Százmilliós végkielégítésre milliós bér a BKV-nál

Vizsgálat vizsgálatot követhet a BKV-nál amiatt, hogy a tavalyi könyvvizsgálói jelentésből kiderült: a volt humánpolitikai igazgató munkaviszonyát százmillió forintos végkielégítéssel bontották fel, a majdnem kétéves felmondási ideje alatt pedig milliókért foglalkoztatják. Szalainé Szilágyi Eleonóra 2003 óta töltötte be a főszemélyzetis tisztséget a vállalatnál, ahol 2008 márciusában szüntették meg munkaviszonyát. Ekkor - információink szerint - bruttó 96 millió forint végkielégítést kapott, ebből tízmilliót titoktartási pénzként, durván húszmilliót pedig elmaradt prémiumként. Szolgálati autóját is viheti, ha lejár a felmondási ideje.

A felmondási idő 2008 végéig tartott, de Balogh Zsolt vezérigazgató-helyettes - még megbízott vezérként - meghosszabbította 2009 végéig. A 21 hónapos felmondási időre pedig a volt igazgató havi 1,2 millió forintot, ehhez 120 százalékos prémiumot is kap - ismerte el Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója, cáfolva a Magyar Nemzet havi négymillió forintos fizetésről szóló információját.

A volt főszemélyzetis továbbfoglalkoztatása a BKV tavalyi könyvvizsgálói jelentéséből derült ki, amely - Szalainé nevének említése nélkül - azt tartalmazta, hogy kapott korábban végkielégítést olyan dolgozó, aki aktív állományban van.

Az ügy nagy vihart kavart; a BKV felügyelőbizottságának jövő hétfői ülésén Vitézy Dávid, az fb fideszes delegáltja rendkívüli vizsgálatot kezdeményez. Lapunknak ezt azzal indokolta, hogy a végkielégítés és a továbbfoglalkoztatás "erkölcsi és törvényességi aggályokat" is felvet. A volt igazgató végkielégítés utáni foglalkoztatásának jogszerűségét vizsgáltatná Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes is, aki arra kérte Székely Gábort, az fb SZDSZ-es elnökét, hogy nézzenek utána, Szalainé továbbfoglalkoztatása jogszerű volt-e, megfelelt-e a BKV belső szabályainak, és az eljárást mivel indokolta a vállalat vezetése. Kocsis István vezérigazgató pedig közlemény útján tudatta, nem tartja elfogadhatónak a volt humánpolitikai igazgató végkielégítés utáni foglalkoztatását, utódját pályázaton fogják kiválasztani. Lakos Imre (SZDSZ), a városháza közlekedési tanácsnoka lapunknak úgy fogalmazott: az ügy felháborító és tűrhetetlen. Lakos felelősségre vonást sürgetett: "olyan nincs, hogy valaki ekkora végkielégítést kap, aztán pedig még milliókért fizeti egy tönkremenő cég", mondta.

A BKV kommunikációs igazgatója egyébként Szalainé Szilágyi Eleonóra továbbfoglalkoztatását azzal indokolta, hogy Balogh Zsolt erre szabályos megállapodást kötött vele, ugyanis "úgy látta, hogy a személyügyi vezető munkájára még szükség van".

A BKV történetében nem ez az első eset, hogy a vezetőség milliós végkielégítése vagy prémiuma borzolja a kedélyeket. Aba Botond távozó vezérigazgatóként 9 millió forintos járandóságot kapott. Gulyás László korábbi metróbiztos leváltásakor 10 millió körüli végkielégítésben részesült, a néhány éve felmentett Menyhért László közlekedési vezérigazgató-helyettes 35 milliót kapott. Az Abát váltó Antal Attila - akinek fizetését másfél millió forintra plusz 150 százalékos prémiumra emelték - alig egy év után akár százmilliós végkielégítést is kaphatott volna, de erről lemondott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.