Különórák csak mértékkel

Egy általános iskolás gyerek esetében már heti három különóra is súlyos túlterheltséghez, pszichés problémákhoz vezethet. Ennek ellenére sok családban szinte kötelező több iskolán kívüli foglalkozásra is járatni a gyereket.

Anna 11 éves és háromféle különórára jár. Angolra és jazzbalettra minden héten, úszásra kéthetente. Azt mondja, hogy a dzsesszbalettot nagyon szereti, a legjobb barátnője is odajár, semmiképpen nem szeretné abbahagyni. Korábban kipróbált másfajta sportokat is, például a teniszt, de egyiket sem szerette ennyire.

Az angolórákat viszont nem élvezi túlságosan, de ezekre "anyuék miatt muszáj járnia". Az osztályában szinte minden gyerek jár valamilyen különórára, a legtöbben nyelveket tanulnak. Amikor Annának rosszul ment a matek, szüleiben felmerült, hogy matematikakorrepetálásra is járnia kellene, de végül enélkül is tudott javítani a jegyein.

- Sok családban szinte ciki, ha nem járatják valamilyen különórára a gyerekeket - mondja Frank Zsuzsa, gyermekklinikai szakpszichológus. Szerinte egyrészt a divat, másrészt viszont az aggodalom motiválja a szülőket. - Nagy a nyomás rajtuk, hogy ne maradjanak le a versenyben, hogy ők is megadják a gyerekeinek mindazt, amit a többi szülő - magyarázza. A gyermekpszichológus nem egy családdal találkozott, ahol már az általános iskola alsó tagozatában elkezdték felkészíteni a gyerekeket az egyetemi felvételire.

Frank Zsuzsa szerint egy óvodás vagy egy általános iskolás gyerek esetében már heti három különóra is súlyos túlterheltséghez vezethet. Praxisában sok szorongó, kimerült, alvászavarokkal küzdő gyerekkel találkozott. - Rosszkedvűek, rágják a körmüket, gyakran mondanak ellent a szüleiknek - sorolja a következményeket a szakember.

Hangsúlyozza: nincs a különórák ellen, csak arra kéri a szülőket, hogy mértékkel járassák a gyerekeiket nyelvórára, zenét tanulni vagy sportolni. - A sport például kifejezetten fontos lenne minden gyereknek, de ha ez azt jelenti, hogy heti háromszor kell az uszodában lenniük még este nyolckor is, akkor többet árt, mint használ - mondja Frank Zsuzsa. A gyermekpszichológus szerint az alsós gyerekek szüleinek nem árt odafigyelniük arra, hogy a különóra közvetlenül a napközi után, négy-öt óra körül legyen és ne este, amikor a gyerek már fáradtabb.

Hozzáteszi: ha a gyerek nem élvezi a foglalkozást, ha az alvásideje csökken miatta, akkor nem éri meg kifizetni a különórát. Ráadásul a kisgyerekeknek nagy szükségük van a szabad mozgásra is, amikor nem egy konkrét sportágat gyakorolnak, hanem "csak úgy" minden cél nélkül szaladgálnak mondjuk egy parkban.

Frank Zsuzsát sok szülő keresi meg azzal, hogy mit tegyen, ha gyereke néhány hónap után abba akarja hagyni a balettozást, és már karatézni szeretne. A szakember szerint ez ebben a korban teljesen normális, hiszen honnan tudhatná a gyerek, hogy mit élvez a legjobban, ha nem próbálja ki. Azt mondja: hagyni kell őket több területen kibontakozni, nem érdemes egy dolgot nagy óraszámban erőltetni, pláne, ha a gyerek már nem is szereti az adott foglalkozást. Frank Zsuzsa azt mondja: általában három hónap alatt kiderül, hogy megszeret-e egy tevékenységet a gyerek. Ha nem, érdemes valami mást keresni.

Ha elunta, mehet karatézni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.