Magyarországon 85 ezer látássérült él, közülük 45 ezren kapnak fogyatékossági támogatást, ami legalább 95 százalékos látáscsökkenést feltételez. A csökkent látású emberek száma évente négyezerrel nő. A vakok elemi rehabilitációja két évtizedes múltra tekint vissza, két évvel ezelőttig azonban csak Budapesten, a Vakok Állami Intézetében zajlott ilyen tevékenység, ahol évente húsz embert készítettek föl az önálló életvitelre.

Szőke László szerint óriási előrelépést jelent, hogy az utóbbi másfél évben a hét régióközpontban önálló rehabilitációs központok nyíltak, ezekben pedig a helyi körülmények között segíthetik a látásukat veszítő embereket új életük kialakításában.

A látáscsökkent munkavállalót a legtöbb cégnél előítélettel fogadják, és ha lehet, látó embert alkalmaznak helyettük. Így például számos településen kiszorultak a hagyományosan vakszakmának tekintett gyógymasszőri állásokból. Szőke László szerint nagyobb számban ma is inkább a manuális összeszerelő munkát végző, védett szervezetek foglalkoztatnak vak embereket, bár számos sorstársuknak sikerült diplomát szereznie és jogászként, pedagógusként vagy épp programozóként elhelyezkednie. A szövetség elnöke maga is ügyvéd, egyetemi jegyzeteit annak idején csoporttársai olvasták fel magnóra.

A húszezer tagot számláló, önmagát elsősorban érdekvédelmi szervezetként meghatározó vakok szövetsége az elnök szerint egy sikeres pályázati projekt keretében nagy lépést tett azzal, hogy minden megyében tárgyalóasztalhoz ültette a helyi döntéshozókat és megyei tagszervezeteik vezetőit. Az utóbbi időben szakmai egyeztetések kezdődtek arról is, hogy a nem látó embereket támogató fejlesztések ugyanazon elképzelések szerint valósuljanak meg az ország távoli pontjain. Szőke László példaként a vakok által távirányítóval bekapcsolható, hangot adó közlekedési lámpákat említette, amelyek Csepeltől Nyíregyházáig több településen is megtalálhatóak már, de a berendezések eltérő frekvencián működnek, így nem lehet egyetlen, zsebben hordható készülékkel aktiválni őket. A szövetség elnöke eredményként könyvelte el, hogy a kormányzati szervek egyre többször kérik a véleményüket, a tárgyalások során pedig kölcsönösen tanulnak egymástól. Az új 200 forintos érme például javaslataik nyomán tapintva is könnyen felismerhető.

- Soron következő fontos feladatunk a vakok életét megkönnyítő segédeszközök támogatásának kiharcolása - mondja Szőke László. - A beszélő műszerektől kezdve, a vakoknak kifejlesztett számítógépes szoftvereken át a hanggal kommunikáló háztartási eszközökig számos segédeszköz kapható, sajnos a látók számára gyártott berendezésekhez képest háromszoros áron. Szerintünk viszont az esélyegyenlőség sérül akkor, ha a vak ember huszonhatezer forintért vásárolhatja meg ugyanazt a tudású vérnyomásmérő készüléket, amit egy látó ember tízezerért megkaphat.