A mi alkotmányunk

Magyarnak - vagy legalábbis közjogtörténetünk jó ismerőjének - kell lennie az embernek ahhoz, hogy akárcsak távolról is megsejtse, miként lehet a Magyar Köztársaság Alkotmánya egy 1949-ben (éppen hatvan éve) megalkotott törvény. Épeszű külföldiek számára elmagyarázhatatlan módon a pillanatnyilag hatályos magyar alkotmány címe a legsötétebb sztálini időket idézi meg, miközben fejezetszerkezete, belső struktúrája, fogalmazásmódja, fogalomhasználata és nyelve még ma is leginkább eredeti szövegére emlékeztet.

Az 1989-90-es politikai átmenet minden magyar sajátosságát, és az azóta eltelt két évtized valamennyi "politikai kulturális" jellemzőjét ismerni kell ahhoz, hogy felfogjuk, miért nem sikerült hazánkban új alkotmányt létrehozni a gyűlölt és vállalhatatlan régi helyett, miközben ezt a feladatot a kommunizmusból szabadságra ébredt új demokráciák összes új és régi állama meg tudta oldani az afrikai félgyarmatoktól a távol-keleti csatlós nemzetekig, ideértve térségünk valamennyi országát is Albániától Litvániáig.

Ez az alkotmányozási kudarc ugyanakkor egy olyan országban - hazánkban - következett be, amelynek folyamatos államisága tiszteletre méltó tradíciókra tekinthetett vissza, alattvalói, nemesi és polgári jogtudatossága, alkotmányfelfogása, államvezetési és kormányzati tapasztalatmennyisége, közjogi és általános jogi kultúrája messze kimagaslott a térségben (és a térségen túl) az 1949-et megelőző - mondhatjuk - ezer évben.

A szó klasszikus és normatív értelmében alkotmánynak aligha tekinthető 1949-es kvázialkotmány - formális és részleges - fenntartását ugyanakkor csak az 1989-90-es rendszerváltó nagy nemzedék felsüléseként és az új rendszer elitjének alkalmatlansági bizonyítékaként kellene értékelnünk, ha a nagy arányban módosított alkotmányszöveg legalább minimálisan és jóindulatúan tiszteletre és követésre érdemes volna. Ám a hatályos alkotmánnyal nem csupán legitimitási, és a legkevésbé sem csak ízlésbeli gondok vannak. Alaptörvényünknek rengeteg kifejezetten rossz paragrafusa létezik; jószerével akárhol nyitjuk is ki, pontatlan vagy egyenesen hazug megfogalmazásokkal, rosszul megírt mondatokkal, normatíve értelmezhetetlen kijelentésekkel, üres deklarációkkal és túlírt vagy éppen kifejtetlen passzusokkal találkozunk benne.

Márpedig a fogalmazási esetlenségekből számos közjogi probléma származik, amelyet az Alkotmánybíróság sok esetben képtelen megnyugtatóan lezárni. Világos, hogy a hetedik évtizedébe lépő jelenlegi alkotmányt hamarosan nyugdíjba kellene küldeni, ha rendelkezésre állana helyette egy olyan normaszöveg, amelynek esélye lenne arra, hogy megfeleljen egy koherens és normatív alkotmány legalapvetőbb formai és tartalmi kritériumainak. A sajátos magyar alkotmányozási paradoxon lényege azonban az, hogy mivel ilyen alkotmányszöveget a mindenkori alkotmányozó immár két évtizede képtelen létrehozni, az alkotmányosság jogállami hívei jól teszik, ha támogatói maradnak az egyébként torzszülött hatályos alkotmánynak, mert a megváltoztatására nálunk mindig csak az kap esélyt, akit kizárólag saját önkorlátozása akadályozhat meg abban, hogy esetleg egy még aggályosabb alkotmányszöveget alkosson meg.

Egy ilyen normaszöveg természetesen minden vonatkozásban "alkotmányosan" jöhetne létre, alkotmányunk ugyanis - ugyancsak paradox tulajdonságaként - veszélyesen könnyen módosítható, átírható, megújítható, megreformálható vagy éppenséggel teljes egészében megváltoztatható. Mindehhez - miként akár egy új alkotmány létrehozásához is - elegendő egy parlamenti kétharmados többség (az öszszes képviselő kétharmada), és az alkotmányozás előtt nyitva az út. A kétharmados többség kell hozzá, de csak az kell hozzá.

Ez a vonása a hatályos alkotmánynak csak néhány fejletlen közjogi kultúrájú országra jellemző, modern magyar vonás. Hazánkban adva van egy alkotmány, amely nem képes önmaga megújítására, amíg valamely politikai erő meg nem szerzi a képviselői helyek kétharmadát, ha azonban akad olyan erő, amelyik ezt eléri, az előtt semmilyen akadály nem tornyosul: gyakorlatilag azt csinál az alkotmánynyal, amit akar. Mindennek - hangsúlyoznunk kell - egyetlen és kizárólag numerikus, azaz számszerű (vagyis ha úgy tetszik, csupán demokratikus) feltétele van: az egykamarás országgyűlés kétharmados politikai többségének birtoklása. Ha az rendelkezésre áll, akkor a "politikai alkotmány" minden tétele módosítható; alapvetőnek számító állami intézmények szüntethetők meg vagy hozhatók létre, jogintézmények létesíthetők vagy törölhetők el. (Az "alapjogi alkotmány" jelentős változtatásainak ugyanakkor nemzetközi kötelezettségeink gátat szabnak.)

Természetesen nem az a kérdés, hogy ilyesmit valaki tervez-e, vagy valaha tervezett-e, hanem az, hogy mi akadálya van annak, hogy megtegye, ha esetleg módja és vágya van rá. Mivel a válasz az, hogy sajnálatosan semmi, a kérdés úgy merül fel, hogy akkor mi szükség van egyáltalán alkotmányra, ha az nem képes megvédeni önmagát; vagyis minek az alkotmány, ha nem korlátoz; avagy alkotmány-e az, amely önmaga totális átírását, átalakítását vagy teljes megsemmisítését egyáltalán elképzelhetővé, vagyis ténylegesen lehetővé, sőt - mint esetünkben láthatjuk - kifejezetten egyszerűvé teszi.

Aligha lenne lehetséges a fejlett világban ilyen alkotmány. Térségünkből kilépve nincs jó példa arra, hogy egy alkotmánymódosításhoz vagy akár egy teljesen új alkotmány megalkotásához elég lenne egy - bárminő nagy - többség egyetlen törvényhozói testületben. Sőt, ha írott az alkotmány, akkor - néhány államot leszámítva - aligha lehet olyan civilizált állami berendezkedés, amelyben a törvényhozó hatalom megegyezik az alkotmányozó hatalommal. Mi több, alig képzelhető el olyan írott alkotmány, amelynek alapvető megváltoztatásából a néprészvétel bármilyen, akár legcsekélyebb, vagy legalább közvetett formája ki lenne zárva. Nem ez az egyetlen ok, amiért azt kell állítanunk, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya nem felel meg az "alkotmánnyal" mint a közhatalom legfőbb jogi normájával szemben támasztott fogalmi követelményeknek.

Ám ha minden tekintetben kifogástalan alkotmánya nincs is, alaptörvénye azért kétségtelenül van a köztársaságnak, és vannak törvényei, amelyek nem állnak és nem is állhatnak az alaptörvénnyel szemben. Vannak persze egyéb jogszabályai és további egyéb jogi normái is, amelyek ebben az értelemben "alkotmányosak"; van egy koherens és viszonylag áttekinthető, ezért többé-kevésbé betartható és általában be is tartott jogrendszere, továbbá van egy nagy múltú, de jelenleg siralmas állapotú jogi kultúrája.

És talán van még néhány hónapja, hogy megmentse magát.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.