Gyorsabb diagnózist ígér egy magyar vírusteszt gyártója

Gyártásra kész egy magyar cég által kifejlesztett vírusteszt, amely az új típusú influenza vírusát az ígéretek szerint két óra alatt, az eddigieknél egyszerűbben és pontosan kimutatja. A magyar szabadalmat Kern József kutatóvegyész, a gyártó Diagon-csoport vezetője mutatta be tegnap újságíróknak.

Kern József elmondta: tesztjük azonkívül, hogy két óra alatt képes eredményt hozni, más eljárásokkal szemben egyetlen lépésben kimutatja a H1N1-vírust. Továbbá olcsóbb, mint a külföldről beszerzett termékek.

Minden, a gyártáshoz szükséges engedélyt beszerzett a cég, amely azonban még nem kapott állami megrendelést. A diagnosztikai termékeit száz országba exportáló Diagon a fejlesztéshez nem kért és nem is kapott állami finanszírozást.

A sajtótájékoztatóra a cég meghívója szerint hivatalos volt Bujdosó László, a pandémiás bizottság elnöke is, ám ő nem jelent meg. Kern József közölte: "Bujdosó úr elnézést kér, nem tudott eljönni".

Az ÁNTSZ ugyanakkor azt közölte, hogy hozzájuk nem érkezett hivatalos megkeresés Bujdosó László részvételével kapcsolatban.

Egyetlen lépésben kimutatják a H1N1-vírust
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.