A lakáskiadás ártalmai

Egyre népesebb és mind veszélyesebb a bérlakáspiac. Valószínű, hogy mindkét fejlemény a gazdasági válsághoz köthető.

Egyre több lakáskiadó tulajdonos fordul ügyvédhez, mert lakója nem fizet bért, nem egyenlíti ki a közműszámlákat, és végül, ha emiatt felmondanak neki, nem hagyja el a lakást. Ha a tulajdonos ilyenkor törvényesen jár el, perel és jogerős ítéletre vár, beletelhet egy-másfél év is, mire újra bemehet a lakásába, és számba veheti a veszteséget. Milliós nagyságrendűek is lehetnek. Ha viszont erőszakkal - akár csak zárcserével - próbál ingatlanához jutni, elzárással büntethető bűncselekményt követ el.

A lapunknak nyilatkozó ügyvéd szerint van tiszta megoldás, csak kevesen ismerik. A kiürítési kötelezettséget is tartalmazó, közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződésben leírtakat per nélkül is bírósági végrehajtásra lehet vinni.

A helyzetet jó így előre tisztázni, mert amikor valaki elveszti az állását, és bérlakásban lakik, jellemzően a lakbért tudja "megtakarítani". Ez egyre gyakrabban megtörténik. A tulajdonos ilyenkor, ha emberséges, egy ideig egyezkedik, de utána rendezetten fel kellene számolnia a helyzetet. Nem mindig sikerül.

Viszont egyre többen kerülnek majd bérbeadó-bérlő kapcsolatba. Ingatlanpiaci szakértők szerint megfigyelhető, hogy egyrészt nő a kereslet, mert sok ember kénytelen a magas törlesztőrészletek miatt feladni a tulajdonát, és bérlakást keresni. Másrészt egyre gyakoribb, hogy csak úgy tudnak törleszteni a hiteladósok, hogy kiadják a lakásukat. A két folyamat libikókája egyelőre a bérlők számára eredményez kedvezőbb árakat - nagyobb kínálat mellett tíz-húsz százalékkal olcsóbban lehet kiadó lakáshoz jutni a fővárosban, mint egy évvel korábban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.