A választásokig borítékolható a közigazgatási hivatalok patthelyzete

A kormány mielőbb meg kívánja szüntetni azt az alkotmánysértő mulasztást, amely január óta lehetetlenné teszi, hogy a közigazgatási hivatalok ellássák az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését.

Ezért a napokban újabb tervezetet terjesztettek a parlament elé: "a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervének megyei, fővárosi illetékességgel rendelkező szervezeti egységeként működő közigazgatási hivatal" látná el.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója kérdésünkre megerősítette: az ellenzék álláspontja változatlan, és kizárólag az önkormányzati törvény 2006-ban alkotmányellenesen elfogadott módosítása előtti helyzet visszaállítása lehet a tárgyalási alap. Ennek oka, hogy a jogellenes helyzetet - alkotmánybírósági döntés nyomán - meg kell szüntetni. A politikus ugyanakkor kiemelte, hogy a Fidesz a területi államigazgatási szerveket hosszabb távon is megyei szinten kívánja működtetni, és emiatt a regionalizációt erősítő, illetve a mai állapotokat többé-kevésbé konzerváló elképzeléseket elutasítják. Így szinte borítékolható: a közigazgatási hivatalok ügyében a parlamenti választásig nem születik döntés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.