A Sokszínű Budapest elnevezésű fesztiválon vagyunk, a Műcsarnok oldalában, a Hősök tere mellett. Az egy hónapos programsorozat a nemzetiségek kultúrájának bemutatására szerveződött. Csakhogy a színpadon lévő feliraton kívül semmi nem utal a nemzetiségek jelenlétére. Ellenben van rovásírásos póló, amely nyilazó ősmagyar ábrájával felturbózva lengedezik a bágyatag szélben, odébb, egy másikon Nagy-Magyarország térképe virít.

A környéken hemzsegő turisták ösztönösen elkerülik a nemzetiségek fesztiváljának nevezett szomorújátékot. Az a néhány külföldi, aki fényképezőgéppel a nyakában időnként mégis felbukkan, többnyire megállás nélkül tovább sétál.

A kora esti koncertnek sem sikerül életet lehelnie a rendezvénybe. A színpadon már próbálnak a zenészek, de a résztvevők száma a fellépőket és az árusokat beleértve is csak húsz körül mozog. Elvileg a hazai bolgárok, görögök, horvátok, románok és szerbek bemutatkozó heténél járunk: ehhez képest a zenekar régi rockslágereket játszik - angolul. Az árusok egy része koncert közben összepakol, de a lángossütő asszony még marad.

- Korábban is ennyien voltak? Azaz senki? - tudakolom az elmúlt hetek forgalmát.

- Kábé ennyien. Ahogy mondja: szinte senki.

A helyszíni tapasztalatok birtokában különösképpen érdekes hallgatni a főszervező Daróczi Ágnest, aki a rádióban lelkesen mesél a Sokszínű Budapest programjairól.

Az utolsó hét a cigányoké: megér még egy kísérletet.

A színpadra sátortető, a fákra néhány tájékoztató plakát került, egyébként nincs jelentős változás. Szombaton és vasárnap állítólag sokan voltak, több százan is, de a hét elejére a rendezvény ismét a korábbi arcát mutatja: a téren alig lézeng valaki.

A Szilvási Gipsy Folk Band lép színpadra. A társulat tagjai kínosan érzik magukat, legalábbis erről tanúskodik az együttes vezetőjének köszöntője:

- Kedves árusok, nektek fogunk játszani. Közönség híján...

A karakteres cigányzene odacsalogat harminc-negyven embert, de ez még mindig nagyon távol esik a főszervező ígéretétől: "esténként megpezsdül az élet, és igazi világvárosi hangulat lepi el a főváros legszebb terét". Csekély vigasz, hogy a fesztiválból pár nap még hátravan: az összképen aligha lehet javítani.

Mennyibe került mindez? Bár a támogatók sora elég hosszú, Daróczi Ágnes közlése szerint akad közöttük, amelyik nem pénzt, hanem "szakmai segítséget" nyújtott. A tényleges anyagi támogatás, ahogyan számolgatjuk, együttvéve sem éri el az egymillió forintot. Ami tényleg nem sok.

Pedig az ötlet jó. Jövőre talán lesz pénz is, produktum is: és akkor fogadni lehet rá, hogy közönség is lesz.