A melegfesztivál ideje alatt szivárványszínű zászló leng a Művész mozi bejáratánál. Odabent pedig filmvetítéseket és fórumokat tartanak. A szervezők az egyik beszélgetésre gyermeket nevelő meleg szülőket hívtak: Emőkét és Sándort.

Mindketten a rendszerváltás előtt érettségiztek, tehát olyan korban nőttek fel, amikor a melegjogi mozgalom még nem vagy csak töredékesen létezett, és a közbeszédben nem esett szó a homoszexualitásról. Bár mindketten érezték, hogy elütnek az átlagtól, automatikusnak vették, hogy a másik nemből választanak párt maguknak.

- Leszbikus anyuka vagyok, de nem volt ez mindig így - utal a házasságban töltött hosszú évekre Emőke. Házassága a gyerek megszületése után robbant szét. Válása után - engedve az addig rejtett szexuális vonzalomnak - beleszeretett egy nőbe. Édesanyja viszonylag jól fogadta a dolgot: bár nem támogatja, de legalább eltűri, hogy Emőke egy nővel él tartós kapcsolatban. Apja viszont tajtékzott. Kitagadta, és azt követelte, hogy változtassa meg a nevét. Mert még az üzletmenetet is ronthatja, ha kitudódik, hogy a lánya leszbikus.

Sándor háromgyerekes férfi, házasságának felesége váratlan halála vetett véget. Tíz éven át egyedül nevelte gyerekeit, majd "lett egy kapcsolata" - egy férfival. Sándornak már nem éltek a szülei, amikor felvállalta homoszexualitását. Már csak nagynénjének tudott beszámolni a magánéleti fordulatról. Ő nem fogott padlót a döbbenettől (látott ő már ilyet), fiatalokat megszégyenítő könnyedséggel sok boldogságot kívánt. A tolerancia és a nyitottság nem feltétlenül a kortól függ - vonja le a tanulságot Sándor.

A legkényesebb kérdés ilyenkor persze az, hogy milyen hatással van mindez a gyerekekre.

- A kislányom nehezen tudta feldolgozni - meséli Emőke. - Négyéves volt, amikor az apjával különmentünk, és ez eleve krízishelyzetet okozott számára. A válással összefüggésbe hozta a leszbikusságot, ami negatív tartalommal telítődött. Az elmúlt évben, normalizálódott a helyzet, de biztosra veszem, hogy a lányom sérült lélekben.

Sándornak mára mind a három gyereke nagykorú. Nem akarja azt állítani, hogy homoszexualitásából nem adódott probléma: a gyerekekkel és a körülményekkel is meg kellett küzdenie. De különösebb tiltakozásra nem emlékszik. Leginkább az akkoriban 11 éves gyerek bizonytalankodott: örült, hogy apja nem lesz egyedül, de annak jobban örült volna, ha az a bizonyos másik - egy néni.

Emőke és Sándor sem kürtöli tele a világot azzal, hogy meleg: igaz, egyikük sem titkolja. Valószínűleg az iskola, a tanárok és az osztálytársak is tudomást szereztek a nem szokványos állapotokról, de gyerekeik nem panaszkodtak arra, hogy hátrányt szenvednének, vagy bántották, csúfolták volna őket a többiek. (Ami nem jelenti azt, hogy ilyesmi nem fordult elő.) Emőke szerint az iskolával - a homoszexualitástól függetlenül is - az a gond, hogy miközben egyre ritkább a hagyományos család, a tankönyvek még mindig kizárólagosan az apa-anya-gyerek modellt erőltetik. És ezzel a kirekesztettség érzetét keltik azokban a gyerekekben, akik másfajta családban élnek - például azért, mert elváltak a szüleik.

Emőke attól tart, hogy a beidegződések az élet más területén is érvényesülnek. Bár volt férje mostanában erőlteti, hivatalosan még nem vált el: valószínűnek tartja, hogy a gyerek elhelyezéséről döntő bíró nem a leszbikus anya, hanem látatlanban is a heteroszexuális apa pártját fogja.