Célra tartott BKV-botrányok

A ma megjelenő Heti Válasz szerint a BKV-botrányokat megelőző csapásnak szánták. A cég vezetőjének korábbi offshore ügyei, illetve a több tízmilliós végkielégítések csak azután kerültek napvilágra, hogy Kocsis István vezérigazgató szerződéseket, teljesítési igazolásokat és számlamásolatokat adott át a budapesti Fidesz-frakciónak, és erről Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettest is tájékoztatta.

- A BKV közfeladatokat ellátó cég, amely nem tagadhatja meg a szerződések átadását - erősítette meg lapunknak a Heti Válasz hírét Kocsis István. Az ellenzék elsősorban az elődök - Antal Attila és Balogh Zsolt - ténykedésére volt kíváncsi.

- Másfél éve interpellációban kértük a tanácsadói szerződések kivizsgálását, de nem történt semmi. Így közvetlenül a cég vezetéséhez fordultunk, és hivatalosan kikértük a 2006-2009 között kötött szerződések iratait. Az ezekben foglaltak igazolták sejtéseinket - magyarázza Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője. - A milliárdos veszteséget felhalmozó cég 50 millió forintot fizetett például válságkommunikációt segítő tanácsokért, 30 milliót adott a BKV kormányzati megítélését javító lobbistratégia kidolgozásáért, kilencet a Libegőt, a Siklót és a Fogaskerekűt népszerűsítő tanulmányért és újabb kilencmilliót a földalatti luxusmetróvá alakítását célzó javaslatokért.

A Fidesz a héten az ügyészséghez fordul a szerződések hátterének feltárásáért.

A Heti Válasz szerint a BKV olyan érdekeltségekkel szerződött, amelyek "beköthetők" Hagyó Miklóshoz vagy a menedzsmentjéhez. Tarlós István ezt nem erősítette meg. - A Fidesz által kifogásolt szerződések aláírói között nem szerepelnek a fenti cégek - jelentette ki.

Bizonnyal idetartozik, hogy pofátlanságnak nevezte Bajnai Gordon kormányfő az utóbbi hetekben kirobbant végkielégítési ügyeket tegnap az RTL Klub híradójának nyilatkozva. Feltehetően az adósságtömeggel küzdő BKV-ra gondolva azt mondta, senki ne forduljon a kormányhoz támogatásért, segélyért mindaddig, amíg a saját háza táján rendet nem tesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.