A Zala megyei Homokkomárom és a szomszédos Hosszúvölgy lakóinak nyugalmas hétköznapjait felforgatta egy hír: homokbányát alakítana a két település között egy vállalkozó.

- Először azt hittem, csak valami tévedésről, rossz viccről van szó. Hát ki az a bolond, aki feldúlná ezt az idilli vidéket?! - mutat körbe a Homokkomáromot övező, erdőkkel, szőlőültetvényekkel borított dombokon Bodó Tamás István, az alig kétszáz lakosú zsákfalu pol-gármestere. - Aztán később kiderült, hogy mégiscsak igaz a hír. Egy vállalkozó - a falu tudta nélkül, titokban - bérleti szerződést kötött a kiszemelt területre, majd kutatásokat végzett. Minket csak akkor tájékoztatott a terveiről, amikor a környezetvédelmi hatóságtól engedélyt kért a bányanyitáshoz.

A helybeliek a vidék szétdúlása mellett azért is ellenzik a bánya megnyitását, mert attól tartanak: a várható teherforgalom, a zaj és a por tönkreteszi a két apró faluban a községekbe vezető egyetlen utat, továbbá a jó levegőt.

- Ebben a két faluban nincsenek munkahelyek, vállalkozások. A két község csak azért nem öregedett még el, mert az utóbbi években egyre több kisgyermekes család költözött ki a közeli Nagykanizsáról kifejezetten a csend, a nyugalom és a jó levegő miatt. Ezt a folyamatot viszont megállítaná, sőt visszafordítaná a bányával járó zaj és por - mondja Bodó Tamás István. - Ráadásul elviselhetetlen teherforgalmat generálna a bánya. Úgy tudjuk, naponta hatvan megrakott dömperre számíthatunk. S mivel a két falut, s így a bányának kiszemelt területet is csak egyetlen úton lehet megközelíteni, azt tönkretennék azt a teherautók. Ez az út ráadásul különösen sokat jelent nekünk, hiszen tíz évig spóroltunk azért, hogy végre leaszfaltozhassuk.

Kele Lászlóné, Hosszúvölgy polgármestere mindezt azzal egészíti ki: náluk közvetlenül a házak mellett vezet az út, így az épületek falai megsínylenék, ha naponta hatvan teherautó dübörögne végig a falun.

A polgármesterek szerint az önkormányzatoknak nincs lehetőségük arra, hogy közvetlenül megakadályozzák, megtiltsák a bánya megnyitását. Hivatalosan annyit tehetnek, hogy az illetékes hatóságoknál - így például a környezetvédelmi felügyelőségnél és a bányakapitányságnál - megfellebbezik az összes olyan döntést, ami engedélyezné a bányanyitást.

- Próbáltunk tárgyalni a vállalkozóval. Többször, hosszasan kérleltük, hogy álljon el a tervei megvalósításától, ám hajthatatlan volt - folytatja Bodó Tamás István. - Ezután aláírásgyűjtésbe kezdtünk, hátha a lakossági nyomás jobb belátásra bírja. Homokkomáromban két ember, Hosszúvölgyben pedig egyetlen lakos nem csatlakozott csak az ellenzők táborához, ám csaknem félezer helybeli kérése sem hatotta meg. Legutóbb azt találtuk ki, hogy a közútkezelővel kitiltatjuk a községekbe vezető útról a nehézgépjárműveket, hátha ez meghátrálásra készteti a vállalkozót. S ha fellebbezéssel, tiltakozással nem tudjuk megakadályozni a bányanyitást, akkor demonstrációt szervezünk, és élő láncot alkotva tartjuk távol a gépeket.

Tompa Ferenc, a bányanyitást tervező, Nagykanizsán ingatlanok forgalmazásával foglalkozó vállalkozó szerint alaptalan a helyiek félelme, indokolatlan a tiltakozás. Úgy véli, egyesek pontatlan információkkal félrevezették, szándékosan feltüzelték az embereket:

- Azt beszélik a falvakban, hogy évi ötmillió köbméter homokot termelnénk ki, s naponta hatvan teherautó robogna végig az úton. Csakhogy ez nem igaz! Évi ötvenezer köbméter homok kitermelésére kértünk engedélyt, vagyis ha csúcsra járatnánk a bányát, akkor is legfeljebb csak tíz-tizenkét teherau-tó fordulna naponta. A polgármesterek ráadásul rendre elfeledik, hogy többször is ígéretet tettem egy elkerülő út kialakítására. S hallgatnak arról is, hogy a bánya, ahol mindössze egyetlen markoló dolgozna, öt-hat munkahelyet teremtene, s némi adóbevételhez juttatná az önkormányzatot.

Erre a felevetésre így reagált Bodó Tamás István:

- A birtokomban lévő do-kumentumok alapján vitatkozhatnék a számokról, de nincs értelme. A lényeg úgy is az: nemhogy hatvanat vagy tizenkettőt, egyetlenegy teherautót sem szeretnénk látni erre. Az alternatív útvonalról pedig csak annyit, hogy annak kialakítására egyszerűen nincs lehetőség. Kötve hiszem, hogy a vállalkozó felvásárolná a fél vidéket, s hegyen-völgyön át tíz-, vagy százmilliókért megépítene egy új utat. Néhány biztonsági őri állásért, meg pár százezer forintért pedig nem tudja "megvenni" ezt a falut. A nyugalmunk nem eladó, ezt kellene végre megértenie, elfogadnia a vállalkozónak.

Amikor Tompa Ferencnek felvetem, hogy két falu lakosságának, félezer embernek a kérését, érdekét veszi semmibe makacs eltökéltségével, azt feleli: - Ha minden beruházásról a lakossági aggályok alapján döntenének, soha, sehol nem épülnének autópályák, gyárak, üzemek, hiszen mindig akadnak ellenzők. Éppen azért vannak a hatóságok, hogy ott szakemberek döntsék el, mit szabad és mit nem. A bányanyitásról is nekik kell dönteniük. Ha elutasítják az engedélykérelmemet, tudomásul veszem a döntést, és szó nélkül odébbállok. De ha megkapom az engedélyt, akkor a két falunak kell elfogadnia, hogy megnyitom a bányát.

Hol tart az engedélyezési eljárás? Több hivatalos hatósági pecsét még hiányzik a bányanyaitáshoz, de példul a környezetvédelmi felügyelőség - első fokon - már jóváhagyta a vállakozó terveit. Nem nehéz megjósolni, hogy hogy a két zalai település és a vállakozó csatája hosszú hónapokig eltarthat.