Raffay Ernő szerint 1989-től 2000-ig legalább fél tucat olyan komoly történelmi lehetőségünk volt, hogy korrigálni tudtuk volna a trianoni békediktátumot, az Antall-, a Horn- vagy az Orbán-kormány akár a diplomácia, akár a fegyverek erejével beavatkozhatott volna.

- Határozottan állítom - szögezi le az Antall-kormány honvédelmi minisztériumának államtitkára (a tortenelem.hu portálnak adott nyilatkozatot közölte a nol.hu), hogy horvát szövetségben visszaszerezhettük volna a szerbek által elvett területeinket... A történelmi Horvátország felszabadítására elindították 1995-ben az Oluja (Vihar) fedőnevű hadműveletet. Horvát részről már 1990-ben felvetődött egy szövetség létrehozásának gondolata Magyarországgal. Ez óriási jelentőségű lett volna, ezért az akkori magyar kormány felelőssége igen komolyan felvetődik. Arra, hogy (politikai) államtitkárként volt-e köze a horvátok fölfegyverzését segítő Kalasnyikov-ügyhöz, ezt mondta: - Utólag már elmondhatom, hogy (...) 1990-ben Horvátországot jó minőségű fegyverekkel és sok millió lőszerrel láttuk el, így támogattuk a horvát szabadságharcot Nagy-Szerbia ellen.

- A szerb-magyar határra, hat pontra elektronikai felderítő alakulatokat tett ki a honvéd vezérkar, s bizonyos alakulatok szóba kerültek arra az esetre, ha valami történik - mondta Raffay. - Beszéltem néhány vezető tábornokkal, hogy mi lenne, ha mi kezdeményeznénk egy ilyen beavatkozást. Támogatták a felvetést. Antall József többször mondta, s kormányülésen is elhangzott: várjuk meg, amíg Magyarország gazdaságilag megerősödik, és azt is, hogy - ez volt Antall álláspontja, de a helyzet akkor ezt is mutatta - a szomszédos országok meggyengülnek, akkor lehet majd valamit "csinálni". Ennél nem ment tovább.

Raffay arra is kitér, hogy 1992-ben találkozott Vladimir Meciarral, aki köszönés helyett azzal fogadta : "Nem félünk ám maguktól!" Raffay úgy tett, mintha nem értette volna a megjegyzést, de tudta, még nem alakult meg az önálló szlovák hadsereg. Amit kárpátaljai élményeiről mesél, erősen megkérdőjelezhető. "Leonyid Kucsma ukrán elnök egy ismerősömmel informálisan azt közölte: ha kell Kárpátalja, hát vigyétek."

Raffay Ernő háborús lehetőségekre vonatkozó vízióját, nagy érdeklődés övezte. Állításait a magunk szerény eszközeivel ellenőriztük.

Katona Tamás történész MDF-es politikusként, későbbi külügyminisztériumi államtitkárként, váci képviselőként interjút készült adni a kisváros televíziójában, 1990-ben. A kolléga és Katona nem vették észre, hogy idő előtt bekapcsolták őket az élő adásba. Kedélyesen csevegtek arról, hogy talán Raffay úr fölé mégiscsak "kellene valami komoly minisztert" tenni. Kiment az éterbe Katona Raffayra vonatkozó differenciálatlan véleménye, amiből persze botrány lett. Aztán mégis úgy történt, ahogyan Katona javasolta: Raffay "komisszár" lett a tárcánál, a miniszterséget Antall József Für Lajosra bízta.

Raffay most úgy emlékszik, fontos szereplője volt a horvát szabadságharc megtámogatásának. A korabeli sajtóhírek ezt nem igazolják. Találunk viszont egy történetet, amelyben valaki úgy követett el ellene merényletet, hogy szolgálati gépkocsiján meglazította a kerékrögzítő csavarokat (a tettes nem került elő). Elhangzott ugyan a parlamentben olyan felszólalás (egy MDF-es képviselőtől), melyben Erdéllyel kapcsolatban használta a "megelőző csapás" kifejezést, de a Trianon felülvizsgálatára vonatkozó megnyilatkozások akkori nem voltak annyira divatban, mint mostanában.

- Tény, hogy a volt Jugoszlávia szétbomlása mögött jelentős támogatottság volt az EU-ban, különösen Németországban és a Vatikánban - idézi föl a kilencvenes évek elejét az SZDSZ külügyi bizottsági tagja, Kőszeg Ferenc. Hozzáteszi: Tudjman németbarátsága közismert volt, Szlovénia és Horvátország függetlenségét először Németország ismerte el. Ennek árnyékában robbant ki itthon a Kalasnyikov-botrány (1991, l. keretes írásunkat). Más kérdés, hogy a magyar hadsereg akkori állapotában mire lett volna képes.

- Az, hogy önálló volt a hadsereg, rendben van. Távol voltunk az EU-tól, a Beszélőben vita folyt arról, milyen sok pénz kellene a honvédség fölfejlesztéséhez. Amikor kitört a háború, azt kellett mérlegelni: egy esetleges szerb támadás esetén a magyar haderő képes volna-e addig védekezni, amíg a nemzetközi csapatok megérkeznek. Antall a kezdetektől azt hangsúlyozta: katasztrófa lenne, ha Magyarország beszállna a háborúba. A halála után őt váltó Boros Péter pedig annyira határozottan ügyelt a függetlenség megőrzésére, hogy azt szerette volna, ne magyar hidászcsapatok utazzanak a mostari híd újraépítésére, hanem a Hídépítő Vállalat munkásai.

A kilencvenes években - Raffay állításával ellentétben - nem volt olyan helyzet, amelyben lehetőségünk lett volna (nem Trianon), hanem az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés korrekciójára. A szomszédos államok (Csehszlovákia, Jugoszlávia) fölbomlottak ugyan, de a nemzetközi megállapodások értelmében a területükön létrejött államok jogutódként folytatták. Raffay sugallatával szemben nem lehetett semmis a békeszerződés.

- Az indulatokat föl lehet korbácsolni, de egy történész részéről ennek semmi értelme - felelte kérdéseimre Szakály Sándor történész, aki a rendszerváltás idején nem látott reális lehetőséget arra, hogy a nagyhatalmak álláspontja megváltoztatható lett volna. Erre 1947 óta egyetlen magyar kormánynak sem volt lehetősége. A cél mindig az volt, hogy a határon túli magyarok nagyobb jogbiztonságban élhessenek. A rendszerváltás utáni kormányok igent mondtak az európai integrációra, s a feladatuk az volt, hogy megkössék a szomszédaikkal az alapszerződéseket. Az európai nagyhatalmaknak ma sem érdekük, hogy nemzetiségi problémáikat területi korrekciókkal orvosolják.

- Azzal törődtünk, hogy ne sodródjon át hozzánk a háború - idézte föl az 1991-es évet Raffay állításainak tükrében Lőrincz Kálmán, a Magyar Hadsereg akkori parancsnoka. - Ez sem politikai akaratként, sem vezérkari ötletként nem fogalmazódott meg. Ha Raffay tud ilyenről, miért nem mondja meg világosan? Több elrugaszkodott eszmefuttatást olvastam az időszakról. Megkérdeztem magamtól, vajon akkor hol voltam, hogy nem hallottam róla? A honvédség különös időszakát élte a kilencvenes évek elején. Az volt a feladatunk, hogy a nemzetközi megállapodások értelmében a támadó típusú hadsereget védelmi típusúvá alakítsuk át. Megtörtént. Álmokkal már akkor sem foglalkoztunk.

A Kalasnyikov-ügy

A botrány 1991 januárjában robbant ki, a szerb televízió leleplező felvételeket mutatott be Magyarországról horvát területekre vitt fegyver- és lőszerszállítmányokról. A Technika Külkereskedelmi Vállalat 1990 októberében ugyanis megállapodott a jugoszláv Astra Fegyverkereskedelmi Vállalattal a horvát rendőrség részére tízezer géppisztoly leszállításáról. Ez az 1,8 millió dolláros üzlet kellett ahhoz, hogy Horvátország megtegye a függetlenség felé az első katonai lépéseket. Az ügyhöz kapcsolódik az új magyar demokrácia első parlamenti kivonulása: Bossányi Katalin MSZP-képviselő (lapunk 1999-ben elhunyt munkatársa) interpellációt intézett az ügyben a külügyminiszterhez. Jeszenszky Géza válaszában arról is beszélt, hogy szerinte a nemzeti érdekeket a legjobban a politikai jobboldal képviseli, mire az MSZP-frakció kivonult a T. Házból. Az első szállítmány után kitört botrány miatt a magyar kormány leállította a fegyverügyletet.