"Magyarország történelmének legnagyobb sportlétesítmény-fejlesztési programjának megvalósításakor a gazdaságossági szempontok helyett a kiadások államháztartási körön kívüli elszámolhatósága - magyarul: elrejtése - volt a döntő szempont. Így esett a választás a köz- és a magánszféra partnerségén alapuló PPP-konstrukcióra. Azt viszont senki sem vizsgálta, hogy a létesítmények többsége ezzel a beruházási módszerrel kevésbé adható el a piacon, így az önkormányzatoknak a reméltnél nagyobb részt kell majd vállalniuk az üzemeltetési költségből" - ez olvasható az Állami Számvevőszék Sport XXI. létesítményfejlesztési program PPP-beruházásairól készült jelentésében.

Az előzményekről: 2003-ban kezdődött meg Magyarországon a sportstratégia tervezése, majd az Országgyűlés elfogadta a sporttörvényt, melynek hatására a kormány 2004 júniusában döntött a Sport XXI. létesítményfejlesztési program megvalósításáról. Az Európa-terv keretében megvalósuló program Magyarország történetének legnagyobb sportlétesítmény-fejlesztési programjaként fogalmazódott meg, azzal a céllal, hogy megteremtődjön a mindenki számára elérhető sport intézményi háttere. A program elfogadását megelőző helyzetfelmérés megállapította, hogy Magyarországon 400 tornaterem és 250 tornaszoba hiányzott az oktatási intézményekből, továbbá az akkori 152 kistérségből mindössze hatban volt megfelelő uszodaellátottság. Ezen túl a megyei szintű sportlétesítmények területén is hiány mutatkozott.

Az új sportlétesítmények megvalósításához szükséges költségvetési források hiányában a beruházásokat a kormányzat a köz- és magánszféra együttműködésével, PPP-formában akarta megvalósítani. E módszer választását indokolta a magas eladósodottság és államháztartási hiány csökkentésére irányuló törekvések mellett az is, hogy a beruházások során a kormány a PPP-projektektől elvárt előnyöket is szerette volna biztosítani. Így többek között a magánszektor menedzsmentjének és tapasztalatának hasznosítását a beruházásban és az üzemeltetésben; az üzemeltetési feladatoknak - a magánszféra részéről történő - hosszú távú felvállalása miatt a költséghatékony beruházási és üzemeltetési módok megjelenését; a projekteknek a hagyományos önkormányzati beruházásokhoz képest gazdaságosabb megépítését és üzemeltetését.

Nos, a projektgazda Önkormányzati Minisztérium 10-20 százalékos megtakarítási várakozásaihoz képest a megvalósult projekteknél alig 0,37-4,5 százalékot sikerült lefaragni a szolgáltatási díjakból. Ráadásul amit elveszítettek a réven, azt nem nyerték meg a vámon sem. A magánszférára hárított építési kockázat, illetve a befektetői kör érdektelensége miatt a megvalósítási költségek helyenként a háromszorosára nőttek.

Jól példázza ezt Veszprém esete. A programból kilépő és a helyi multifunkcionális csarnokot később hagyományos önkormányzati beruházásként felépítő város a PPP-konstrukció keretében kapott végső ajánlat alig negyedéből építette fel a létesítményt. Igaz, a projekt megvalósítása és 15 évre vetített üzemeltetési költsége így is elérte 9 milliárd forintot.

Az önkormányzatok csaknem felénél azonban fel sem merülhetett volna ez a lehetőség, hiszen jónéhány már a tender kiírásakor forráshiányos volt. A pályázatok elbírálásánál azonban ez nem volt kizáró ok. Ezeken a településeken a beruházások tovább fokozták a forráshiányt, miközben például a korábban stabil gazdasági helyzetű Kiskunfélegyházán és Magyaratádon épp ennek nyomán váltak veszteségessé. Az építkező önkormányzatok 40 százaléka már a pályázat előtt állami támogatást kért és kapott működési költségeinek fedezéséhez.

A PPP-konstrukció az ÖM előzetes várakozásaival szemben nemhogy költséghatékony megoldásokat nem eredményezett, de helyenként kifejezetten pazarló volt. A befektetők a korszerű műszaki rendszerek helyett a szolgáltatási díj magasan tartásával biztosították hozamelvárásaikat, s nem is roszszul. Szennán például a magánpartner eredménye a nettó árbevétel 50 százalékát is meghaladta, de még a gyengén teljesítők is 10-20 százalékos hozamot realizáltak.

Mint ahogy az ÁSZ jelentésében rámutat: a kiváló eredmények mögött az önkormányzatok túlzott kockázatátvállalása húzódik. A települések ugyanis az államigazgatási szervek tudta nélkül olyan háttérszerződéseket kötöttek a magáncégekkel, amelyekben az üzemeltetés kockázatát az elvárhatónál jóval nagyobb mértékben vállalták magukra. Ráadásul a pályázati támogatás lehívásához szükséges teljesítési igazolásokat is az önkormányzatok adták ki, mivel a projektgazda ÖM korábban lemondott ellenőrzési jogáról.

Így az is csak az ÁSZ vizsgálódásából derült ki, hogy a részben állami támogatásból megépült rendezvénycsarnokok kihasználtsága mindössze 2-12 százalékos. Mindezek fényében a program kudarca - a tervezett beruházások alig negyede valósult meg - inkább örvendetesnek tűnik, mint szomorúnak.