Azért óvatosan hallgassuk ezt a csendet, miközben az árnyékban szusszanunk. Szendergésre nógatott ugyan az a szinte példátlan egyetértés, amely a köztársasági elnök felháborodását követte a tervezett neonáci demonstráció ellen, de ez a lélegzetvételnyi szünet inkább csak elodázta az igazság pillanatát, semmint végleg elhozta volna. Csak annyi lett biztossá, hogy Rudolf Hess emlékezete az a küszöb, amelyen a magyar politikai elit most éppen már nem képes átlépni. Amiben éppen megbotlik. Ami a társadalom többségét illeti, tartva magát a nyár hagyományaihoz, még békésen szunyókál, miközben az ingerküszöb csiszolgatása nagy erőkkel folyik, hogy mire felébred, azért nagy meglepetés ne érje. Tapsolni azért e nagy egyetértésnek nincs okunk: az államfő szava most már mindig csak annyit ér majd, amennyit a pártok pillanatnyi érdekeik szerint magukénak ismernek el. Szemrehányást nem tehet senkinek. Szuverenitását maga csorbította, amikor két éve harsányan nem szólt oda az erkélyéről az alant éppen gyülekező gárdistáknak, s tekintélye olvadását láthatta, amikor felszólamlott az árpádsávos lobogók ellen, de komolyan nem vette senki, azok továbbra is ott lengtek a jobboldal rendezvényein.

Valami mégis megváltozott ezen az álmos, érdektelen hétvégén. Megjelent egy halovány ceruzavonás a politika jobb szélén, ahonnan száműzve lettek a magyar és nemzetközi neonácik. Ez az a határ, amelyhez a jövőben Vona Gábornak igazodnia kell, ez az a határ, amelyhez mérten most már kénytelen lesz újrafogalmazni a Magyar Gárdához való viszonyát. S amely egyben - a bírósági döntés ellenére - a közhangulatban relativizálhatja is a gárdát, hiszen "semmiség" a neonácikhoz mérten.

Vona egy pillanatra levegőhöz jutott: nem kellett színt vallania. Mert mit tehetett volna, ha az ő mindeddig szinte hangtalan gárdistái egyszer csak feltűnnek a Vérmezőn a Hess-emlékezésen? Csatlakozik, vagy elhatárolódik. Mindkettő öngyilkos tőrdöfés lett volna. Ám, ahogyan a Fidesz képtelen lesz kezelni az általa önálló életre keltett Jobbikot, úgy lesz képtelen leszámolni a saját gárdájával a Jobbik elnöke. Politikusi elhivatottságát bizonyítaná, ha megrendezné saját pártjában a Hosszú kések éjszakáját, de erre alighanem képtelen lesz. Mint ahogy a feloszlatást jogerősen kimondó bírósági határozat ellen tüntető egyenruhások közé is be kellett ülnie. Túlságosan függ tőlük - egyelőre. A magyar parlamentarizmus szörnyűséges pillanata lesz, amikor már annyi ereje lesz, hogy megszabadulhat akár tőlük is. Az akár azt is jelenthetné: legális hatalma igazolt tudatában eluralta a parlamentarizmust, átvette a hatalmat az állam erőszakszervezetein, semmi szüksége immár saját rohamosztagosaira.

Meglehet, mindez rémálom. De nem valóságos rémálom-e az a népfrontos egység, amelyet a XXI. század elején, Európa közepén, egy európai kultúrájú országban Rudolf Hessnek kell összehoznia?