- Talán nincs rá példa, hogy "ugyanaz" az alkotmány kétszer vált rendszert: előbb a szocializmus, majd a szociális piacgazdaság alapjait fektette le, és hatvan év után is hatályban van.

- Az 1949. évi XX. törvény, az első írott magyar alkotmány, egy kikényszerített politikai és társadalmi rendszerváltásról szólt: célja a szocializmus felépítése, a politikai hatalom gyökeres átalakítása volt. De ez nem volt más, mint az egypárti diktatúra "pártalkotmánya". A második rendszerváltó alkotmánynak viszont nem ezt, hanem az 1989. évi XXXI. törvényt tekinthetjük, amely - tucatnyi paragrafus kivételével - teljesen átírta a 49-es alaptörvényt, bár azzal egységes szerkezetbe foglalva adták közre 1989. október 23-án. Így tehát ugyanazon számot viselő alkotmánytörvény létrehozott egy 1949. évi diktatórikus és az 1989-es, konszenzuson alapuló demokratikus rendszerváltást.

- Tekinthetjük ezt új alkotmánynak?

- Szerintem igen, hiszen az 1989-ben egységes szerkezetbe foglalt és kihirdetett alkotmány teremtette meg a többpártrendszert, a köztársaságot, a demokratikus jogállamot.

- Az alkotmányozás '89-ben is fura körülmények közt folyt, a szövegre az utolsó pártállami parlament adta az áldását. Nincs legitimációs hiány?

- Tény, hogy az alkotmányozás sajátos körülmények között történt: a szöveget már többpárti, de parlamenten kívüli politikai centrum, az akkor szerveződő ellenzéki pártok, az MSZMP és a harmadik oldal, vagyis a civil szervezetek delegáltjaiból álló Nemzeti Kerekasztal résztvevői készítették elő. Így a dokumentumot, bölcsen, csak az átmenet idejére szánták. A legitimáció problémája érdekes alkotmányjogi és politológiai kérdés. A Nemzeti Kerekasztalnak alkotmányos felhatalmazása nem volt, ám rendelkezett társadalmi és politikai támogatottsággal, ami elégnek bizonyult ahhoz, hogy bár nem forradalmi keretek között, de forradalmi jelentőségű változásokat vigyenek végbe egy valódi rendszerváltoztató alkotmányozással.

- Akkor miért ragaszkodtak az 1949. évi XX. törvény emlékének megőrzéséhez?

- Ennek az idő sürgetése és jogtechnikai okai voltak: a tárgyalások 1989 júniusában indultak, majd a folyamat megakadt, így augusztusban és szeptemberben alig több mint négy hét alatt kellett tető alá hozni az egyezséget. Ha új alkotmányt hirdetnek ki, arról a már hatályos népszavazási törvény szerint referendumot kellett volna tartani, ami további késlekedéssel járt volna, kiszámíthatatlan eredménnyel.

- Az ideiglenesnek szánt alkotmány máig hatályos. Ilyen jó?

- Meggyőződésem szerint rendszerváltoztató alkotmányként kitűnőn betöltötte a szerepét. Tartósan működő demokratikus jogállam alkotmányának azonban nem elegendő. De ha nincs is alkotmányozási kényszerhelyzet, átfogó és radikális reformra szükség van. Először az alaptörvény szerkezetét kellene rendbe tenni, és számos módosítás, pontosítás is indokolt. Meg kellene fogalmazni az alkotmány értékrendszerét, tisztázni a legfontosabb alapértékek - a véleménynyilvánítás szabadsága vagy az emberi méltóság - egymáshoz való viszonyát, korlátozhatóságát. Pontosabban kellene szabályozni az államfő jogkörét. Súlyos gondokat látok a szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok hiánya miatt. Mára felrobbant az Alkotmányba beemelt népszavazási szabályok időzített bombája, így ezzel is kell kezdeni valamit. A gazdasági alkotmányozás terén is előre kellene lépni.

- Szép halmazát felsorolta a gondoknak, de több mint tíz éve egyetlen párt sem tett komoly kísérletet az alkotmányozásra.

- E ciklusban erre nincs esély, azt pedig nem tudjuk, hogy a következő parlament milyen összetételű lesz. Szinte bizonyos, hogy az alkotmányozás ügye napirendre kerül.

- A Fidesznek kétharmada is lehet. Szerencsés lenne, ha egy párt kezében lenne a döntés?

- Nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, de ha valamely politikai erő ilyen jelentős többséget szerezne, a polgárok demokratikus választói akaratát nem vonhatná kétségbe senki. Ettől kezdve az adott párt vezetőinek bölcsességén múlik, mit kezdenek e felhatalmazással. De minél nagyobb arányú győzelmet arat egy párt, minél nagyobb legitim hatalommal bír, annál nagyobb a társadalmi felelőssége. És az ellenzék, a közvélemény, a sajtó és a jogvédő szervezetek sem maradnak eszköztelenül egy jogállamban.