9,58

Naivak legyünk vagy gyanakvók, ez itt a kérdés. Az utóbbi a könnyebb, az előbbi a hálásabb. Dilemmának itt van nekünk ez a 9,58 másodperc, vasárnap este óta a százméteres síkfutás világcsúcsa. A Usain Bolt nevű jamaicai fiatalember futotta, aki a pekingi olimpián azzal hökkentette meg a világot, hogy a döntő második ötven méterén magas térdemeléses, bemelegítés közben használatos mozdulatokkal alázta a mezőnyt, majd fölnézett az eredményjelző táblára, és csöppet sem meglepve konstatálta, hogy 9,69 másodperccel új világcsúcsot repesztett. (Két és fél hónappal korábban, New Yorkban elért már egy 9,72-es rekordot, de ott állítólag végig "hatodikban" futott.) Pekingben - természetesen világcsúcscsal - megnyerte a 200 métert is, tortahabként társaival a 4x100-as váltót, nekünk meg maradt a fejvakarás, továbbá az első mondatban feltett kérdés.

Most meg itt van ez a 9,58, amellyel végképp nem tudunk mit kezdeni. Az emberi teljesítőképesség határait egy ideje nem tanácsos feszegetni, annyi álomcsúcsnak nevezett rekord dőlt meg az elmúlt néhány évben; a százméteres síkfutás legjobb eredményeinek javulása mindazonáltal tájékoztató jellegű, egyúttal elgondolkodató lehet. Jesse Owens 1936-ban - nem egyedileg gyártott cipőben, ráadásul salakon! - már tudott 10,2-t, a (nyugat)német Armin Hary 1960-ban repesztett elsőként kerek 10 másodpercet. Nyolc évvel később Jim Hines került először az álomhatár alá (9,9), még kézi méréssel. "Elektronikusan" is ő az első tíz másodpercen belüli futó (9,95), aztán egymást követték a rekordok, amelyeket vagy érvényesítettek vagy nem. Ha azt vesszük, hogy a világcsúcs 24 év alatt - 1936 és 1960 között - két tizedmásodpercet javult, a további 49 évben pedig 42 századot, akkor a fejlődést akár egyenletesnek is mondhatjuk.

Most akkor az a gyanús, ami nem gyanús? Vagy fordítva? Jobb híján sosemvolt jelzőt aggatnak arra, aki megdönthetetlennek hitt rekordot döntöget: földön kívüli. Néhány évtizede az olyan csodateljesítményeket, mint például Bob Beamon 890 centis távolugrórekordja, még elintézték azzal, hogy jövő századi eredmény, és a magaslati ritka levegő áldásainak tudták be; Mark Spitz hét müncheni úszóaranyát kérlelhetetlen elszántságával, Carl Lewis kilenc olimpiai elsőségét különleges adottságaival magyarázták. A földön kívüli jelzőt elsőként Michael Phelpsre aggatták, eleinte elképesztő világcsúcsai, utóbb rekordszámú győzelme okán. Bolt tulajdonképpen a második az E. T.-sorban, de gyaníthatóan nem az utolsó. Érdekes, Jesse Owensre senki sem mondta, hogy alighanem idegen bolygóról érkezett, pedig a már említett 10,2 mellett távolugrásban 813 centit "tudott" - bő hetven évvel ezelőtt...

Igaz, akkoriban a dopping szót sem ismerték, vagy ha mégis, a köztudatban nem terjedt el. Mostanság ellenben - egy-egy mellbevágó, korábban elérhetetlennek tartott eredmény után - törvényszerű a gyanakvás. Alig néhány hete érkezett a hír, hogy öt jamaicai atléta bukott meg egy spontán ellenőrzés során. Neveket nem említett a közlemény, volt idő találgatni. Csak tán nincs köztük Bolt, és a szintén szélvészgyors honfitárs, Powell? Kipukkadt volna a lufi, meglenne a magyarázat a pekingi 9,69-re? Aztán kiadták a névsort; sem Bolt, sem Powell nem volt közöttük.

És most itt van ez a 9,58. Ha nem is viszket, a fejünket azért még vakarhatjuk. Utólag meg majd eldöntjük, naivak voltunk-e vagy gyanakvók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.