Vegyük például ezt az őssejt- ügyet! Olvasom, hogy a Nyírő Gyula kórház orvos igazgatója, aki szülész-nőgyógyász, mit sem tudott arról, hogy intézményében tiltott őssejtbeültetés folyik. Őt csak megkérték, hogy kezeljen egy külföldi férfit a kórház területén fekvő szülészeti magánklinikán.

Na most, én alaposan utánanéztem, általában külföldön is nők szülik a gyerekeket, és nem a férfiak. Ez nem tűnt fel egy szülész-nőgyógyász főorvosnak? Aztán eszembe jutott: lehetett a dolog mögött félreértés is. Némely külföldi férfinév a mi fülünknek nőies hangzású, talán ebből adódhatott keveredés... A végén milyen jót nevethettek!

Olvasom tovább a cikket, s kiderül, hogy nem nevettek a végén, mert a külföldi férfi tulajdonképpen már eleve nem is lebabázni jött, hanem a reumáját kellett volna kezelni a szülészeten. Hozzáértő ismerőseim mondják, hogy a fájdalom rendkívül szubjektív dolog, de a reumatikus panaszokat majdnem lehetetlen összekeverni a tolófájásokkal. Ez se keltett gyanút a főorvosban?

Ez egyre bonyolultabb!

Olvasom tovább, s megtudom, hogy a főorvos sóoldatos infúziót rendelt a páciensnek. Ezen a ponton megpróbálom összefoglalni a történetet: az állami Nyírő Gyula kórház területén fekvő szülészeti magánklinikán nem őssejtbeültetés történt, hanem infúziós sóoldattal kezelték egy külföldi férfi farfekvéses reumáját.

Lehet, hogy hiányos egészségügyi ismereteim teszik, de vesszek meg, ha értek egy szót is ebből az egészből! Ám úgy látszik, nem vagyok egyedül, mert a kórház főigazgató főasszonya is azzal kommentálta a dolgot, hogy történt valami, nem tudjuk, miért ott, és miért pont velünk. Orvosilag tökéletes diagnózis!

Lapozok tovább, s kiderül, nemcsak a Nyírő kórházban, hanem a BKV-nál is megmagyarázhatatatlan parajelenségek ütötték fel a fejüket az utóbbi időben. Azt tudjuk, hogy a BKV, lévén állami nagyvállalat CSP kifizető hely is. (Aki nem ismerné a pénzügyes zsargont: a CSP = családi pótlék, és csókos pajtás.)

Azon már nem is lepődünk meg, hogy 50-100 milliókat fizetnek itt ki különféle indokokkal olyanoknak, akik valahol, valamikor, valakiknek valamilyen szívességet tettek. Ez a rendszer most úgy látszik, önkiszolgálóba ment át, mert a volt humánpolitikai igazgató - állítólag a főnökség tudta nélkül - saját magának utalt ki 86,2 millió végkielégítést, 16,4 millió titoktartási pénzt, 10,1 millió prémiumelőleget, majd elengedte magának a lakásvásárlásra felvett vállalati hitel fennmaradó részét, és hozzájárult, hogy térítés nélkül megtartsa magának a vállalati gépkocsit is. Ezek után havi 1,2 millióért tovább dolgozott a cégnél, és emellé felvette
a 225 350 forintos nyugdíját is.

Tudjátok, nekem ebből az egészből az a titoktartási pénz fáj a legjobban. Micsoda pénzkidobás! Ha például a saját sztoriját híresztelte volna széltében-hosszában a humánigazgató, akadt volna élő ember, aki ezt elhiszi neki? Gyerekek!

A vezérigazgató azt mondja, minderről semmit sem tudott, pedig aláírásával igazolta, hogy olvasta egy könyvvizsgáló cég erről (is) szóló figyelmeztető jelentését. Nyilvánvaló, hogy valahogy kitörlődött az emlékezetéből ez a momentum.

De hogyan?

Kétségek közt vergődve lapozok tovább az újságban, mígnem a Tudomány-Technika oldalon bele nem botlok egy neves csillagásszal készített interjúba. Paul Davies azt mondja, hogy az idegen civilizációk, ha léteznek egyáltalán, nagyon messze vannak tőlünk. De ha egyszer mégis eljönnek hozzánk, akkor hihetelen társadalmi veszélyekkel kell majd szembesülnünk...

Visszalapozok az újságban, és derült égből vilámcsapásként ér a megvilágosodás: a professzor téved. Az idegenek már köztünk vannak!

És teljesen hülyének néznek bennünket.