Mentál brutál

Őrjöngenek a pszichológusok. Az Index közzétette ugyanis az úgynevezett Rorschach-teszt ábráit. A teszt lényege, hogy mutatnak a páciensnek tíz darab tintapacákat ábrázoló táblát, ő pedig elmondja, hogy mire emlékeztetik a képek.

A válaszok alapján a pszichológusok következtetéseket vonnak le a beteg személyiségjegyeivel, esetleges mentális rendellenességeivel kapcsolatban. A dilidoktorok azért dühöngnek, mert szerintük nagyban befolyásolja a teszt eredményét, hogy a páciens látta-e már korábban a képeket, vagy először találkozik velük a vizsgálat során. Más szakemberek viszont abbéli véleményüknek adnak hangot, hogy a teszt már akkor se ért sokat, amikor kilencven évvel ezelőtt kitalálták, azóta pedig végképp eljárt felette az idő.

A témakörben a héten hisztérikus vita alakult ki az egymásnak ellentmondó szakmai vélemények képviselői között. Én nem gondoltam volna, hogy ennyi fel nem dolgozott feszültség, elfojtott indulat és a tudat alatti legmélyebb bugyraiból feltörő gyűlölet munkál a mentális egészség felkent hazai képviselőiben. De persze, ha jobban belegondolunk, miért pont rájuk ne vonatkoznának az általános hazai közállapotok?

Valószínűleg azért is kiakadtak a pszichológusok, mert a teszt nyilvánosságra hozatalával egy nagy adag misztikumot porolt le szakmájukról az Index. Olyasmi ez, mintha valaki leleplezné az interneten, hogyan lehet házilagos eszközökkel atombombát készíteni egy kimustrált Hajdú szuper automata mosógépből. Ez valószínűleg végleg betenne az atomfizikának is.

Ráadásul gúnyt űzve a tudományos tesztből, a honlap megszavaztatta olvasóit arról, hogy mit ábrázolnak a pacák. Az első ábrán például a legtöbben a "Prérifarkas a Gyalogkakukkból"-t vélték felfedezni. Az ötödik ábra értelmezései közül a "Tasmán ördögök ivóvizet keresnek a Holdra szállás után" kapta a legtöbb szavazatot. Tízezren felüli szavazatot ért a harmadik kártyának az az értelmezése, hogy "Két részeg prostituált veszekszik egy piros melltartón". Érdekes, hogy ugyanitt a "Pina" csak 8200 szavazatot kapott, pedig szerintem így vagy úgy, de az összes Rorschach ábra arra hasonlít leginkább.

Komolyra fordítva: állítólag a legrosszabb válaszok közé tartozik, ha a páciens azt mondja, hogy ő bizony csak alaktalan foltokat lát a képeken. Ebből is látszik, hogy korunkban az őszinteség a legsúlyosabb mentális eltévelyedések közé tartozik. Szerencsére ma már gyógyítható.

Mélylélektannal legfeljebb csak nagyon indokolt esetben foglalkozom, de mindenesetre megfigyeltem, hogy ez az egész tudomány kisebb-nagyobb rádiusszal ugyan, de a szexualitás körül forog. Talán nem véletlenül, hiszen ez az az ösztön, amely legmélyebben gyökeredzik lelkünk bugyraiban, s ezáltal a legtöbb mentális eltévelyedésnek a forrása lehet. De az is megfigyelhető mostanság, hogy egy másik ösztönünk felülkerekedni látszik a szexualitáson is, ez pedig az irigységgel turbózott hatalomvágy. Ez a - más szóval egyébként politikának hívott - jelenség ma már több emberegyedet tud egymás ellen fordítani, mint az utódnemzésben elérhető dominanciáért zajló küzdelem.

Ezért aztán szerintem elérkezett az idő, hogy megalkossuk a politikusok Rorschach-tesztjét, amit egyébként a könnyebb kiejtés és megjegyezhetőség kedvéért akár Rosszarc-tesztnek is nevezhetnénk a továbbiakban. Ma már igen gyakran előfordul, hogy munkahelyi pszichológusok Rorschach-tesztet végeznek az álláspályázókkal alkalmasságuk kiderítésére. Hasonló tesztet vezethetnénk be a politikusi alkalmasság megítélésre is.

Tudományos alapon létre lehetne hozni egy újfajta pacatárat, és ezt mutogatni a politikus jelölteknek. Szakemberek megítélésre tartozna, hogy elfogadhatók-e olyan jellegű értelmezések, mint "Gyurcsány Ferenc ártatlan kisdedek vérét szürcsöli", "Bajnai Gordon bankárokkal szövetkezik a nemzet elvesztésére egy férfi vécé hátsó traktusában", vagy "Orbán Viktor ünnepélyesen felavatja az újjáépített recski büntetőtábort".

Mondom, mindez szakemberek dolga. Annyit azonban még én is látok, hogy fogytán az időnk. Néhány hónap, és elkezdődik a választási kampány, amikor is egy egész nemzet süllyed majd el a komplett őrületben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.