Az MSZP választási bizottsága nem Noé bárkája

Fölborulni látszik az MSZP kongresszusán megkötött kompromisszum - a párt országos választási bizottságának tagságára jelöltek közül többen már nem is annyira vágynak a testületbe.

Ma ismét összeül az MSZP operatív irányítását végző országos választási bizottság (ovb) és a párt elnöksége. A tanácskozáson áttekintik, hol tartanak a kongresszusi döntések megvalósításában, így többek között a közrend érdekében tett javaslatok (például települési őrség), a krízisalap, illetve a banki ügyfelek fogyasztóvédelme ügyében. A testület létszáma nem lesz teljes, még sokan a nyári szabadságukat töltik.

Az MSZP belső feszültségei csillapodni látszanak, az esetleges vitákat leginkább az augusztus végére tervezett választmányi ülés hozhatja felszínre. Ekkor dönt ugyanis a testület az ovb kibővítéséről, ami része a kompromisszumos megállapodásnak. Eszerint az ovb-t kibővítik néhány "új arccal", az elnökség pedig az őszi kongresszuson tisztújítást hajt végre az elnökségben. Lendvai Ildikó pártelnök javaslata szerint az ovb-be kerülne Botka László szegedi polgármester, Ficsor Ádám titokügyi és Molnár Csaba kancelláriaminiszter, illetve Boldvai László Nógrád megyei és Burány Sándor fővárosi pártelnök - utóbbi a budapestieket képviselve.

Úgy tudjuk, Ficsor és Molnár "erősen gondolkodik" azon, hogy vállalja-e az ovb-tagságot, mert a konstrukciót felemásnak tartják, és forrásaink szerint Botka László is szkeptikus. Úgy véli, ha az őszi tisztújításon a jelenlegi vezetés emblematikus tagjai nem lépnek eggyel hátrébb, akkor nincs értelme a közös erőfeszítéseknek. Ugyanakkor néhány forrásunk arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintettek többsége túldimenzionálja az ovb-t, pedig az "nem a szocialisták Noé bárkája", nem ad védettséget senkinek. Megbízható információink szerint Lendvai Ildikó az augusztus végi választmányi ülésig tartó időszakban - már a megválasztásuk előtt - be akarja vonni az ovb-be Ficsort, Molnárt és Botkát egyaránt. A részletekről állítólag már egyeztetett is néhányukkal.

Lendvai Ildikó már találkozott Szili Katalinnal is, aki a legutóbbi kongresszuson bejelentette, hogy ősszel lemond házelnöki posztjáról, mert szeretne a baloldal megerősítéséért dolgozni. E megbeszélésen Szili ismét világossá tette: semmilyen pozíciót nem kér (még az ovb-ben sem), ugyanakkor részt vesz a fontos megbeszéléseken, és országjárásba kezd, amelyhez a párt biztosít infrastruktúrát. (Sz. T. L.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.