'Mindenki le a földre!'

László, a harmincéves debreceni fiatalember egy hatfős baráti társasággal pénteken éjjel egy óra körül érkezett a Perényi 1. nevű szórakozóhelyre, ahol mindannyian a terasz egyik asztalánál foglaltak helyet. A söröző bejáratában két biztonsági őr állt - a későbbi gyanúsítottak -, akik László szerint kifejezetten előzékenyen és udvariasan viselkedtek a vendégekkel, egyikük sem tűnt feszültnek vagy idegesnek. László úgy negyed három körül lement a mosdóba, s amikor vissza akart térni a teraszra, a söröző bejárati ajtajában hihetetlen látvány tárult a szeme elé: a percekkel azelőtt még vidáman iszogató vendégek a földön feküdtek, s legalább húsz, fekete ruhába öltözött, símaszkot viselő fegyveres árasztotta el a szórakozóhely előtti teret.

A Perényi 1. közvetlen szomszédságában lévő Karaoke bár teraszán ülő vendégeket ugyancsak a földre parancsolták. Lászlóra is többször rákiáltottak, hogy "mindenki le a földre!", de ő annyira megdöbbent a látottakon, hogy leblokkolt, s nem tudta, mit tegyen. Végül a bejárati ajtó melletti lépcsősoron a földre huppant, a kezét a fejére tette, s a következő pillanatban a fegyveresek elrohantak mellette, s behatoltak a sörözőbe.

Az akció közben László fejének véletlenül nekiütődhetett az egyik fegyveres puskatusa vagy térde. Az ütés következtében a homloka még másnap is sajgott. Mellette egy fiatal, civil ruhás férfit fektettek a földre, aki rendőrigazolványt vett elő, s azt mondta a fegyvereseknek: "A BRFK-tól vagyok". A sörözőbe egymás után behatoló kommandósok azonban nem foglalkoztak vele, nem nézték meg az igazolványt, s amikor föl akart kelni, újra a padlóra parancsolták.

László szemtanúja volt annak is, hogy a kommandósok leteperték a Perényi 1.-ben és a szomszédos Karaoke bárban dolgozó négy biztonsági őrt, rátérdeltek a hátukra. Az őrizetbe vett férfiak nem tanúsítottak ellenállást, sőt László még a hangjukat sem hallotta - úgy emlékszik, némán tűrték, hogy a fegyveresek megbilincseljék őket. A fiatalember a négy rendész közül egyet látásból ismert: többször feltűnt Debrecenben, s azért emlékezett rá, mert kopaszra borotválta ugyan a fejét, de feltűnő szakállszőrzetet viselt: rövid szőrűre vágott, az állkapocsig lenyúló, hosszúkás oldalszakállt. László azt mondta: a négy rendészen kívül a rendőrök a szórakozóhelyről elvittek egy nőt és egy pultost is, de róluk nem tudott közelebbi információt mondani.

A fiatalember visszaemlékezése szerint tíz perc is eltelt, mire újra felállhatott a földről. A rendőrök igazoltatás után először a nőket engedték el a sörözőből, akik közül több fiatal lány szinte hisztériás rohamot kapott, többen sikoltoztak. A nők után a férfiakat engedték el, de előtte őket is igazoltatták. Amikor egy intézkedő rendőr László mellé ért, elkérte a papírjait, majd azt mondta: "Mehet." László szerint az akció előtt legalább öt-hat civil ruhás rendőr vegyült el a Perényi 1.-ben szórakozó tömegben, ő maga legalábbis ennyit látott a korábbi "vendégek" közül rendőrként intézkedni az igazoltatások során. László beszélt egy ismerősével, aki az akció kezdetén nem a teraszon, hanem a söröző egyik belső helyiségében tartózkodott. Barátja azt mondta: fültanúja volt annak, amikor az egyszerű vendégnek tűnő civil ruhás rendőrök odabentről mobiltelefonon jelt adtak az akció megkezdésére.

Tudósítónk megkérdezte a fiatalembertől: debreceni lakosként megdöbbentette-e, hogy helybéliek a romagyilkosságokkal gyanúsítottak, László azt válaszolta: Debrecen nagyon is "balhés" hely mostanában, hiszen pár hete egy Piac utcai sörözőben leszúrtak egy pultos lányt, a múlt héten pedig a Kassai út egyik kocsmáját teljesen szétverte egy húsz-harminc fős társaság, akik közül a rendőrök öt embert letartóztattak.

Bűnjel számmal a söröző előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.