Egy ménestelep agóniája

Két éve üresen áll, egyre csak pusztul az egykori híres somogysárdi ménestelep. A falu polgármestere biztos abban, hogy hasznosíthatnák az állami tulajdonban lévő területet, ha megkapnák a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től - ezt azonban évek óta hiába kéri a falu.

- A ménestelep mellett áll a házam, így minden reggel, amikor kilépek a teraszra, szembesülök a folyamatos pusztulásával. Látom, hogy az egykor virágzó gazdaság közepén álló kastély falai omladoznak, a tetőn egyre több a törött cserép, a területet gaz veri fel, a karámok széthullanak, az istállók düledeznek. Mindez naponta arra emlékeztet: ahogy a telep, úgy az én életem is lassan romba dől - mondja elkeseredetten a középkorú, jókötésű Szarka László, aki tizenegy éven át volt a híres somogysárdi ménestelep egyik kovácsa, mígnem 2007-ben a gazdaságot bezárták, őt pedig elbocsátották.

A polgármester szerint a telep sorsának rendezése egyre sürgetőbb lenne az itt élők számára

- Amikor elküldtek, nagy nehezen találtam ugyan munkát, de nem sokáig örülhettem - folytatja Szarka László. - Egy kaposvári cégnél dolgoztam feketén, heti hat napot, havi hetvenezerért. Amikor viszont a második havi fizetségemet már nem kaptam meg, eljöttem. Ezután néhány hónapig munkanélküli segélyből tengődtünk az asszonnyal, most meg árkot pucolok, gereblyézek, füvet nyírok közmunkásként a faluban. De még ennek is örülhetek, hogy egyáltalán van valami...

Nem Szarka László az egyetlen a Kaposvárhoz közeli, ezerháromszáz lakosú faluban, akinek derékba törte életét a somogysárdi lovasbázis bezárása. Hetvenen dolgoztak a gazdaságban, többségük ma is legfeljebb közmunkásként tud némi jövedelemhez jutni. Bárkit is kérdezünk a faluban, a helybeliek szavaiból süt a keserűség, ha a telep bezárása kerül szóba - de nemcsak azért, mert emiatt jó néhány somogysárdi család került nehéz helyzetbe. Hónapról hónapra egyre nagyobb indulattal, tehetetlen dühvel figyelik a helybeliek, hogy miként pusztul a ménestelep, ami évszázadokon át a falu büszkesége volt. Somogysárdon ugyanis 250 évvel ezelőtt, a Sommsich család honosította meg a lótenyésztést. Híres, sikert sikerre halmozó versenylovak kerültek ki innen, s a tenyésztés akkor is világszínvonalú maradt, amikor a második világháború után állami gazdasággá alakították a telepet.

A rendszerváltás után, 1993-ban az Országos Rendőr-főkapitányságság (ORFK) kapta meg a hatvanhektáros telepet. Bár a faluban az ORFK-ra rossz gazdaként emlékeznek - például azért, mert a telepen főként a "rendőrlovak" tenyésztésének szenteltek figyelmet -, mégis megbecsülték a rendőrséget: hetven család megélhetését biztosította a telep majd másfél évtizeden át. Csakhogy két évvel ezelőtt az ORFK lemondott a gazdaságról. Ennek oka elsősorban az volt, hogy túlságosan sokba került fenntartása, olcsóbb volt megfelelő lovakat venni, mint kitenyészteni. A bázist 2007 szeptemberében felszámolták, a lovakat elszállították, eladták, a dolgozókat pedig elbocsátották - ezzel pedig lezárult a somogysárdi lótenyésztés 250 éves korszaka. A gazdaság - a Sommsich család egykori kastélyával, a valamikori ügetőpályával, az istállókkal, a tárolóépületekkel együtt - a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz, a mai Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez került. Azóta pedig csak üresen áll, egyre pusztul a telep.

- Nem kellett volna így történnie. Ha kicsit több segítséget kap a falu, akkor a gazdaság, ha más formában is, de talán már újra működhetne - jelenti ki Somogysárd polgármestere, a civilben szobrászművész Csikós Nagy Márton, akitől megtudtuk: amikor híre ment a telep bezárásának, sorra jelentkeztek magyar és külföldi befektetők, hogy hasznosítanák a területet. Igaz - teszi hozzá a polgármester - az érdeklődők többsége kókler vagy ingatlanspekuláns volt, de két ajánlat nagyon is komolynak tűnt. Az olasz lószövetség egyfajta rehabilitációs intézmény tervével kereste fel a falut. Beteg, sérült lovak speciális kórházát tervezték Somogysárdra. A másik komoly érdeklődő, egy osztrák-német-francia alapítvány volt. Azt tervezték, hogy egy bentlakásos otthont létesítenek Down-kórosok számára terápiás céllal, s biogazdálkodással, s lótartással is foglalkoznának.

A polgármester szerint mindkét esetben több száz munkahelyet teremtenének a befektetetők.

- A gond az, hogy a jelentkezők egyike sem akarja megvásárolni a területet, csak hosszú távra, 50-70 évre bérbe vennék azt a falutól. Ezért aztán az elmúlt két évben többször is kértük a nemzeti vagyonkezelőt, hogy adja át a községnek a telepet, hiszen mi hasznosítani tudnánk, ráadásul önkormányzati tulajdonban is maradna. Eddig azonban nem kaptunk érdemi választ, csak ígéretek hangzottak el arra, hogy előbb-utóbb rendezik a telep sorsát. Pedig ez egyre sürgetőbb lenne az itt élők számára.

A polgármester indoklása szerint kár lenne megvárni, amíg minden elértéktelenedik a telepen. Ráadásul hamarosan véget ér az a közmunkaprogram, amit kifejezetten a telepről elbocsátott dolgozók számára indíthattak, így fontos lenne minél előbb elkezdeni a telep hasznosításáról, így a munkahelyek létrehozásáról a tárgyalásokat - mondja a Csikós Nagy Márton, majd indulattal hozzáteszi: - Hiába kérleljük, sürgetjük azonban a vagyonkezelőt, eddig csupán egyetlen ügyben volt példátlanul gyors és hatékony. Akkor, amikor több mint egymillió forintot követelt a falutól azért, hogy bejegyezzék az önkormányzat szolgalmi jogát a gazdaság területén lévő vízműhöz vezető útra!

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közleményben arról tájékoztatta lapunkat, hogy - a 88,9 millió forintos értéken nyilvántartott - somogysárdi ingatlan-együttes hasznosításáról csak 2010 első félévében döntenek. Azért csak akkor, mert a vagyonkezelő szerint az egykori ménestelep helyzete még „rendezetlen": éppen Somogysárd polgármesterének kérésére jelenleg is tárgyalnak a helyi önkormányzattal egy, a gazdasághoz tartozó termőföld esetleges elcseréléséről, hátra van még „a kastélyparkban lévő védett fák számbavétele", és a kastély műemléki felmérése is. Az MNV szerint várhatóan arról is csak a jövő év elején születhet döntés, hogy az egykori gazdaságot értékesítésre, vagyonkezelésre kínálják majd, vagy esetleg ingyen a helyi önkormányzatnak adják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.