Csak azok kapnak a jövőben támogatást, akiknek nagyon rossz a látásuk

A rászorulók többségének a jövőben már nem jár támogatás az új szemüveg árához. A biztosító szakembere szerint amennyit adtak, a betegnek túl kevés volt, az OEP-nek viszont túl nagy kiadást jelentett.

A látássérültek 90 százalékát érinti az új rendelet, amely szerint augusztus közepétől a hat dioptria alatti szemüveglencsékhez és kontaktlencsékhez egyetlen fillér támogatást sem ad az egészségbiztosító. Az intézkedés szakemberek szerint oda vezethet, hogy az emberek végképp a bevásárlóközpontok turkálóiban fognak szemüvegeket venni. Ráadásul találomra, mert ha nem kell vény, nem is mennek el szakemberhez - mondta a Népszabadságnak Szitáné Hosszú Ágnes, a Magyar Optikus Egyesület (MOE) irodavezetője. Szerinte a dömpingáruként Magyarországra érkező olcsó szemüvegek minősége ellenőrizetlen, gyakran látásromlást okoz. A szövetség ezért amellett lobbizott, hogy legalább a gyerekek és az idősek kaphassanak támogatást. Nem jártak sikerrel.

A felszabaduló pénzt nem a több mint hat dioptriás szemüvegek árának támogatására használják fel, hanem a gyógyászati segédeszközök keretének más, égető problémáinak megoldására.

Míg a bevásárlóközpontokban egy-kétezer forintért hozzáférhetők az olvasószemüvegek, a szaküzletekben egy átlagos és viszonylag tartós keret ára körülbelül nyolcezer forint, a hozzá való lencse egyenként háromezer forintnál kezdődik. A rövidlátók által használt szemüvegért, ha az hat dioptria alatti, vékonyított lencséjű és különféle bevonatokat tartalmaz, legalább 45 ezer forintot kell fizetni, egy átlagos két-három dioptriás, műanyag keretes szemüveg 25 ezer forintba is kerülhet. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár eddig ezek árához átlagosan 4000-6000 forinttal járult hozzá.

Dankó Dávid, az OEP főosztályvezető-helyettese lapunkkal azt közölte: a hat dioptria alatti látásjavító eszközök esetében az éves szinten értékesített 4,2 millió szemüvegből mindössze 400 ezerhez adott különféle támogatásokat a biztosító. Ez évi 870 millió forintot vitt el a gyógyászati segédeszközökre fordítható összegből, miközben a betegek költségeiből csak kis részt térítettek meg. Azaz, mondja Dankó, a célra használható pénz elporlad a rendszerben anélkül, hogy érdemi segítséget jelentene a betegeknek. A támogatási rendszer most egységessé vált, hiszen a kontaktlencsékhez eddig is csak hat dioptria felett járt tb-kiegészítés.

Melyik lencsével lát jobban?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.