Rankasz Ernő igazgató azzal védekezik, hogy ritka jó vásárt csinált, ugyanis az egyébként 20 ezer forintba (más források szerint 60 ezerbe) kerülő koporsókat darabonként 16 ezerért adták, ami a bolondnak is megéri. Mire viszont az önkormányzat azzal vág vissza, hogy igen, igen, 16 ezer az nem sok egy koporsóért, viszont ezeknek mind kiesik az alja. Az már igaz, replikázik Rankasz igazgató, viszont az aljzatot 500 forintért megerősítik, végül is tehát még mindig jól járt a vállalat, jól járt Pécs önkormányzata, de mind közül legjobban mi jártunk, potenciális felhasználók.

Leghelyesebb, ha ennél a pontnál megálljt parancsolunk esetleges indulatainknak, s próbálunk a lehető legtárgyilagosabbak maradni. Nekünk magunknak semmiféle érdekeltségünk nincsen Pécs városában, Rankasz igazgató se tartozik ismeretségi, pláne baráti körünkhöz, nem áll szándékunkban elhunyni sem, sőt mi az idők végezetéig akarjuk élvezni azt a képződményt, amit magyar valóságnak hívnak.

Mert azért ezt képzeljük el: most, amikor óráról órára változik a helyzet, hogy az országnak éppen melyik pontján a legnagyobb az egy alkalmatlan vezetőre jutó végkielégítések összege, továbbá, hogy korrupciótól izzik a levegő az egész országban, az időszaki választásokon megújult, hattyúfehér lelkületű pécsi közgyűlés pénzügyi bizottsága veszi szemügyre a koporsókat, hogy megállapítsa, szakad-e az aljuk vagy nem szakad, s egyáltalán: alkalmasak-e eredeti funkciójuk betöltésére, vagy pedig valójában az MSZP választási kampányát szolgálják, amenynyiben a szocik a helyzetükhöz illően nyilván koporsókkal vásárolnak majd szavazatokat.

Mi magunk nem ismerjük Rankasz Ernő koporsóit, ám készséggel elhisszük, hogy mind a 630 jó darab, szép darab, mindazonáltal nyitottak vagyunk az önkormányzat felvetésére is, hogy nem árt résen lenni, mert előfordulhat, hogy megint furmányos ügyről, mutyiról, saját zsebre kötött üzletről van szó.

Cui prodest? - tesszük fel mindazonáltal kérdésünket jó latinosan, mert rendben van, ha például a BKV-nál négymillió forintos értéken nyilvántartott szolgálati Renault autók merő véletlenségből másfélmillióért kerülnek a céget felügyelő főpolgármester-helyettes baráti köréhez, akkor azt mondjuk, ez igen, ez egy szép eset, amelyben színtisztán felismerhető az érdek: a haverok között osztjuk fel a tárgyiasult világot.

De mit csinál Rankasz Ernő 630 koporsóval? Nem számolva azzal az egyébiránt nagyon is reálisnak tűnő eshetőséggel, hogy Pécs városában a felelős válságkezelés nyomán megsokszorozódnak a szociális temetések, s akkor milyen jól jön ez a mostani készlet. Amivel csak azt kívánnánk jelezni, hogy felelőtlen pillanatainkban hajlanánk arra az ördögtől való gondolatra is, hogy elméletileg, de tényleg csak teoretice az igazgató helyesen döntött, a város, a köz javára, s nincs az üzlet mögött semmi mutyi, susmus, lenyúlás.

Lehet, hogy Rankasz Ernő az élete döntését hozta meg a koporsópiacon, s ezzel többet tett Pécs város kultúrájáért, mint az egész elöljáróság, ám ezzel nem igen tudnánk mit kezdeni. Ha mondjuk eladta volna a koporsókat baráti vállalkozásnak, hogy aztán tízszeres áron visszabérelje őket a város pénzén, ez hihető lenne, sőt csakis ez lenne hihető. Egy szimpla jó döntés egyszerűen nem illik bele a képbe, csak zavart okozna mindenütt, s nem fér össze a tradíciókkal sem.

Lám, az előző temetkezési igazgatót is hűtlen kezelés miatt jelentette fel Pécs város önkormányzata, ám minthogy semmit se sikerült rábizonyítani, többmilliós végkielégítéssel távozott.

Helyben is vagyunk.