Kövér: Ha nem lesz sokáig Fidesz-kormány, nincs esélye az országnak

"Ha a következő négy esztendőt nem követi még legalább négy, de inkább nyolc polgári kormányzás jegyében eltelő esztendő, ha nem tudunk olyan társadalompolitikai változást elindítani, amely majd a mi gyerekeink felnőttkorában hozza meg az igazi gyümölcsét, akkor nem hogy az ő életük lesz nehezebb, mint amilyen a miénk volt, de gyakorlatilag a magyar társadalomnak a kilátásai tűnnek szinte reménytelennek" - hangoztatta Kövér László a hétvégén Balatonszárszón, a Fidesz ifjúsági tagozata által rendezett találkozón.

A Fidesz választmányának elnöke a fiatalok előtt úgy fogalmazott: "az utolsó utáni pillanatban vagyunk ahhoz, hogy a magyar társadalmat a szakadék széléről viszszarántsuk". Szerinte ehhez nem lesz elegendő mindössze a Fidesz - bármilyen jó szándékú és tehetséges kormányzása -, ehhez mennél több embernek az ugyanabba a nyomvonalba illeszkedő akarata szükséges.

- A Jobbik nagy veszélyt jelent pártjára - ismerte el -, de hiába állítják a szocialisták az ellenkezőjét, a szélsőséges párt léte nem a Fidesz érdeke, hanem a szociálliberális kormányzás nyolc esztendejének következménye - állította a politikus. Remélhetőleg átmeneti jelenségről van szó, amely Magyarországra nézve nem jelent problémát - tette hozzá.

Balog váltotta Martonyit az MPEE élén

Balog Zoltánt, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnökét választották meg szombaton a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) elnökévé. Balog Zoltán felkérte Martonyi János volt elnököt, hogy legyen az egyesület védnöke. Martonyi János munkatársunk kérdésére, hogy miért került sor az MPEE élén az elnökcserére, azt válaszolta: megváltozni látszik az egyesület funkciója, 1996 tavaszán, amikor megalakultak, a polgári szövetség létrehozását volt a cél. A polgári erők együttműködése már létrejött, amikor a Fidesz szövetséggé alakult, "a szövetség maga az együttműködés" - fogalmazott az Orbán-kormány volt külügyminisztere.

Arra a kérdésünkre, hogy az is közrejátszott-e az elnökcserében, hogy a hírek szerint Orbán Viktor, ha a Fidesz kormányra kerül, külügyminiszterként számít Martonyira, a politikus úgy reagált: nincs szó arról, hogy miniszteri posztokat osztanának. Az igaz, hogy rendszeresen részt vesz a Fidesz-elnökség ülésein és egy külkapcsolati stratégia előkészítésén is dolgoznak - tette hozzá.

A Fidesz ifjúsági tagozatának nyári egyeteme a szárszói református konferencia-központban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.