Retkes Bajnaihoz készül

A tegnapi határidőig senki sem támadta meg az SZDSZ küldöttgyűlésének eredményét, de a párt belső konfliktusai ettől még nem rendeződtek. Egy másik határnap is elmúlt ugyanis: ezt Retkes adta Kókának arra, hogy mondjon le a frakcióvezetésről. Utóbbi nem is válaszolt.

Az előzetes várakozásokkal ellentétben senki sem támadta meg a bíróságon az SZDSZ júliusi elnökválasztásának eredményét. A párt etikai bizottsága az alapszabályban meghatározott határidők be nem tartása miatt szabálytalannak minősítette a küldöttgyűlés összehívását, ezért merült fel, hogy megóvják annak döntéseit. A Fővárosi Bíróság sajtóosztálya megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta kedden (a harmincnapos óvási határidő lejártakor), hogy nem érkezett keresetlevél a Fővárosi Bíróság Polgári Kollégiumához az ügyben.

Ettől még a helyzet nem nélkülözi a bizonytalanságot. Adott egy új vezetőség, amelynek azonban a parlamenti frakcióban nincs többsége. Kóka János frakcióvezetőt Retkes Attila pártelnök már többször lemondásra szólította fel - hasztalan. A legutóbbi határidő tegnap járt le. Kóka maradt.

"Elmentünk a demokratikus határig: az SZDSZ küldöttgyűlése informálisan, a párt vezetősége pedig formálisan is lemondásra szólította fel a parlamenti frakcióvezetőt, innentől Kóka János politikai lelkiismeretére van bízva, hogy mit és hogyan cselekszik" - reagált lapunknak Retkes Attila pártelnök Kóka hallgatására.

"Az őszi parlamenti ülésszakig így vagy úgy, de rendeződni fog a párt és a frakció viszonya, mi a jövővel, egy új SZDSZ építésével foglalkozunk" - fogalmazott Retkes, aki elmondása szerint napi rendszerességgel egyeztet a képviselőcsoport tagjaival, és Kókával is újabb találkozót kezdeményez, miután értesülésünk szerint a legutóbbi tárgyalásukon nem tudtak megállapodni.

A frakción belüli erőviszonyokat is érintheti a szeptemberi személycsere: Fodor Gábor, a párt előző elnöke ugyanis szeptemberi hatállyal lemond képviselői mandátumáról, helyét a párt országos listájáról töltik be. Kérdés, hogy a Retkest támogató ügyvivők közül kerül-e ki az utód.

Az ősszel dől el az is, hogy a pártelnök a három fő döntéshozó fórumon: a vezetőségen, a frakción és az országos tanácson keresztül tudja-e vinni akaratát, avagy "béna kacsaként" kell-e ellavíroznia a megsemmisülés határán álló párttal a 2010-es választásokig.

Információnk szerint Retkes Attila - ha már leváltani nem tudja Kókát - legalább a mikrofont kivenné a kezéből. Ennek eszköze a hét szakpolitikai kabinet. Ezek augusztus végéig megalakulnak, és még az ősszel összeállítják a párt választási programjának vázát. A kabinetek többségét a pártelnököt támogató politikusok vezethetik: az önkormányzati és várospolitikai csapatot Szentkuti Károly Győr-Moson-Sopron megyei elnök, a nemzet- és külpolitikait Szent-Iványi István, az országos tanács elnöke, a gazdaságpolitikait Ikvai-Szabó Imre fővárosi főpolgármester-helyettes, az oktatási és kulturális munkacsoportot Skaliczky Andrea ügyvivő. A környezetvédelem Kiss Róbert ügyvivőé, a társadalompolitika Badacsonyi Szabolcsé lesz. (Ő Retkes Attilával szemben indult a pártelnökségért, majd amikor vesztett, az új elnök felajánlotta neki ezt a tisztséget.) A vidékpolitikai kabinet vezetője Kovács Kálmán Zala megyei elnök, országgyűlési képviselő lesz.

- A kabineteknek szeptember elejéig kell megfogalmazniuk azokat a politikai alapvetéseket, melyek a választási program gerincét képezik. Ezt követően országjárásra indulnak, hogy a tagsággal megvitassák a tervezetet. Másfél hónapra rá elkészül a választási program.

- Azt tudom ígérni, hogy az új SZDSZ a szabadság és szolidaritás értékeivel, de új tartalmakkal, új eszközökkel, nyitott gondolkodással a korábbinál intenzívebben lesz jelen a közéletben - fogalmazott Retkes.

A jelenlét intenzitásának leginkább a költségvetési tárgyalások idején lesz jelentősége, tekintve, hogy a párt vezetősége a kormány számos elképzelésével - köztük a 120 milliárdos önkormányzati, illetve a 70 milliárdos közösségi közlekedési megszorítással - nem ért egyet. Retkes Attila tájékoztatása szerint Bajnai Gordonnal még az őszi ülésszak előtt szeretnének tárgyalni. Egyelőre kérdés, hogy kik lesznek tagjai a tárgyalódelegációnak.

Főtárgyalóvá Ikvai-Szabó Imrét nevezték ki, rajta kívül Lakos Imre képviselő is a delegáció tagja lehet - aligha képzelhető el ugyanis, hogy Retkes Attila Kókával az oldalán menjen tárgyalni. (Egyik parlamenti forrásunk szerint viszont nem az a kérdés, hogy Kóka tagja lesz-e a delegációnak, hanem inkább az, hogy Retkes Attilának is jut-e hely benne. Ezzel arra utalt, hogy Kóka továbbra is megkerülhetetlen, és Lendvai Ildikó MSZP-elnök is azt nyilatkozta korábban, hogy ők az SZDSZ-frakcióval kívánnak tárgyalni...)

Figyelemre méltó, hogy a Demszky-féle irányvonalhoz sorolható Ikvai-Szabó lesz a főtárgyaló - ez ugyanis erősíti azokat a feltételezéseket, melyek szerint a fővárosi SZDSZ-esek (költségvetési) alkupozícióinak növeléséről (is) szólt az SZDSZ júliusi elnökválasztása - amit az összes érintett cáfolt.

Bajnain kívül Retkes Attila a Pénzügyminisztériummal, illetve a többi parlamenti párttal is tárgyalna a költségvetésről. Emlékeztetett, hogy azt ígérte, javaslatról javaslatra döntik el, mit támogatnak és mit nem - tehát nem utasítják el "élből" a büdzsé tervezetét. Emlékeztetett továbbá arra is, hogy amióta tarthatatlannak minősítették a 120 milliárdos önkormányzati kiadáscsökkentést, puhult a kormány álláspontja is, és már csak a 3,8 százalékos hiánycélt tartják kőbe vésettnek - van ok tehát a bizakodásra.

Kóka János és Retkes Attila a júniusi elnökválasztó küldöttgyűlésen - egymással szemben. Középen Weinek Leonárd
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.