Én meg azt mondom: VÉGRE! Végre valaki ki meri mondani az igazságot, hogy ebben az országban az érvényesüléshez semmi szükség a nyelvtudásra, mivel a zsíros állások megszerzésében és az előremenetelben csak a nyelv számít, nem a tudás. Ez olyan fontos alapelv, hogy már-már diszciplína, sőt paradigma, ha értik, mire gondolok. (Mert én nem egészen.)

Az MSZOE közleményének kissé bonyolult megfogalmazását érthetőre lefordítva arról van szó, hogy ne basztassák már a tanulóifjúságot azzal a kurva nyelvvizsgával is az egyetemen, éppen elég bajuk van a többi rohadék tantárggyal szellemileg, fizikailag és erkölcsileg egyaránt. (Arról nem is beszélve, teszem hozzá, hogy eleve rossz nemzeti stratégia a nyelvtanulás erőltetése. Ha tanulnánk idegen nyelveket, akkor mi ösztönözné az idegent, hogy megtanulja a magyart? Nem lenne rákényszerítve. Így aztán tényleg sose válna a magyarból világnyelv!)

A magyar közéletben teljesen új hang az Országos Szülők hangja. Korábban senki se volt, aki felvállalta volna a lanyha elkötelezettségű, mérsékelt tanulási hajlamú diákság érdekeit. Emlékszem, hiába alakítottuk meg például annak idején a 3L Szövetséget (Lusták és Lógósok Ligája), igazából nem tudtuk érvényesíteni érdekeinket a felsőoktatásban. Jelszavunk, a "Mi nem az iskolának, hanem az életnek lógunk!" sok fiatalt vonzott ugyan, de a szülők és a tanárok halálos ölelésében idővel rengetegen váltunk árulóvá, s lettünk buzgó stréberek, lélektelen magolók, hogy aztán rendkívüli fizikai és szellemi erőfeszítéssel megszerezzük a pecsétes papírt. És ha már itt tartunk, tényleg volt ennek más útja már akkor is. Emlékszem mutatós kolleginákra, akik nem sajnáltak - mint ahogy azt az MSZOE közleménye is említi - rendkívüli erkölcsi áldozatokat hozni a diploma megszerzéséért. Igazuk van az Országos Szülőknek, ezt az erkölcsi áldozatot még nyelvtudás megkövetelésével is megspékelni egyáltalán nem tisztességes eljárás.

Én nagyon biztatnám az Országos Szülőket, hogy bátran haladjanak tovább ezen a megkezdett úton. Úgy gondolom, hogy a nyelvtudás kiiktatása a diplomakövetelmények közül csak az első lépés lehet egy hosszú és bonyolult folyamatban. Talán a fokozatosság azért nem ártana. Az orvosi diplomához megkövetelt latint például első lépésben a manapság sokkal népszerűbb lovári nyelvvizsgával lehetne lecserélni, és az egész orvostársadalmat ehhez átképezni, ami nyilvánvalóan eléggé strapás és időigényes feladat, de biztasson bennünket, hogy a magyar egészségügy ennél furcsább reformkezdeményezésekhez is hozzászokott.

És tessenek mondani, kedves Országos Szülők, miért pont a nyelvtanuláson tetszettek fennakadni? Ajánlom figyelmükbe például a matematikát! Tessenek csak egy pillanatra beleszagolni a Lagrange-féle interpoláció rejtelmeibe! Tessenek pár röpke napot szentelni egy Bernoulli-féle egyenlet, vagy mondok könynyebbet: egy Euler-féle másodrendű differenciálegyenlet megoldásának, és azonnal rá tetszenek döbbenni, hogy nem a nyelvtanulással van itt a legnagyobb baj!

Nem tudom, méltóztattak-e találkozni a kalorikus gépek üzemtana nevű tantárggyal, mert én igen, és azóta is viselem a nyomait. És megszenvedtem a kvantummechanikát is, különösen a Schrődinger-féle, kismacska a dobozban dilemma állapotfügvény-diszkusszióval történő megoldását. Azóta vagyok allergiás a macskaszőrre. De hogy ne csak a saját mérnöki tanulmányaimból induljak ki, van még számos teendője az Országos Szülőknek, például a római jog vagy az orvosegyetemi anatómia tantárgyának kiirtása terén is.

Egyszer majd eljutunk oda, hogy a diplomáért a kisujját sem kell mozdítania a magyar ifjúságnak, és száz forintért mindenki olyan végzettséget vesz magának, amilyet csak akar. (Az esélyegyenlőség miatt lehet majd kérni részletfizetést!) Azoknak pedig, akik aggódnak amiatt, hogyan fog operálni egy ilyen százforintos orvos, én azt mondom, nézőpont kérdése: igyekezni kell, hogy a szikének mindig
a tompábbik végén helyezkedjünk el.

Persze ebben ez az új oktatási rendszerben is kell majd áldozatot hozni. Hiszen tudjuk, aki tanul, az hülye, de aki nem, az is marad.