Kórházalapítástól az előzetesig

Az illegális őssejtkezelési ügy egyik gyanúsítottja, Seffer István 1992-ben alapította akkori feleségével kaposvári magánklinikáját, és vállalkozása szinte a kezdetektől sikeres volt. Az intézmény honlapja szerint ugyanis a két rendelővel és egy műtővel megnyitott és elsősorban a plasztikai sebészetre alapozott klinikán az elmúlt bő másfél évtizedben folyamatosan nőtt a páciensek száma, s egymást érték a fejlesztések. 2003-ban pedig már az ország "legnagyobb plasztikai sebészeti műtőkapacitással rendelkező intézetévé vált" a kórház, ahol 22 orvos 14 szakterületen dolgozik.

Eközben - a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett, később a Központi Katonai Kórház plasztikai sebészetén is dolgozó, majd a klinika alapításáért a Kaposi Mór Megyei Kórház sebész-főorvosi állását hátrahagyó - Seffer István mind elismertebbé vált. Szépülésre váró sztárok adták egymásnak a kilincset a kaposvári klinikán.

Operatőrök forgatnak a kaposvári Seffer-Renner-magánklinika bejáratánál

Az egyik kereskedelmi televízió plasztikai sebészetre épülő "valóságshow-ja" révén országos hírnévre tett szert. A sebész és klinikája az őssejtekkel kapcsolatosan 2007-ben került reflektorfénybe, amikor megnyitották a kutatólaboratóriumot a kórház területén. Seffer nagy reményeket fűzött az őssejtprojekthez, talán túlzóakat is. Tavaly megdöbbenést váltott ki ugyanis magyar kutatók s a hatóságok körében azzal, hogy "megígérte" egy súlyos beteg hazai művésznek: őssejtkezeléssel lábra állítja. Akkor úgy fogalmazott: laboratóriumukban a világ eddigi leghatékonyabb és legkockázatmentesebb módszerével állítanak elő őssejteket.

Nem sokkal ezután megtörni látszott a lendület. Csak őssejtek tárolására és gyűjtésére kapott engedélyt a laboratóriumot működtető - részben Seffer tulajdonában lévő - IRM Magyarország Zrt. Őssejtek kutatására, azok gyógyászati felhasználására viszont nem. Ennek kapcsán egy interjúban így fogalmazott Seffer doktor: "Ha nem akadályoznák a biotechnológiai kutatásokat, hazánk felzárkózhatna a szakma élvonalába." Ugyanebben az interjúban arra, hogy melyik az a tanács, amit megfogadott, de később megbánt, azt válaszolta: "...hogy mindent próbáljak meg törvényes úton végezni".

Kaposváron többen - testvére, klinikai ügyvezető társa, Seffer Tibor mellett - nem hisznek abban, hogy Seffernek köze lett volna a kétes ügyekhez. A sebész egyik régi kollégája azt mondta: "Ha igaz is, amit a nyomozók állítanak, az egészen biztos, hogy István nem pénzért vett részt ebben az ügyben. Arra ugyanis neki már régóta nincs szüksége. Szerintem más motiválhatta, ha valóban köze volt a kezelésekhez: ő mélységesen hisz az őssejt terápiában. Talán abban hibázott, hogy nem volt türelme kivárni a megfelelő engedélyeket."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.