportoknak, és az ország működésében kulcsszerepet játszó dolgozóknak.

A négymillió vakcinára már megkötötték a szerződést, a további kétmillióval kapcsolatban pedig szóbeli megállapodás született a gyártó és a tárca között. E megállapodást a napokban írják alá. A négymillió vakcina fedezete megvan, az idei kifizetés a költségvetés általános tartalékából történik, a jövő évi tétel pedig a minisztérium fejezeti költségvetéséből.

Zimonyi Ferenc, az Omninvest Kft. ügyvezetője még a beszélgetésen elmondta, a gyógyszerpróbák tapasztalatai kedvezőek, a szernek nincs súlyos mellékhatása, illetve hatékony immunválaszt vált ki a szervezetben. Végleges eredmény egy hét múlva várható. A vakcina beadása után három héttel alakul ki a védettség. Várhatóan szeptember 29-én kapják meg az Országos Gyógyszerészeti Intézet forgalomba hozatali engedélyét. Tehát a háziorvosok októberben megkezdhetik az oltások szétosztását, így a járvány idejére már biztosan kialakul a megfelelő védettség.

Zimonyi közölte: a próbaoltásokban résztvevők fele megkapta a szezonális influenzaoltást is. Kiderült, hogy e kettő együttesen nagyobb biztonságot nyújt a megbetegedés ellen. A szezonális influenza elleni szérumból másfél millió adagot biztosít térítésmentesen a kormány a lakosságnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.