Az MDF elnöke Bokrost jelölné kormányfőnek

Az MDF elnöksége megkezdte a 2010-es választásokra a felkészülést; úgy döntöttek, komoly szerepet biztosítanak Bokros Lajosnak - mondta Dávid Ibolya tegnap a Nap-keltében. Arra, hogy Bokros az MDF miniszterelnök-jelöltje lesz-e, azt válaszolta: ezt még nem tudja megmondani. "Én szívesen látnám Bokrost kormányfőjelöltként. A kívánságomat el tudom mondani, de erről párttestületeknek kell még dönteniük. Ez nem okozott különösebb meglepetést, az MDF-es politikusok között az EP-választások óta általános az a vélemény, hogy Bokrosra kormányfőként is számítanak.

Bokros Lajos közgazdászprofesszor az Élet és Irodalom hasábjain Az intézményes demokrácia újjáépítése a populizmus romjain című cikkében azt írta: "Józanul senki sem akarhatja Magyarországon, hogy a világgazdasági válság és az annak nyomán most vészesen megerősödő populizmus hatására végzetesen meggyengüljenek, elporladjanak a demokrácia kínkeservesen felépített intézményei." Ezért érdemes szembenézni a ténnyel, hogy "a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet egyáltalán nem fejeződött be", ezért a "demokrácia alapjaként szolgáló piacgazdaság erősítendő; a szabad vállalkozás és verseny nem torzítandó, hanem élesebbé szabályozandó és - részben jogi, de még inkább erkölcsi alapon - tisztességesebbé fejlesztendő". Ezzel a "politikai-ideológiai alapvetéssel" azonosulni tudunk - mondták MDF-es politikusok.

Az MDF-ből kizárt, kilépett, eltávolodott politikusok rendszeresen konzultálnak a "hogyan tovább?-ról". Valószínűkleg létrehoznak egy olyan civil szerveződést, egyesületet, "mely az antalli politikát képviseli" - mondta Almássy Kornél. Korábban utalt arra, hogy mindenkivel párbeszédre törekszenek, Lezsák Sándorral is. Az nem látszik reálisnak, hogy az MDF-ből kizártak a Fidesz vagy a Nemzeti Fórum keretei közt politizáljanak. "Sokan nem felejtették el, hogy ők is asszisztáltak MDF-alapítók 2004-es kizárásához", mondta egy nemzeti fórumos.

Dávid Ibolya és Bokros Lajos az EP-választás éjszakáján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.