További orgyilkosokat keresnek

Még legalább három lehetséges gyanúsítottat keres a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat miatt. Az ORFK ma számol be részletesen a nyomozásról, amelynek eddig négy gyanúsítottja van rács mögött.

Értesüléseink szerint a rendőrség még legalább három, már azonosított személyt keres a romák elleni gyilkosságsorozattal összefüggésben. Ezt a rendőrség nem kívánta kommentálni. Bencze József országos rendőrfőkapitány lapunkkal csak annyit közölt: ne gondolják azok, akiknek bármi közük volt is ehhez a gyalázatos bűntetthez, hogy ezzel vége.

Az egy év alatt hat roma életét követelő gyilkosságsorozat gyanújával csütörtökön egy debreceni szórakozóhelyről több személyt előállítottak, majd négyet őrizetbe vettek (őket a Buda Környéki Bíróság a hét végén letartóztatta). Két férfit emberöléssel, társaikat a fegyverek beszerzésével és a célpontok felderítésével, illetve emberéletet nem követelő támadásokban való részvétellel gyanúsítanak.

A rendőrség folytatja a már elfogott és a már azonosított, de még bujkáló feltételezett elkövetők telefonos híváslistáinak elemzését, kapcsolatrendszerük feltérképezését. Úgy tudni, a nyomozók lefoglaltak több számítógépet, amelyeken reményeik szerint az eddigi és a tervezett támadásokkal kapcsolatos információk lehetnek, valamint olyan adatok, amelyek további lehetséges elkövetők vagy segítők nyomára vezethetik a nyomozókat.

A rendőrök továbbra is titkolják ugyanakkor, hogy a már előzetesben lévő - a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését tagadó - gyanúsítottak mely Nógrád megyei településen és mikor tervezték következő akciójukat végrehajtani.

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NSZ) a csütörtök esti rajtaütésig szorosan együttműködött a Nemzetbiztonsági Irodával (NBI) a romák orgyilkosainak elfogásában. Utóbbi szervezet az akciót megelőző hetekben "teljes telefonlehallgatási és figyelési kapacitását" ennek az ügynek a megoldására mozgósította - mondta az NBI illetékese lapunknak. A nevének elhallgatását kérő tisztviselő nem cáfolta, hogy a titkosszolgálatok az elfogás előtt már több mint egy héttel a nap huszonnégy órájában megfigyelés alatt tartották a gyanúsítottakat, és bírói engedéllyel lehallgatták ismert telefonjaikat. Azt azonban ő sem árulta el, hogy a gyanúsítottak mikorra tervezték újabb akciójukat.

Nem zárható ki, hogy az augusztus 20-i hosszú hétvégén, amikor a Szent István-napi állami és önkormányzati megemlékezések biztosítása amúgy is jelentős rendőri erőket kötött le.

A szolgálatok illetékese azt mondta: a megfigyelés csak arra jó, hogy a hatóságok tudják, X kivel találkozott, hol és mikor. A telefonlehallgatás esetén pedig egyetlen titkosszolgálat sem biztos abban, hogy a célszemély minden telefonszámát ismeri, a virágnyelven folytatott beszélgetések pedig félrevezetők is lehettek. Ezért nem "játszottak" a csoport tettenérésére. Ráadásul egy ilyen rajtaütésnél tűzharc is kialakulhatott volna.

"A művelet befejeződött", mondta az NBI illetékese, ennek ellenére a Népszabadság úgy tudja, hogy a hasonló esetek megelőzése érdekében az NBH fokozza felderítő tevékenységét.

Az NNI a nyilatkozatok szerint a mobiltelefonok híváslistáinak és cellapozícióinak elemzésével jutott a tettesek nyomára. Bencze határozottan cáfolta, hogy egy védett tanú vallomása alapján jutottak volna a tettesek nyomára. A mai tájékoztató előtt azonban nem kívánt az ügy részleteiről beszélni. Pedig számos nyitott kérdés van még, amelyekre a nyilvánosság nem kapott választ.

Többen állítják, hogy a debreceni rajtaütéskor a nyomozók már tudták, hol keressék a "négyek bandájaként" emlegetett csoport fegyverarzenálját. Az NNI és a terrorelhárító szolgálat kommandósai tehát biztosra mentek. De kitől vagy kiktől voltak az információik? A rendőrség ma számol be az ügy részleteiről, s csak remélni lehet, hogy ezekre a kérdésekre is választ ad. Már csak azért is, mert az NNI "móri fiaskójára" utalva egyesek kétségbe vonják, hogy valóban a múlt csütörtökön elfogott férfiak a romák orgyilkosai. Az interneten olyan hírek is terjednek, hogy a rendőrség fizetett a négyek bandájának: a százmilliós jutalom fejében vigyék el a balhét. Az ORFK ezt az állítást a leghatározottabban visszautasítja.

Ugyanakkor rendőrségi körökben komolyan tartanak attól, hogy az orgyilkosok még el nem fogott (esetleg nem is azonosított) társai és szimpatizánsai folytatják a romák elleni támadásokat. Bencze József éppen ezért nem vonta vissza a "védőháló-akcióra" kiadott utasítását, azaz továbbra is polgárőrökkel és a helyi cigány kisebbség tagjaival megerősített rendőri egységek járőröznek azokban az aprófalvakban, ahol nagyszámú roma lakosság él.

Tegnap egyébként az Országos Cigány Önkormányzat elnöke is reagált a történtekre. Kolompár Orbán megfogalmazása szerint két év beteges ámokfutása ért véget. Az OCÖ elnöke úgy véli, Magyarországon a megerősödött rasszizmus miatt új kiegyezésre van szükség. "Elég volt a bűnbakképzésből" - hangsúlyozta a távirati irodának eljuttatott közleményben -, egy szolidáris, békés alapokon nyugvó országot szeretnének építeni, és ebben a médiának, a politikai elitnek és a roma vezetőknek óriási szerepük van.

Kolompár közölte azt is, hogy találkozót kezdeményeztek Bajnai Gordon miniszterelnökkel, és aláírásgyűjtő akciót indítanak a gyűlöletbeszéd elleni törvény megalkotásáért. A petíciót egyébként a parlament első őszi ülésnapján kívánják átadni az Országgyűlés elnökének és a kormányfőnek.

A KABSZ megszűnt, de nem tűnt el

A romagyilkosságok egyik gyanúsítottja kiszivárogtatott információk szerint kapcsolatba hozható a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) nevű szervezettel. A KABSZ eredetileg a II. világháború idején jött létre, elnöke 1944 tavaszától - a később háborús bűnök miatt kivégzett - Imrédy Béla volt. Más szélsőjobboldali, hungarista szervezetekkel együtt 1945-ben ezt a szövetséget is feloszlatták.

A KABSZ a rendszerváltás után jelentkezett újra: egyike volt a szórványosan feltünedező neonáci csoportoknak. 1995 elején, Szálasi Ferenc születésnapján ennek a szervezetnek a tagjai gyújtogattak a debreceni Kápolnás utcai zsinagógában. Az antiszemita akció pártpolitikai botrányt is kavart: kiderült, hogy a szélsőséges szervezetet a Független Kisgazdapárt debreceni székhelyére jegyezték be.

Kapronczi Mihály kisgazda megyei elnök és parlamenti képviselő belebukott az ügybe - kizárták pártjából. (Kapronczi előbb átült a függetlenekhez, majd a MIÉP-ben folytatta.) A szélsőjobbos szerveződéseket jól - és részben belülről - ismerő Szemenyei-Kiss Tamás korábbi írása szerint a KABSZ időközben megszűnt. De nem tűnt el, csak átalakult: a hungarista és neonáci szervezetek új néven folytatják, amit a kilencvenes években elkezdtek.

Az őrizetbe vétel helyszíne Debrecenben - a szórakozóhely zárva tart
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.