Annak idején a festés kedvéért hagyta ott a gyárat. Művészi ambíciói Izlandig vitték, mire visszatért, már ismert művésznek számított. Volt egy álma, a kallódó cigány gyerekek felemelése. Alapított egy tanodát, ami rövid idő alatt a város egyik legsikeresebb intézménye lett, neves művészek és vezető politikusok egymásnak adták a kilincset. Azután egy uniós pályázat révén hirtelen nagyon sok pénzt kapott volna. Annyira sokat, hogy el sem tudta költeni.

Legalábbis nem úgy, ahogy a szabályok megkívánták volna.

Az Ózd jövőjéért aggódók számára kevés ügy lehet fontosabb, mint a felnövekvő roma gyerekek oktatása és közösségi nevelése. A város iskoláiban egyre több a cigány tanuló. Az Ózdi Pályaorientációs Alapítványt ötezer forintos befizetésekkel, hatvanötezer forintos tőkével hozták létre az ezredfordulón, hogy a legszegényebb, az otthoni tanulást biztosítani nem tudó családok gyermekein segítsenek. Tanodát alapítaniuk a Soros Alapítvány 3,8 millió forintos támogatásával sikerült. A város egy 370 négyzetméteres épületet bocsátott rendelkezésre, volt színházterme, könyvtára, tanteremből pedig mindjárt öt is akadt.

A Nobel-díjas indiai költő nevét viselő Rabindranath Tagore Tanoda 2001 őszén nyitott. A gyerekek az iskola után, önkéntes tanárok segítségével megcsinálták a házit, felkészültek a másnapi órákra, festeni tanultak, színielőadásokat próbáltak. Váradi Gábor megnézte az ellenőrzőket, hogy lássa, miben kell erősíteni. Év végére minden gyerek átlagosan egy jegyet javított minden tantárgyból. Az éhesen érkezők uzsonnát is kaptak, ami különösen népszerűvé tette a tanodát.

A roma gyerekek tanulását segítőknek Váradi Tolerancia-díjat alapított, amit Lévai Katalin esélyegyenlőségért felelős minisztertől Oláh Marika takarítónőig sokan megkapták - köztük Medgyessy Péter akkori kormányfő is, aki a Parlamentben fogadta a tanoda vezetőjét és tucatnyi diákot.

- Miben tudok segíteni? - kérdezte a miniszterelnök.

- Fáznak ezek a gyerekek abban a hideg épületben - válaszolta Váradi Gábor. - Ha sikerülne bevezetni a gázt, biztos jobban menne a tanulás.

Mondják, a kormányfő beszélt Ózd polgármesterével. Tény: a gázvezeték napokon belül ott volt az épületnél. Váradi szerint addigra nagyjából el is fogyott az erőfeszítéseiket kísérő rokonszenv. Igaz, akkor már nem csak a sikereik adtak beszédtémát a városban.

A betörések már az első évben megkezdődtek. Váradi Gábor úgy számolja, kilenc év alatt tizennégy feljelentést kellett tennie a bűncselekmények miatt. Volt, amikor a rendezvények után megmaradt virslinek veszett nyoma, s előfordult, hogy az éjszakai látogatók a rézvezetékeket tépték ki a falból, fűtőtesteket szereltek le. A bűncselekmények egyre különösebbek lettek. A bejáró tanárok pályázati források ellenőrzésekor arról számoltak be, hogy amikor be akarták kapcsolni az új számítógépeket, kiderült, csak az üres fémdobozok állnak az asztalon. Máskor az éjszakai betörők felgyújtották az irodában talált dokumentációt, a tűzben számlák, a működéssel kapcsolatos iratok égtek el. A nyomozások a tettes ismeretlen megjegyzéssel zárultak - a legsúlyosabb bűnügyet leszámítva, melyben most is tart a vizsgálat. 2007 júliusában, Váradi elmondása szerint három férfi tört rá, késsel fenyegették, majd elrabolták a fénymásolót és öt számítógépet. A férfiakat és a gépeket a rendőrök megtalálták, de vádemelésre két év után sem került sor.

Az ózdi tanodát működtető alapítvány három évvel ezelőtt 18 millió 680 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert. Ebből a pénzből harmincöt tanulónál kellett volna húszszázalékos tudásszint-növekedést elérni. A támogatásból 6 millió 129 ezer forintot folyósítottak, majd a feltárt hiányosságok miatt a szerződéstől elállt az oktatási tárca. Semmilyen papír nem volt rendben. Hiányoztak a fejlesztési naplók, a jelenléti ívek, a programhoz vásárolt eszközök. Leginkább a gyerekek hiányoztak.

- Valóban elkoptak a tanulók - ismeri el Váradi Gábor. - Az ok nagyon egyszerű: nem tudtunk többé uzsonnát adni. Ha nem volt ennivaló, nem jöttek a gyerekek. Miután az önkéntes tanárok már nem jártak, felvettem hat munkanélküli pedagógust, emiatt a tanoda köztartozásokat halmozott fel az adóhivatalnál. Tartoztunk a szolgáltatóknak és a boltosoknak is az ennivalóért. A számlánkra érkezett pénzből korábbi adósságainkat fizettük ki, mire egyenesbe jöttünk volna, felfüggesztették az átutalást. Így lett vége.

Miután a tanoda kiürült, a városi ingatlankezelő visszavette az épületet, és a bontásról rendelkeztek. Mielőtt a buldózer nekiment volna a háznak, az utolsó éjszaka kifosztották az épületet. Elvitték az összes nyílászárót, néhány óra alatt jó félszáz ablaknak, ajtónak veszett nyoma, amihez legalábbis teherautóra és munkások seregére volt szükség. Nem sokkal később a városi ügyészség felszólította Váradi Gábort, hogy szüntesse meg az érdemi tevékenységet nem végző alapítványát. Váradi Gábor munkanélküli lett, ma szociális segélyből él. Az oktatási tárca illetékes igazgatósága hatmillió forint visszafizetendő tartozást tart nyilván a neve mellett.

A tanodavezető festő bukott ember szülővárosában. Sokan nem is tudják, mi a baj vele, csak azt, hogy tisztázatlan ügye van, amitől jobb távol maradni.

- Ha a tanodáról akar beszélni, akkor inkább szabadságon vagyok - hárítja az érdeklődést iskolaigazgató, kisebbségi vezető, önkormányzati képviselő egyaránt. Az általunk megkérdezettek közül egyedül Kőfalusi György fémipari vállalkozó, a száznegyven dolgozót foglalkoztató Frank Hungária Kft. ügyvezetője, a tanoda legfőbb támogatója van meggyőződve arról, hogy Váradi Gábor becsülettel, a tőle telhető legnagyobb jóindulattal intézte a tanoda ügyeit.

- Váradi Gábor szabad lelkű, naiv álmodozó, sajnos nem alkalmas arra, hogy költségvetésből gazdálkodjon - mondja. - Ha valakinek Miskolcra kellett utaznia, odaadta az útiköltséget, de eszébe nem jutott, hogy a pénz helyére visszategyen egy aláíratott papírt vagy utólag elkérje a buszjegyet. Így nem lehet uniós pályázati forrásból gazdálkodni. De nem a pályázat befuccsolása az igazi probléma, hanem az, hogy a tanodás gyerekek maguk nem akarnak tanulni. Csináltunk egy másik alapítványt, amely a diploma megszerzéséig támogatná őket, állja a költségeket, gondoskodik szállásról, étkezésről, utazásról, könyvekről. A hátrányos helyzetű gyermeknek nincs más dolga, mint odamenni és tanulni. A tanodában neveltek közül viszont ezt egy sem vállalta. Alighogy befejezték az általánost, elegük lett a tanulásból. Ebben látom az igazi tragédiát.