Mindenki mindenki ellen a BKV romjain

Ismét fordult a kocka: Kocsis István vezérigazgató menesztése helyett a BKV felügyelőbizottságának és igazgatótanácsának teljes tisztújítását kezdeményezte a főpolgármester, s egyelőre nem ejtett szót a vezérigazgatóról. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes helyett viszont szívesen látna mást a BKV ügyeinek felügyeletében. Hagyó ezt másként gondolja.

Mint már többször, tegnap is nagyot fordult a kocka BKV-ügyben. A múlt hét elején még úgy tűnt: a városvezetés meneszti Kocsis István BKV-vezérigazgatót a végkielégítési botrányok miatt. Tegnap viszont Demszky Gábor főpolgármester a kabinetülésen azt jelentette be, hogy kezdeményezik a BKV teljes felügyelőbizottságának és igazgatótanácsának viszszahívását. Kocsis István távozásának kérdése csak akkor kerülne napirendre, ha az ellenőrzés a cégnél befejeződik. A városvezető egyúttal arról is tájékoztatta a kabinet tagjait, hogy Hagyó Miklós városüzemeltetésért felelős polgármester felajánlotta neki: kész átadni a BKV felügyeleti jogát. (Horváth Csaba, a másik szocialista helyettes neve került szóba.) Hagyó, akin a minap bokaműtétet hajtottak végre, s kórházban van, szóvivője útján cáfolta az állítást.

A fenti logika szerint mindenkinek távoznia kellene, aki tudhatott, illetve tudnia kellett volna a nagy öszszegű végkielégítések kifizetéséről. Kivéve egyelőre a cég első emberét, aki azt követően, hogy lapunkban közöltük a teljességi nyilatkozatot, elismerte, hogy tudott a volt humánpolitikai igazgató végkielégítésének kifizetéséről és a visszafoglalkoztatásról, de a teljes összeget elhallgatták előle, és csak 36 millió forint kifizetéséről informálták. Kiderült, hogy azt sem mondták el neki, hogy a könyvvizsgálók kifogásolták a BKV leányvállalatainak közbeszerzési eljárást mellőző szerződési gyakorlatát.

A felügyelőbizottság megértőnek bizonyult. Nem is tehetett másként, hiszen Lazurán József, a BKV belső Kontroll igazgatóságának vezetője nyilatkozatot tett előttük, miszerint a vezérigazgató nem ismerte Szalainé munkaszerződéseit, mivel ezekről Balogh Zsolt hamis tájékoztatást adott neki.

A történet egyre nyilvánvalóbban jelzi az MSZP-n belüli törésvonalakat, s Demszky megpróbálja amolyan gordiuszi csomóként kezelni az ügyet, ám közben a közlekedési cég botránya - részben a politikusok bizonytalansága, egymásnak ellentmondó nyilatkozatai miatt - egyre tovább gyűrűzik.

- Mindenképpen külsős jogászokat kell fogadni, ha Budapest vissza akarja szerezni a jogtalanul kifizetett végkielégítéseket. A BKV jogászaira aligha lehet számítani ebben az ügyben - állítja most Vitézy Dávid, az fb Fidesz-delegáltja. - A megtámadni kívánt szerződéseket ők fogalmazták meg. Látható, milyen nehéz visszaszerezni az elfolyt milliárdok töredékét is, ezért nagyon fontos, hogy elzárjuk végre a csapokat!

Vitézy több javaslatot tett az fb hétfői ülésén. Kettő kivételével - Székely Gábor fb-elnök leváltása és az igazgatótanács mulasztásának megállapítása - a testület támogatta ezeket. Így határozatban szólította fel az igazgatótanácsot a tanácsadói és szakértői szerződéskötés átfogó és korlátozó szabályozására. Ezenfelül felkérték a BKV igazgatóságát, hogy módosítsa a cég vezető munkavállalóinak munkaszerződését a végkielégítés csökkentése, a határozott idejűről határozatlanra változtatás érdekében, illetve töröljék belőlük a Munka Törvénykönyvében nem szereplő juttatásokat - például a titokpénz.

A fentiekkel összhangban Bárándy Gergely és Hagyó Miklós szocialista képviselő tegnap kezdeményezte a munkatörvény módosítását. Aktuális javaslatuk az állami és önkormányzati tulajdonban lévő vállalatok vezető munkavállalóinak felmondás után fizetendő juttatások körét szabályozná.

Demszky Gábor koalíciós egyeztetést kezdeményez, miközben holnapra ötpárti egyeztetést hívott össze a BKV végkielégítési ügyeinek kapcsán. A főpolgármester ugyanakkor sietett leszögezni: a megbeszélés célja nem a jövő héten lezáruló vizsgálatok eredményének megelőlegezése, vagy a döntés személyi kérdésekben, hanem új tulajdonosi ellenőrzési és felügyeleti struktúra kialakítása.

Ezt szolgálná Bőhm András (SZDSZ) fővárosi képviselő indítványa is, aki kivonná a főváros gazdasági bizottságának hatásköréből az önkormányzati cégek vezetőinek kinevezési és felmentési jogát.

- Túlságosan szűk körben hoztak nagy hatású döntéseket, amelyek körülményeiről a képviselők többségének nem voltak információi - indokolja javaslatát Bőhm, aki a fenti jog gyakorlását a közgyűlésre testálná. Az indítvány összecseng Tarlós István Fidesz-frakcióvezető korábbi nyilatkozataival.

Kérdés, hogy mit szól ehhez a gazdasági bizottság. A jövő hét kedden összeülő testület ugyanis a közgyűlés és a felügyelőbizottság határozatait megelőzve menesztheti Kocsis Istvánt, vagy éppen a beszámolóját meghallgatva megerősítheti tisztségében.

Még megy a busz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.