Negyvennégy konzerv egy gyerek után

Babfőzelék kolbásszal, rizses hús, babgulyás, töltött káposzta, kunsági zúzapörkölt, burgonyafőzelék fasírozottal, húsgombóc paradicsomszószban - és még vagy tucatnyi egyéb konzerv sorakozik a szolnok-szandaszőlősi művelődési ház egyik helyiségében, az asztalon. Olyan szociálisan rászoruló családok kapják, ahol a gyerekek tanév közben az óvodában, iskolában ingyenes étkezésre jogosultak - nyáron, a vakáció idején azonban, amikor az iskolák, napközik zárva tartanak, ez a segítség megszűnik.

A szociális és munkaügyi miniszter áprilisi rendelete azonban lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy állami segítséggel megoldják ezt a problémát: minden olyan település támogatást kap, amelyik vállalja, hogy június közepétől augusztus végéig, a nyári szünidőben legalább negyvennégy, de legfeljebb ötvennégy napon keresztül egyszeri meleg étkeztetést biztosít a hátrányos helyzetű gyerekeknek. A fejadag konzervre is átváltható - ez azért is kényelmes az önkormányzatok számára, mert nem kell konyhát és személyzetet biztosítani a főzéshez.

A Tisza-parti város a konzervosztás mellett döntött, s a Humán Szolgáltató Központ nyilvántartására alapozva több mint nyolcszáz, öt és tíz év közötti szolnoki gyereknek biztosított ilyen jellegű egytálételt az elmúlt napokban.

Negyvennégy konzervet, minden gyerek után.

Anyukák álltak sorba a pléhdobozba zárt ételért, férfiakat csak elvétve lehetett látni. Mivel a vékony nejlonszatyrok egyike-másika szétszakadt a nagy súly alatt, az előrelátóbbak ezért eleve sporttáskákkal, hátizsákokkal érkeztek.

- Pár hétre elég, amit kapunk, a gyerekek szeretik ezeket az ételeket, nem is kell nagyon feljavítani az ízüket - mondja Kozák Aranka, aki egy rozoga kempingkerékpáron próbálta meg hazaegyensúlyozni a két gyereke után járó nyolcvannyolc konzervet. A bicikli kereke belapult, az aszszony az első és a hátsó csomagtartóra, de még a kormányra is tett néhány adagot a meglehetősen nehéz rakományból.

Tóth Orsolya a konzervekkel

Tóth Orsolya a lányával érkezett. Az asszony néhány évvel ezelőtt egy marokkói férfihoz ment feleségül, sokáig Olaszországban éltek együtt, aztán megromlott a kapcsolatuk, s a ő a lányával egy idő múlva úgy döntött, visszatér Magyarországra. Hiába tud azonban elfogadható szinten olaszul és spanyolul is, megfelelő munkát egyelőre nem talált.

- Szolnok környékén nincsenek olyan cégek, amelyeknek az én tudásomra lenne szükségük. Ráadásul elkövettem azt a hibát, hogy nem tettem le a nyelvvizsgát, a legtöbb helyen pedig elsőként a papírokat kérik - mondta.

Tóth Orsolya - megfelelő állás híján - takarítónői munkákat vállal, ebből azonban alig harmincezer forint jön össze egy hónapban. Így szükségük van a nyári konzervadagra. Az egyik barátnőjük meghívta őket néhány napra nyaralni, s így legalább ezekkel az ételekkel hozzá tud járulni a nyaralás költségeihez.

Az ételosztáson részt vett Kállai Mária, Szolnok alpolgármestere, aki korábban a szandaszőlősi iskola igazgatója volt, így a legtöbb sorban állót a gyerekeik révén személyesen is ismerte. Többeket megkérdezett arról, valóban jelent-e érdemi segítséget, hogy nyáron a napközis ellátás helyett így oldják meg a gyerekek étkeztetését. A legtöbb anyuka erre a kérdésre igennel felelt.

- Jók ezek a konzervek, én se tudnék jobb ételt főzni a gyereknek - mondta az egyik sorban álló. Egy másik hozzátette: hetek óta tésztán és krumplin élnek, az előre gyártott ételek többsége viszont húsos, úgyhogy lesz öröm, ha hazaér velük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.